A tinihorrorok világa nyitott könyv minden 10 évesnél idősebb állampolgár előtt, tudjuk, a gimis-főiskolás rétegek szeretnek elruccanni vidékre, hogy ott aztán valami nagyon szörnyű történjen velük. Ez történik filmünk elején is, kilenc tandíjfizető ki akar kicsit rúgni a hámból, ezért egy hatalmas erdő közepén gondolnak elsátorozni pár napot. Mindannyian láttak már tinihorrort, ezért tudják, a vidékiek faragatlanok, kőbölcsőben voltak ringatva, és csak arra várnak, hogy mindenféle fel nem ismert, de nagyon is létező komplexusukat kiélhessék a civilizált világ követein.
Két ilyen figurával, Tuckerrel és Dale-lel futnak össze a világ vége előtti utolsó benzinkútnál, akik szintén a rengetegbe igyekeznek, hogy egy reménytelenül leharcolt faházat rendbehozzanak, majd horgásszanak, és ipari mennyiségű sört igyanak. Dale amolyan vukinagyságú ewok, azaz mint egy óriási, esetlen medve, de nagyon megtetszik neki Allison, az egyik szemrevaló lányka (és van még több is), meg is próbálja megszólítani, de ezzel csak azt éri el, hogy az amúgy teljesen beparázott városi ifjak hanyatt-homlok menekülnek a helyről.
Azok a fránya előítéletek… A Trancsírák igzi főszereplőik ők, akik az egész történetet írják, formálják és alakítják, azaz rendezik – úgy alakul ki itt egy tinihorror, hogy közben a Tévedések vígjátékát is végignézhetjük. Ami egyrészt dicséretes dolog, ugyanakkor a film egész hosszában nem tart ki az alapötlet, s bár a poénok között nem egy évek múltán is beugrós fajtából van, az összbenyomás pár szükségtelen rendezői túlhabzás és pici hazugság miatt (melyek nélkül igazán jó lehetett volna a film) inkább négyes, mint ötös alá.
De azért egy üres és nem különösebben ambiciózusan formálódó délutánra nagyjából tökéletes választás a film.
Kinek ajánljuk: aki szeret úgy röhögni, hogy hosszúcombú tinilányok rohannak közben sikítva a vásznon
Kinek nem: aki szereti érintetlenül hagyni előítéleteit.
