A Televele Médiapedagógiai Egyesület és az Urbanlegends.hu közös projektjével ezt a hiányt szeretné pótolni, legalábbis megtenni az első lépéseket. Az InfoGrund névre keresztelt projekt a 13–14 éves diákok tudatos médiahasználatának fejlesztését célozza meg, és egy tanárképzés keretében zajlik: a pedagógusok alapos felkészítést és részletesen kidolgozott óraterveket kapnak.
A program első évében két helyszínen zajlott a tanárok felkészítése: Zalaegerszegen és Budapesten. Az InfoGrund célja, hogy beépülhessen az iskolai képzésbe a kritikai médiaműveltség fejlesztése, ami ma még nagyrészt hiányzik az ország iskoláinak falai közül. A programról a készítőkkel, Nagy Krisztinával és Marinov Ivánnal, illetve az iskolai képzés egyik résztvevőjével, Sirák Richárddal beszélgettünk.
A 2016-os amerikai elnökválasztás után lett igazán téma, mit lehetne kezdeni az oktatásban az álhírek ellen
– mondja Marinov Iván, aki immár tizenöt éve írja és szerkeszti az álhírek, átverések terjedésével foglalkozó Urbanlegends.hu-t. Donald Trump megválasztása után többen is az internetes álhíreket és az ezek terjedésében kulcsszerepet játszó közösségi oldalakat kiáltották ki bűnbaknak, ami persze erős leegyszerűsítése a jelenségnek, de az ezzel kapcsolatos társadalmi diskurzus egyik pozitív hozadéka az volt, hogy nagy lendületet kapott a kritikai gondolkodás fejlesztésének kérdése is.
A portál szerkesztője éppen egy cikk írása közben botlott bele a Televele Médiapedagógiai Egyesület nevébe, majd megkereste őket, hogy együttes erővel kitaláljanak egy projektet, ami ugyan mindkét résztvevő korábbi munkáihoz hasonló, de egy új, önálló szervezet, az Idea Alapítvány keretei között jöhet létre. Így született meg az InfoGrund.
A képzési program több elemből áll: a tanárok egy e-learning – ami egy térbeli és időbeli korlátoktól mentes, technológiával és módszertannal alátámasztott interaktív tanulási forma – tananyag feldolgozásával ismerkednek meg az álhírjelenség különböző aspektusaival, az információs környezet azon jellemzőivel, amelyek segítik a megtévesztő, hamis információk tömeges és gyors terjedését.
A képzés második szakasza a kétnapos jelenléti képzés, ahol az elsajátított ismeretanyagra építve készítik fel a tanárokat a nyolc darab, 45 perces óra megtartására. Az eddigi képzéseken pedagógusok széles palettája vett részt, képviseltette magát elitgimnázium, egyházi iskola és sajátos nevelési igényű gyermekeket oktató intézmény tanára is.
A budapesti képzés egyik résztvevője volt Sirák Richárd is, aki magyartanárként dolgozik az egyik budai iskolában. Mint mondta, bizonyos szinten mindig foglalkoztatta az álhírek jelensége, a tanítási gyakorlata alatt pedig már testközelből megtapasztalta, hogy
Tanárként a mindennapok során azt tapasztalja, hogy a gyerekek egyáltalán nem alkalmaznak forráskritikát, így folyamatosan tréningezni kell őket arra, hogy hírfogyasztás közben gondolkodjanak el azon, honnan tudhatják, hiteles információval találkoztak-e éppen, vagy valami olyat olvastak, aminek az égadta világon semmi köze a valósághoz.
A képzésre jelentkező pedagógusok Marinov Iván elmondása szerint már valamilyen szintű tudatosságot képviseltek az álhírek befogadásával és felismerésével kapcsolatban, a felkészültségüket pedig a közel százoldalas tananyag segítette egy szintre hozni. A résztvevők között egyébként voltak többen is, akiknek már volt korábbi tapasztalata a médiaoktatás területén, így megfelelő alappal vághattak neki a kétnapos képzésnek.
A résztvevő pedagógusok azt mondták: nagy szükség van arra, hogy a gyerekek megtanulják a hamis és megtévesztő információk kiszűrését, de nincsenek eszközeik, hogy miként lehetne ezt jól tanítani
– fogalmazott Nagy Krisztina a Televele Alapítványtól.
A kritikai médiaműveltség fejlesztése ugyanis speciális módszertant igényel: az álhírekkel kapcsolatos ismeretek átadása egy új területe az oktatásnak, így megfelelő módszerekre van szükség arra, hogy ez a tudás egy osztályteremben is átadhatóvá váljon.
A képzésen volt például olyan játék, aminek keretében
mesélte Sirák Richárd. Kapott felelőst a hír megírása, a fotózás, és az álhírgyár igazgatása is, a feladat végén pedig mindenkinek be kellett számolni arról, hogyan élte meg a saját szerepének jelentőségét az álhírek terjesztéséhez szükséges rendszerben.
Egy másik feladat keretében különböző álhírtípusoknak megfelelő oldalakat kellett létrehozni, a játék során pedig minden résztvevő átélhette, milyen sablonmondatokat kell alkalmazni például egy áltudományos híroldal létrehozásához.
