Íme egy átlagos hétköznap. Az ember szeretné átlátni a dolgokat, nemcsak a mindennapi teendők, hanem a nagyobb összefüggések szintjén is. Nem könnyű, hisz rengeteg információ érkezik, sokszor semmilyen összefüggésbe nem ágyazva, és senki nem segít elrendezni őket. Pontosabban magyarázók volnának csőstül, de a magukat megmondóembereknek kikiáltók arroganciája, kivagyisága riasztó. Sokan a politikához fordulnak. Vallásos hittel csüngünk azok szavain, akik elvileg a szolgáink, a köz javait kezelik, és akikre mint befektetési menedzserekre kellene tekintenünk. Hisz a politikus a mi befizetéseinkkel sáfárkodik, a rábízott javakkal kell olyan körülményeket és környezetet teremtenie, hogy attól jobb legyen az életünk, az enyém, a gyerekeimé és a szüleimé.
Száguldunk a nyomor mélye felé
Egyelőre nem így történik: Magyarország csúszik lefelé, elhagyjuk a szegények felzárkóztatásában haladó visegrádi (egykori) társországokat, lassan 33,5 százaléka a népességnek szegény, lecsúszó rétegnek számít. Ez a szám 2008-ban még csak 28,2 százalék volt. Az sem kevés.
“Senkit nem hagyunk az út szélén” – mondta Orbán Viktor egyszer.
A szegénységgel rengeteg gond van, Guatemala kapcsán hallottam egyszer egy drámai vetületéről. Guatemala fejlődő ország, és makrogazdasági mutatói szépen emelkednek. De a társadalmon belüli egyenlőtlenségek nagyok: rengetegen éheznek, és az alultáplált gyerekek aránya világszinten az elsők között van. 4-5 éves gyerekek nyomnak annyit, mint egy 2-3 éves. A tudósok szerint az a gyerek, aki az első három életévében nincs megfelelően táplálva, agyfejlődési rendellenességeket mutat. Azaz a szegénység kihat az intellektuális teljesítőképességre. Egy szegény gyerek nagyobb eséllyel küzd intellektuális kihívásokkal, és akkor még semmit sem beszéltünk arról, hogy az iskola mindig is a középosztály tudását tükrözte vissza a világról. A szegény gyereket a biológiai mellett rögtön egy kulturális hátrány is éri.
Az állam költ, az ember sorvad
Szóval egyre rosszabbul élünk, a középosztály vékonyodik. De ki vastagszik? Elvégre hasít a gazdaság. Az államnak bizonyára egyre jobban megy. Matolcsy MNB-je kastélyszálló után irodaházat vásárol 10-11 milliárdért, ami a piacon nem kelt el ennyiért. Az állam egyre többet költ (repülőshow-ra is fussa) – fizet, mint a katonatiszt. A GDP arányában mért államadósság növekszik, részben a gyenge forint miatt, a nettó államadósság dönti a csúcsokat, és nő, nő, semmi jelét nem mutatja a csökkenésnek. Érik a következő brüsszeli túlzottdeficit-eljárás, Orbán legnagyobb félelme. Az állam költekezik, az emberek szerények, próbálnak takarékoskodni – micsoda paradoxon.
Összeesküvés-elméletektől az evolúciókritikáig
A politikához fordulás mellett szoktunk hinni egyéb dolgokban is. Ott vannak az összeesküvés-elméletek, meg olyan természeti metaforák, mint „az egészséges almák közül a férgeset ki kell dobni, mert megrohasztja a többit is”. Ez utóbbi mondjuk kisebbségekkel való együttélés dogában orientál honfitársaink közül nem keveset. A repülőgépekről kémiai vegyi anyagokkal minket mérgező háttérhatalom őrülete amúgy már megjárta a Parlamentet is írásbeli kérdés formájában, nem csak a külvárosi kocsmák privilégiuma marad tehát – a miniszterelnök-helyettes pedig keni-vágja az evolúciókritikát.
Az értelmiség elvileg azért is kapta meg társadalmi szerepét, hogy segítsen eligazodni a társadalomnak, megérteni a nagyobb összefüggéseket. Ők olyan sokat olvasnak, hát szűrjenek már le valamit, és azt tegyék közzé. Ehhez képest a hetilapok szerzői egymásnak írogatnak, belterjes világukban úszkálva elvannak jól. Hankiss Elemér az egyik ritka kivétel, aki évtizedek óta próbálja megérteni és kitalálni Magyarországot. És kimondja: nem érti, miért pazaroltuk el az elmúlt 25 évünket, ellentétben például a többi visegrádi országgal. Meg hogy nálunk „még” nem alakult ki a polgári öntudat, még hagyjuk magunkat lenyomni. Persze ez a „még” önmagában elég csalóka, hisz azt sugallja, „nemsokára viszont minden rendben lesz”.
Magától semmi nem lesz rendben. Nekem már 1989-ben, a köztársaság kikiáltásakor azt mondták a Parlament előtt: „Nekünk már csak a sír marad, de majd nektek!”
Lassan nekünk is a sír következik, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy érkezik a Kánaán. Bár olykor egy akciós csirkemellfilé is annak tűnik…
Lehet, hogy mégis a chemtrail kondenzcsíkjait érdemes fürkészni?
