Mit is? Szerelmet és árulást, szocializmust és rendszerváltást, magyar lazaságot és amerikai vérprofiságot, néptáncot és látványos show-t, emigránsok és maradók, hűségesek és hűtlenek, vidék és város konfliktusát.
Adott két testvér. Szerelmük a néptánc. Az egyiket disszidálni kényszerítette a Kádár-rendszer, a másik itthon maradt. Akinek mennie kellett, Nyugaton színházi show-műsorok impresszáriójaként csinált karriert; magában a művészt eltemette, viszont rengeteg pénzt keresett. Most válságban van minden tekintetben, s húszegynéhány év után váratlanul hazatér. Öccse idehaza átvette a báty tánccsoportját, szerelmét, egzisztenciáját; elismert koreográfusként tehetséges, ám nagytermészetű parancsnoka az ő csapatának – és úgyszintén válságban van. Az összeomló államszocializmus a kultúrafinanszírozást is maga alá temette, a tánccsoport vegetál, és várja, hogy valaki majd némi pénzt hoz.
A bátyónak sérelmei vannak, nem is kicsik. Ő elárultatott, azok által, akiket a legjobban szeretett, s ez a konfliktusok legfőbb forrása a filmben. Amely szólhatna a külföldre szakadt hazánkfiáról, aki hazajön, saját legelemibb érdekében gatyába rázza a szétesni készülő táncművészeket, és földijei vállán ismét felkapaszkodik a sikerek egy ideje erősen nélkülözött csúcsára. Szólhatna a film továbbá arról az elemi bosszúvágyról, amellyel az egykor kitaszított báty követeli vissza elorzott hitét, céljait, szerelmét: életét. Szólhatna az öcs megalkuvásairól és értékteremtő küzdelmeiről. Lehetne a színpadra vitt ballada az azt eltáncolók életének foglalata. S lehetne még sok minden. Külön-külön. Vagy együtt, ha a széttartó történetszálak és egymással viszonyban nem álló érzelmi csúcspontok kiegészítenék, értelmeznék, új nézőpontból láttatnák egymást.
Az Amerikából e film erejéig hazatért, egykor valóban kényszerből emigrált Hules Endre művében azonban egymás ellen dolgoznak az egyes dramaturgiai elemek, egymást fedik el a különböző jelentésrétegek. Az általa bemutatott Magyarország részint turisztikus közhelyek gyűjteménye, részint a mucsaiság és kelet-európai barbár naivitás zavaróan felszínes kritikája. A slusszpoénként előtérbe kerülő ügynök-tematika nem eléggé körültekintő felvezetése hitelteleníti a film legfontosabb, tényleg archetipikus konfliktusát. Az előadott koreográfia (és zene) kétségtelenül magával ragadó, elementáris ereje pedig nem segíti vagy ellenpontozza a mű témáinak kibontakozását, hanem a méltóságteljes, erős, igazi kisugárzású táncdarab egyszerűen maga alá temeti a rá hivatkozó filmet.
Ajánljuk: emigráns magyaroknak, akik úgy érzik, itthon nem értik meg őket.
Nem ajánljuk: itt élő magyaroknak, akik úgy érzik, hogy az emigráns magyarok nem értik meg őket.
TPP
A halálba táncoltatott lány – színes, feliratos magyar-szlovén-kanadai játékfilm, 2011. Író-rendező: Hules Endre. Operatőr: Zsigmond Vilmos, Honti Zoltán. Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán. Szereplők: Hules Endre(Steve), László Zsolt (Gyula), Melkvi Bea (Mari), Deborah Kara Unger, Stephen McHattie, Zsigmond Emőke. 100 perc. Forgalmazó: Mozinet.
Hazai bemutató: november 10.
