A vasárnapi európai parlamenti választás után az Európai Bizottság következő elnökének kiválasztása lesz a legfontosabb lépés, amely meghatározza, milyen irányba haladjon az Európai Unió a következő öt évben. Az Európai Bizottságra az EU kormányaként tekintenek, fő feladata, hogy jogszabályokat terjesszen elő és szövegezzen meg. Az elnök mellett minden további tagállam egy-egy biztost küld a testületbe, a 27 biztos közt felosztva a különböző területeket – jelenleg Navracsics Tibor a magyar biztos, akihez a kultúra, oktatás, ifjúságpolitika és sport ügye tartozik.
A főbiztos jelölésének nincs kőbe vésett módja azon túl, hogy a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács tesz javaslatot személyére az Európai Parlamentnek. 2014-ben a néppárti Jean-Claude Juncker volt az első, akit a csúcsjelölti rendszer szerint választottak meg: ennek lényege, hogy az Európai Parlamentben helyet foglaló pártcsaládok listavezetőket neveznek meg, és az lesz közülük az első számú jelölt, akinek pártcsaládja a legtöbb helyet kapja az újonnan megválasztott Európai Parlamentben.
Minderről a magyar sajtóban leginkább a Fidesz és saját pártcsaládja, az Európai Néppárt vitája kapcsán lehetett hallani: a konzervatív Néppárt csúcsjelöltje a bajor Manfred Weber lett, akit először Orbán Viktor is támogatott, majd kihátrált mögüle, egy nyilatkozatára hivatkozva, amelyben a csúcsjelölt kijelentette, hogy nem lenne bizottsági elnök, ha csak a Fidesz szavazataival nyerhetné el a tisztséget.
Ennek és a Fidesz néppárti felfüggesztésének is köszönhető, hogy Weber az EP-választási kampány során nem jön Magyarországra, noha a csúcsjelöltek hasonlóképpen testesítik meg a pártcsaládokat, mint a nemzeti választásokon a miniszterelnök-jelöltek pártjaikat. Az Európai Szocialisták Pártja részéről Frans Timmermans többször is eljött Budapestre az MSZP-t támogatni, az egy helyett rögtön hét csúcsjelöltet megnevező Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) soraiból pedig Margreth Vestager dán versenyjogi biztos és Guy Verhofstadt frakcióvezető is részt vesz a Momentum rendezvényein.
Börtönben ülő politikust is jelöltek
A május 26-i választáson részt vevők természetesen nem a pártcsaládokra, hanem a nemzeti pártokra szavazhatnak. Magyarországon a Fidesz és a vele szövetségben induló KDNP képviselői az Európai Néppárthoz, az MSZP és az Európai Szocialista Párthoz, a Momentum az ALDE-hoz, az LMP pedig a Zöldekhez tartozik. A DK ugyan nem tagja az Európai Szocialista Pártnak, de képviselőik, Niedermüller Péter és Molnár Csaba az ő EP-frakciójukhoz, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez (S&D) csatlakozott a 2014-es választás után. A Jobbik nem tartozik európai pártcsaládhoz, képviselői függetlenként dolgoztak az előző ciklusban is, és nincs pártcsaládja a szélsőjobboldali Mi Hazánknak, a Kétfarkú Kutya Pártnak és a Munkáspárt sem.
A bajor keresztényszocialista Weber az Európai Néppárt frakcióvezetőjéből lett a pártszövetség csúcsjelöltje, a holland Timmermanst pedig az Európai Bizottság alelnöki tisztségéből léptetné elő a testület élére a szocialista pártcsalád. Mivel várhatóan ez a két szövetség kapja a legtöbb helyet az Európai Parlamentben, ők lehetnek a reálisan szóba jöhető jelöltek, ennek ellenére érdemes szót ejteni a többiekről is.
A most a harmadik legnagyobb frakciót adó Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetsége a cseh Jan Zahradilt jelöli – ez a magyarországi választókat annyiban nem érinti, hogy a szövetségnek nincs magyar tagpártja, de itt foglal helyet a brit Konzervatív Párt és Orbán Viktor egyik fő szövetsége, a lengyel kormánypárt is.
Az ALDE hét csúcsjelölttel állt elő, akiket „Európa-csapatnak” nevez – magyar is van köztük, Cseh Katalin, a Momentum listavezetője. Szerepel a hetes listájukon Verhofstadt és Vestager mellett a szlovén Violeta Bulc is, aki jelenleg közlekedésért felelős biztos. A hagyományosan egy férfi és egy női vezetőt kiállító Zöldek a német Ska Kellert és a dán Bas Eickhout-t jelölték, a szociáldemokratáktól balra álló Európai Baloldal pedig a szlovén Violeta Tomićot és Nico Cuét nevezte meg – utóbbi spanyol születésű politikus, akinek családja a Franco-rezsim elől Belgiumba menekült, ott vasgyári munkás, majd szakszervezeti vezető lett. A regionális pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség pedig a katalán parlament volt tagját, a Katalónia elszakadását támogató, jelenleg börtönben ülő Oriol Junquerast jelölte.
Nem elképzelhetetlen azonban az sem, hogy olyan személy kerül majd az Európai Bizottság élére, aki nem szerepel a pártszövetségek jelöltjei közt, így előkerült már mások mellett Michel Barnier uniós brexit-főtárgyaló neve is. Ő francia néppárti politikus, és megemlítendő, hogy öt éve Orbán Viktor például őt támogatta Jean-Claude Junckerrel szemben.
Karbonsemlegesség, minimálbér, egységes adó
A csúcsjelöltek május 15-én tévévitában ütköztették álláspontjaikat, ezen hatan vettek részt: Weber, Timmermans, Vestager, Zahradil, Keller és Cué. Az Euractiv összefoglalója szerint Zahradil kivételével mindenki egyetértett abban, hogy 2050-re meg kell valósítani a karbonsemlegességet (a széndioxid-kibocsátás csökkentését és teljes ellentételezését), de megoszlottak a vélemények a megvalósításról.
Weber annak veszélyére figyelmeztetett, hogy a zöldpolitika az ipar leépülésével és munkahelyek elvesztésével járhat, ha figyelmen kívül hagyják a gazdasági szempontokat, erre Keller és Timmermans úgy reagált, hogy az Európai Néppárt eddig is szisztematikusan szembement minden ambiciózus célkitűzéssel. Timmermans európai kerozinadót és széndioxid-adót szorgalmazott.
Töréspont mutatkozott az európai minimálbér ötletével kapcsolatban is: ezt a szocialisták, a zöldek, a baloldal és a liberálisok is szorgalmaznák, Weber szerint azonban nem a minimálbér a megoldás, hanem a jó gazdaságpolitika és a közös piac megerősítése.
Timmermans, Keller és Vestager egyetértett abban, hogy egységes európai társasági adóra van szükség, és meg kell adóztatni az internetes óriásvállalatokat is, Zahradil viszont közölte: szerinte az államoknak van joguk megadóztatni vállalatokat, az Európai Unió pedig nem állam.
