Harry Potter taszítja romlásba a magyar fiatalságot

Váncsa István: Aki ka­rácsonykor hazudik

A király, az olyan ember, hogy bármerre jár is, ha megéhezik, beme­het bárkinek a kamrájába, és vághat magának szalonnát vagy kol­bászt, amekkorát csak akar. Ekként magyarázta nekem a hatalom ter­mészetrajzát Klarissza néni, több mint fél évszázaddal ezelőtt, és nem azért magyarázta így, hogy megértsem, hanem mert így gondolta maga is. Minden a királyé, a földek, az épületek, az állatok, ha megtet­szik neki valami, azt hazaviszi, és ha valaki tiltakozik, annak levágatja a fejét. De hát senki se tiltakozik.

Föntieket épp tíz éve írtam, a LIV. évfolyam 1. számának első ol­dalára, megjelent 2010. január nyolcadikán. Orbán ezeréves birodalma akkor még éppoly ideális formában létezett, mint az égi Jeruzsálem, avval a különbséggel, hogy utóbbi úgy is maradt, míg ellenben Orbánia bő négy hónappal később csakugyan alászállt az égből, ahogy az a Je­lenések könyvében írva vagyon. Utána aztán jött az áldás csőstül. A Nemzeti Együttműködés (vagy Összetartozás) Kormányának malaszttal teljes munkálkodása nagytakarítással kezdődött, avval is folytatódott, bár esetünkben talán a szőnyegbombázás szó volna pontosabb. Annihi­lálta a jogrendet, az oktatást, a nemzeti kultúrát, a sajtót és a médiát, de legelsősorban is gyökeresen kiirtotta a demokráciát, illetve azt, ami nálunk ezen a címen futott. Nem haragból persze, hanem úgy, ahogy Milo A 22-es csapdájában a saját ezredét bombázza ripityára. Terhes kötelesség, csakhogy az üzlet az üzlet, egyébként pedig megteheti. A magyarországi latrokrácia megalapozása ugyanígy indult, és most is eszerint működik.

Sz. Bíró Zoltán: Hogyan írjuk át a történelmet?

A II. világháború befejezésének 75. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségek szervezőbizottságának decemberi alakuló ülésén az orosz elnök a háború hiteles bemutatására szólított fel. Álláspontja szerint ugyanis néhány ország és nemzetközi szervezet egy ideje megpróbálja meghamisítani a történelmet, már-már azt a benyomást keltve, hogy azonos felelősség terhelné a háború kirobbantásáért a náci Németországot és a Szovjetuniót. Azonos felelősségről természetesen nincs szó, mint ahogy a háború egészét tekintve sem eshet azonos megítélés alá a két állam. Ám attól még, hogy a szovjet társadalom hozta a legsúlyosabb áldozatot a fasizmus legyőzéséért, Moszkvának nem lenne szabad megfeledkeznie a Szovjetunió 1939 késő nyara és az 1941-es német támadás közti időben követett politikájáról és az abból következő felelősségéről sem. Ez utóbbi nem azonos a németek felelősségével, de ez a két év mégiscsak kritikai önvizsgálatra szorul. Manapság azonban ennek épp az ellenkezőjét látjuk.

Joggal vetődik fel, mi értelme van a már egyszer határozottan elítélt paktum mentegetésének. Mire jó mindez? Valószínűleg leginkább arra, hogy a nyolcvan éve történt események újraértelmezésével, ami praktikusan a sztálini hagyományhoz való visszatérést jelenti, hivatkozást találjon az utóbbi években követett orosz külpolitika számára. Ez az utóbbi ugyanis már-már hivatalos álláspontjává tette a „befolyási övezetek” és a „multipoláris világrend” koncepcióját. Azt az elképzelést, amely szerint teljes és korlátlan szuverenitással csak néhány nagyhatalom rendelkezik. És ezek azok a hatalmak, amelyek egymással megegyezve döntenek az „érdekszférájukhoz” tartozó kisebb államokról. Ez a Moszkvában újra népszerűvé vált nézőpont a nemzetközi jog egyik legfontosabb alapelvét vonja kétségbe – az államok szuverén egyenlőségét.