A képzésben résztvevő magyartanár iskolájában a diákok tanulnak médiaismeretet (a jelenlegi szabályozás szerint a Mozgóképkultúra és médiaismeret kötelezően választható tantárgy az állami iskolákban), viszont, mint mondta, ez jelenleg sajnos még egy szűk óraszámú és alacsony presztízsű tárgy az iskolákban, ahol nem igazán találkoznak a diákok a tanultak gyakorlati alkalmazásával.
Ezzel szemben a képzés során elsajátított tananyag birtokában a résztvevő tanárok egy sokkal inkább gyakorlatias képzést adhatnak a gyerekeknek, az órákon a tanár a háttérbe szorul, a gyerekek pedig egymással dolgoznak, a saját tapasztalataikat felhasználva. Így a gyerekek sokkal több valós tudással térhetnek haza, mintha csak egy tankönyvet bújtak volna az órán.
A képzés során a nyolc iskolai foglalkozás közül a legutolsó órát már a tanárok saját maguk készítik el a megszerzett tudás alapján, végső soron pedig az a cél, hogy az iskolákban ne csak ezt a nyolc foglalkozást tartsák meg, hanem a témakör és annak módszertani elemei beépüljenek a mindennapi pedagógiai gyakorlatok közé.
Hogy milyen gyakorlatokról van szó? A tanárok rengeteg szövegértési és -feldolgozási feladattal találkozhatnak, alapvetően újságcikkeken keresztül gyakorolják a megtévesztő és hamis információ felismerését, olyan kérdésekkel, szempontokkal vérteződnek fel, amelyek vizsgálata szükséges egy adott információ megbízhatóságának eldöntéséhez.
Sirák Richárd szerint a gyerekek hírfogyasztásával a legnagyobb probléma, hogy nincs a fejükben egy séma arról, milyen kritériumai vannak az objektivitásnak, így egész egyszerűen nem veszik észre, ha egy weboldal nem a szakszerű tájékoztatást szolgálja. A budapesti magyartanár úgy igyekszik ezzel szemben fellépni, hogy a gyerekekkel közösen megbeszélnek egy szempontlistát, aminek birtokában a diákok könnyebben eligazodnak a hírek között, legyen az ál- vagy valódi.
Észre kellene vennünk, hogy manapság jóval nagyobb figyelmet érdemelne a médiaoktatás, hiszen jóval fontosabbá vált a 21. században, mint sok más ismeret. Ma már az ötödikes gyerekek kezében is éjjel-nappal ott a telefon, azon keresztül érik őket az információk, így ennek kezelése legalább annyira fontos, mint megtanítani őket írni és olvasni
– fogalmazott Sirák Richárd.
A képzés alatt a tanároknak önmagukkal is szembe kell nézni, hiszen a tananyagban fontos szerepet kap az információfogyasztásunkra való önreflexió fontossága, a tudatosság erősítése. Ennek része például, hogy meg tudják-e ítélni az algoritmusok által kialakított saját információs szűrőbuborék karakterét, illetve, hogy tudják kezelni a személyre szabott információs folyamuk esetleges torzításait.
A kritikai médiaműveltség a kérdezés kultúrájának fejlesztéséről szól: milyen kérdéseket kell feltenni egy információ, médiaszöveg kapcsán, annak megbízhatóságának megítéléséhez
– összegezte Nagy Krisztina.
A tanárokat a tényellenőrzés gyakorlati eszköztárával is felvértezik, például megtanítják őket, hogyan tudnak utánanézni annak, hogy egy fotó valójában mikor készült, vagy milyen részletek segítenek hozzá ahhoz, hogy megtudják, hol készült egy fénykép, illetve mire kell figyelniük ahhoz, hogy sikeresen felismerjenek például egy áldokumentumfilmet.
A gyerekeknek tartott órák kooperatív technikákra és csoportmunkára épülnek, de szerepjátékok is megjelennek a sorozatban. A diákok többek közt megtanulnak elbeszélésből hírt alkotni megadott részletek alapján, szerkesztőségi munkát modelleznek, vagy belebújnak egy tényellenőrző szerepébe. Az információs folyam szabályozását, szervezését végző algoritmusok működését is egy szerepjáték keretében ismerik meg, ahol az információs környezet személyre szabásának mechanizmusa a „tananyag”.
Az eddig lezajlott két tanárképzés célja az volt, hogy kipróbálják, működik-e a létrehozott képzési keret, illetve a tanárok visszajelzései alapján módosítsanak rajta, ahol szükséges, hogy az iskolában már minél hatékonyabban működhessen a megálmodott koncepció. Azaz hogy a tananyag élővé váljon, a gyerekek pedig szeressék.
Plakátok, hirdetések és gyorshírek között élünk, a feladatunk ezek esetleges veszélyeit megmutatni. Ehhez azonban muszáj ismernünk azokat a gyerekeket, akiket tanítunk, és tudnunk, mi van a táskájukban, könyv vagy telefon, és azt a világot bevonnunk az óránkra
– jegyezte meg Sirák Richárd.
A programban résztvevő tanárok szerint az InfoGrund ismeretanyaga nagyon jól kapcsolható az informatikához, a magyarhoz, a vizuális kultúrához vagy a történelemhez, de megjelenhet osztályfőnöki órán is, így a tudás átadása a jelenlegi nemzeti alaptanterv keretei között is megvalósítható.
Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu
