Márciusban politikai kötelezettséget vállaltak arra, hogy legkésőbb az Európai Tanács június 17-18-án esedékes következő (csúcs)értekezletén az utolsó nyitott kérdéseket is rendezik.
Ilyenekből az IGC befejezőnek szánt szakaszára is maradt jó néhány. Ezek azonban egyáltalán nem egyforma horderejűek, és általános vélemény szerint végül egy-két kulcskérdésen fordul meg az alkotmány sorsa.
Formailag és a felszínen nem sok minden történt azóta, hogy a tagállamok a tavaly decemberi csúcson – meglepően rövid vita után – az egyetértés hiányát megállapítva voltak kénytelenek felállni a tárgyalóasztal mellől. Hivatalos tárgyalási fordulót azóta sem tartottak.
Tartalmilag és a felszín alatt volt mozgás, sőt olyan fejlemények is bekövetkeztek, amelyeket áttörésként lehet értékelni. A soros ír elnökség január óta folyamatosan konzultál a tagállamokkal a kompromisszumos megoldások lehetőségeiról. A márciusi csúcson ennek alapján tett javaslatot az IGC mielőbbi felújítására, a tagállamok pedig erre „ráígérve” vállalták a konferencia júniusi lezárását.
Decemberben az IGC végső soron egyetlen kérdésen, a döntéshozatali eljárásokban alkalmazandó szavazási rendszer ügyén feneklett meg. Az állam- és kormányfők túlnyomó többsége elfogadta volna a kettős (a tagállamok száma és az általuk képviselt népességarány szerinti) többségnek a konvent által javasolt módszerét, Spanyolország és Lengyelország azonban ragaszkodott a szavazati súlyok bonyolult rendszerének a nizzai szerződésben rögzített formula szerinti fenntartásához, mert ez nagyobb befolyást juttatna számukra, mint a kettős többség alkalmazása.
Az ellentétek akkor úgyszólván kibékíthetetlennek tűntek. Feloldásukra először akkor nyílt remény, amikor márciusban a spanyol szocialisták váratlan győzelmet arattak a választásokon, s nem sokkal később jelezték, hogy a szavazási rendszer kérdésében hajlani fognak a rugalmasságra. Ezek után Lengyelországnak sem maradt más választása, ha el akarta kerülni, hogy végképp elszigetelődjön.
A rugalmasság azonban még nem elég a megállapodáshoz. A dolgok jelenlegi állása szerint a kettős többség elvét már valamennyi tagállam elfogadná ugyan (bár Lengyelország továbbra sem adta fel a nizzai rendszer legalább átmeneti fenntartásának reményét), bevezetésének módjáról és a konkrét arányokról azonban még éles viták folynak.
Minden jel arra vall, hogy akárcsak decemberben, most is ezen fog múlni a megállapodás sikere. A többi rendezetlen kérdés egyike sem olyan horderejű, hogy a tagállamok bármelyik miatt megkockáztassák az újabb kudarcot. A legfontosabb ezek közül az Európai Bizottság majdani létszámának és összetételének az ügye, amely sokáig majdnem annyira megosztotta a tagállamokat, mint a szavazási rendszer körüli vita. Itt az okozta a problémát, hogy a tagállamok többsége – elsősorban a kisebbek, illetve az újonnan csatlakozók – nem voltak hajlandók elfogadni a konventnek azt a javaslatát, amely szerint a bizottság teljes jogú tagjainak száma 2009-től 15-re csökkenne. Ezek az országok kitartottak amellett, hogy fenn kell tartani az „egy állam – egy biztos” elvet; ha végképp nem megy, legalább még egy cikluson át, 2014-ig. Most úgy tűnik, ez lehet az a megoldás, amely körül valószínűleg kialakulhat a közmegegyezés.
A fajsúlyosabb rendezetlen kérdések közé tartozik még a minősített többséggel történő döntéshozatal hatókörének kiterjesztése. Önmagában ez sem olyan jelentőségű probléma azonban, hogy a megállapodás sorsa múlhatna rajta. Számítani lehet arra, hogy Nagy-Britannia – és témáktól függően néhány más tagállam – a végsőkig kitart a vétójog megőrzése mellett azokban a kérdésekben, amelyeket létfontosságúnak tartanak a nemzeti szuverenitás szempontjából. Ezek egyszersmind azok a kulcskérdések, amelyek nagy valószínűséggel csak az állam- és kormányfők szintjén június 17-18-án fognak eldőlni.
Rajtuk kívül maradt még egy sor többé-kevésbé technikai jellegű probléma is, amelyekről akár a külügyminiszterek is megállapodhatnak a csúcsig hátralévő hetekben. Ilyen például annak a meghatározása, hogyan működjön a miniszteri tanács csoportos elnökségének a rendje, amely előreláthatólag 2007-től lépne életbe. Abban már egyetértés van, hogy a félévente más-más tagállam által betöltött soros elnökségeket később hosszabb időn – valószínűleg 18 hónapon – át és nem egy, hanem egyszerre három tagállam látná el. Ennek működési módját azonban még tisztázni kell. Hasonló téma annak eldöntése, pontosan milyen beleszólási jogot kapjon az Európai Parlament a közösségi költségvetés, illetve a több évre szóló pénzügyi tervek kialakításába.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