Halmai Gábor: Az illiberalizmus okai

A liberalizmus kudarca?

Világszerte divatja van az illiberalizmus jelenkori térnyerése tudományos magyarázati kísérleteinek. Az egyik ezek közül Stephen Holmes, a New York University jogászprofesszora és Ivan Krastev, a bécsi Institut für die Wissenschaften der Menschen (IWM) politikatudósa most megjelent könyvében olvasható (The Light that Failed: A Reckoning. Allen Lane, 2019. A cím leginkább ’A kihunyt fény. Egy számvetés’-ként magyarítható.). Az amerikai–bolgár szerzőpáros azzal érvel, hogy az illiberalizmus az 1989–90-ben demokratikus átalakuláson átment országokban alapvetően a 30 évvel ezelőtti rendszerváltások ideológiai alternatívahiányával, a liberális demokrácia kényszerű másolásával, imitálásával, valamint egy demográfiai pánikkal és az ehhez társuló populizmussal magyarázható.

A Holmes–Krastev szerzőpáros végső következtetése, hogy az 1989 utáni egypólusú liberális világrend halálosan megsebezte a felvilágosodás egész eszmerendszerét (erre utalhat a „kihunyt fény” a könyv címében): a kommunizmusé után a liberalizmus illúziójával is le kell számolni. Magam úgy gondolom, hogy a magyar (vagy a lengyel) visszarendeződés nem a „liberalizmus istenének kudarcát” és a modernizáció utánzásának lehetetlenségét igazolja, csupán azt, hogy ez a folyamat – éppen a liberális demokratikus hagyományok hiánya miatt – hosszabb. A liberális demokrácia és a modernizáció „utánzására” továbbra is szüksége van Kelet-Közép-Európa országainak, és megvalósítása érdekében nemcsak az ehhez vezető eszközök, de a célok, elvek, értékek importja és belsővé tétele is szükséges.

Ami valóban kudarcot vallott, az a neoliberális gazdaságpolitika.

És a viszonylag gyenge ellenzék és civil társdalom ellenére ez talán a legfőbb remény is Magyarország számára, hogy ti. az autokratikus kormány által folytatott neoliberális gazdaságpolitika fogja a végét okozni, még ha ez fájdalmas lesz is.

Domány András: Lengyelország: bíró bírónak farkasa

Paweł Juszczyszyn olsztyni bírónak egy hétköznapi polgári perben kellett volna döntenie másodfokon, de kétségei támadtak, hogy a megfellebbezett ítéletet hozó kollégájának joga van-e bíráskodni. Az Európai Unió Bíróságának döntésére hivatkozva, amely szerint ellentétes egy ország jogszabálya az uniós joggal, ha kétségeket ébreszt a bíróságok pártatlanságával és függetlenségével kapcsolatban, felszólította a parlamentet: iratokkal igazolja, hogy az illető bíró kinevezésére a köztársasági elnöknek javaslatot tevő Országos Bírósági Tanács alkotmányosan jött létre. A szejm hivatalának elutasító válaszát, amely szerint egy bíróságnak nincs joga parlamenti eljárásokat ellenőrizni, már nem ő kapta meg. A feldühödött igazságügyi miniszter ugyanis azonnal visszavonta átmeneti kirendelését a fellebbviteli bíróságra, és visszaküldte a járásbíróságra.

