Válogatásunkban öt alkotót mutatunk be.
Maurer Dóra (1937-)
A pályáját a hatvanas évek hajnalán indított Maurer, a rézkarcoktól és fametszetektől néhány év alatt a fotóig és a konceptuális művészetig jutott, és vált a rendszerváltás előtti Magyarország egyik meghatározó neoavantgárd alkotójává. Munkái a hetvenes években törték át a vasfüggönyt, majd az osztrák és német művészeti piacon át a világ minden részére, így a londoni Tate Modern gyűjteményébe is eljutottak.
A New York-i Museum of Modern Art (MoMA) és a párizsi Pompidou-központ mellett a világ egyik legfontosabbjának számító Tate Modern 1985-ben vásárolta meg az első alkotásait, 2019. augusztusában pedig harminc művet felvonultató, tizenegy hónapon át látogatható önálló kiállítást szentelt a magyar művésznőnek, de innen néhány kilóméterre, a White Cube dél-londoni galériájában is látogatható egy, az utóbbi húsz évben született munkáit bemutató kiállítása.
Keserü Ilona (1933-)
A Pécsről indult, a Nemzet Művésze címet is viselő, Kossuth-díjas festőművész munkássága első két évtizedében számos könyvillusztrációt, illetve színházi díszlet- és jelmeztervet készített, igazán ismertté azonban a Kádár-kor kulturális életének irányítója, Aczél György által nemes egyszerűséggel absztrakt pornográfiaként leírt grafikái, vászondomborítással készült absztrakt munkái és falikárpitjai tették.
Az IPARTERV-csoport és a Budapesti Műhely egykori tagjaként a kor magyar művészeti életének központjában élt Keserü egy ötven évvel ezelőtt született munkáját, a balatonudvari temető szív alakú sírkövei inspirálta Falikárpít sírkőformákkal című alkotását a New York-i Metropolitan Múzeum (The Met) őrzi.
Reigl Judit (1923-)
A vasfüggöny mögül huszonhét évesen, kilencedik nekifutásra kitört Reigl Judit a futószalagon érkező politikusportré-megrendelések elöl menekült Nyugat-Európába. 1950-ben Párizsban telepedett le, 1963 óta pedig az alig háromnegyed órára fekvő Marcoussisban él.
Az érkezése után néhány évre a szürrealizmus hatása alá került Reigl — első önálló kiállításának katalógusába maga André Breton írt előszót – az absztraktban találta meg a helyét, és vált az Egyesült Államokban, Franciaország, illetve Nyugat-Németországban elismert művésszé.
A főként a mozgást és a változást megragadó munkáit a hazai művészeti világ csak az ezredforduló után fedezte fel: életművét 2005-ben a Műcsarnok, 2010-ben a debreceni MODEM, 2014-ben pedig a Ludwig Múzeum mutatta be.
Broyage du vide (A semmi szétzúzása, 1954) című vászna 2018. októberében a hazai piac legmagasabb áron eladott élő művészévé tette, két évvel korábban pedig a legértékesebb élő magyar művész lett: Éclatement (Kitörés, 1955) címet viselő festménye a Sotheby’s árverésén 411 ezer euróért (127,5 millió forint) váltott tulajdonost.
Az életmű részei a világ legnagyobb közgyűjteményeit is gazdagítják, így a New York-i Museum of Modern Art (MoMA), a párizsi Pompidou Központ, illetve a londoni Tate Modern is rendelkezik saját Reigl-alkotással.
Hantai Simon (1922-2008)
A Simon Hantaï néven ismertté vált alkotónak egy évvel Reigl előtt, 1949-ben lett otthona a francia főváros, közös pontjaik azonban nem csak ebben merültek ki, hiszen André Bretonnal való kapcsolatának köszönhetően néhány évre őt is beszippantotta a szürrealizmus, de ezzel párhuzamosan saját stílusát is kialakította. Az alakokat jelek váltották, 1960-ban pedig a befestett vászon összegyűrésével, majd száradása utáni kihajtásával születő pliage-ok mesterévé vált. A hatvanas évek derekán elhagyta a színeket, munkái pedig előbb fekete-fehérek, majd fehérek lettek.
1982-ben, Franciaország a Velencei Biennálén való képviselése után visszavonult a nyilvánosságtól, hetvenkét évesen, 1994-ben azonban visszatért:
Az élete során munkái beárazása ellen küzdő Hantai képei az elmúlt évtizedekben nem csak a modern múzeumok, de a Vatikáni Múzeum gyűjteményének részévé is váltak. Első hazai életműkiállítását halála után hat évvel, 2014-ben a Ludwig Múzeum rendezte meg.
2016 végén kis híján Hantaï vált a legértékesebb magyar művésszé: M.A.4. (Mariale) című, a pliage-korszaka hajnalán született munkája 4 432 500 euróért, azaz mai árfolyamon közel másfél milliárd forintért kelt el.
Moholy-Nagy László (1895-1946)
A siker villámgyorsan elérte: 1923-ban a weimari Bauhaus oktatója lett, az ismeretlenségből pedig hirtelen az iskola egyik legemblematikusabb karakterévé lépett elő. Öt évvel később elhagyta az intézményt, és előbb Berlinbe, majd Hitler hatalomra jutása után előbb Amszterdamba, majd Londonba, végül pedig az Egyesült Államokba költöztek, ahol 1937-ben a New Bauhaus, majd az 1944-ben Institute of Design néven főiskolává vált School of Design vezetője lett, de reklám- és kiállítástervezőként is működött.
1946-ban, röviddel ötvenegyedik születésnapja után leukémiában hunyt el, két és fél évtized alatt született életműve azonban jókora hatással volt a XX. századra: tipográfiai tervei, grafikái, a fény bűvöletében végzett fotókísérletei, olajképei, plasztikái, filmjei és kollázsai művészek ezreit inspirálták, diákjai pedig örökre megváltoztatták a világ arcát.
Moholy-Nagy már életében a legismertebb magyar művészek egyikévé vált, a halála óta eltelt hét évtizedben pedig ez csak tovább erősödött. Ennek köszönhető, hogy az ő EM 2 (Telephone Picture), azaz Telefonkép című, 1922-1923-ban egy weimari zománcgyárban született munkája ma a világ legértékesebb, magyar alkotó által készített képe, hiszen a Sotheby’s 2016 végi New York-i árverésén
ellenében vándorolt a Museum of Modern Art gyűjteményébe, csatlakozva a száztíznél is több, már ott lévő társához.