Ez az abszurd történet mutatja, hogy a lengyel igazságszolgáltatás a káosz és összeomlás felé halad,

mert a kormányzó – nomen non est omen – Jog és Igazságosság (PiS) fel akarja számolni a bírói függetlenséget. Az említett Országos Bírósági Tanács az az alapintézmény, amelynek huszonöt tagja közül tizenötöt az 1997-es alkotmány szerint „a bírák közül” kell választani. A többiek a köztársasági elnök, a kormány és a parlament két háza képviselői, valamint hivatalból a Legfelső Bíróság és a Legfelső Közigazgatási Bíróság elnöke. Ez utóbbi két főt is figyelembe véve tehát kétharmados a bírák aránya a politikusokhoz képest. Hogy a bírák közül maguk a bírák válasszanak, azt nem írták bele az alkotmányba, talán mert ez annyira nyilvánvaló volt. 18 évig tényleg.

Lakatos Júlia: A piacképes víziókról

2019-ben az ellenzék közelebb került ahhoz, hogy újra valódi ellenfélként tekintsen rá a kormány. Számos sikert ért el, de vajon előrelépett abban, hogy megtalálja azt a gondolatmenetet, amellyel felveheti a versenyt Orbán Viktor víziójával? Véleményem szerint nem. Habár korábban azt állítottam, hogy akkor lesz versenyképes az ellenzék, ha lesz mondanivalója az elkövetkező ötven év legfontosabb globális kérdéseiről, azt is látni kell, hogy hiába fogalmazott meg újszerű gondolatokat a klímaváltozásról vagy a fiatalok szerepéről, a Fidesz azonnal beépítette ezeket saját kommunikációjába. Ami felveti azonban a kérdést, hogy mi az a plusz, amit az ellenzék keres. Miből lesz a piacképes vízió?

Kovács Zoltán: Vezető emberek

Kósa Lajos, Kásler Miklós, Schmidt Mária és Novák Katalin gondolatai után lássuk, mit mondott Maróth Miklós orientalista, a kormányfő barátja és tanácsadója. Legújabban az Akadémiától erőszakoskodva elvett kutatóintézeti hálózat vezetője, a kormányzati migránsellenesség harcosa. Egészen a legutóbbi időkig volt képes türtőztetni magát, aztán nem bírta tovább: interjút adott a kormánypárti Pesti Srácoknak, ahol többek között arról beszélt, hogy a multikultúra hatása alatt álló fiatalok tévhitben élnek, hiányzik számukra a hazafias nevelés.

Ennek kézenfekvő okát abban látja, hogy nem énekelnek elég mennyiségben katonadalt, nem olvassák az Egri csillagokat meg a Hetvenhét magyar népmesét. A filológia tudósa, aki hetvenhét esztendősen újítaná meg a magyar innovációt, a legnagyobb hibát a Pókember című kalandsorozatban és a Harry Potterben látja, sok ilyet látnak és olvasnak iskolásaink.

Ha elolvassa az Egri csillagokat, akkor nem kell magyarázni, miért beszél Orbán Viktor arról, hogy meg kell őriznünk a keresztény identitásunkat, országunkat

– érvelt Maróth. Évtizedig gyerekeskedtem Gárdonyban. Iskolánkkal, ha kellett, ha nem, látogattuk az író agárdi szülőházát, olvastuk az Egri csillagokat oda-vissza. Lakóházunk falán Gárdonyi Géza nagyméretű domborműve előtt mentem és jöttem, de ettől aligha lettem jobb magyar, bonyolultabb ez, mint ahogy a professzor úr gondolná. Aki különben azt sem érti, miért kell az iskolában a gyerekkel egy magyar és egy európai mesét olvastatni alsó tagozatban. „Miért nem két magyart? A magyaros szókincs a magyar népmesén fog fejlődni” – tette hozzá, aki az interjúban nemcsak az ifjúság irodalmi érdeklődését bírálta folyamatosan, hanem az iszlámot is, miközben az európai kultúrát dicsérte. Miniszter, államtitkár, intézményvezető, vezető párt vezető emberei. Ezeket mondták a közelmúltban, egy új évtized hajnalán. Lehetne ez a keserű taxáció akár komikus év végi összeállítás is politikusi zagyvaságokról, de nem az.