Picivel több mint 17 éve, 2002. február 18-án a Sports Illustrated aktuális számának címlapján a gimnazista LeBron James képe virított, alatta pedig csak ennyi: Chosen one, azaz a kiválasztott. Amerikában akkor már mindenki tudta, hogy ha valaki átveheti a stafétát az NBA-ben abban az időben éppen levezető, amúgy hatszoros bajnok Michael Jordantől, az ő lehet majd.
Talán a szakértők is elfelejtették azóta, de első körben nem LeBront tolta a média, hanem egy nála két évvel idősebb, a játék minden elemében összetettebb játékost, Lenny Cooke-ot.
Cooke volt az első számú gimnazista kosárlabdázó az Egyesült Államokban, az asztalán hegyekben álltak a levelek a legjobb egyetemektől. Nagyon sokáig úgy volt, hogy akár egyetem nélkül is első helyen viszik majd el az NBA-be a drafton. Ezt a forgatókönyvet erősítette az is, hogy a 2001-es börzén a Washington Wizards első választottként a gimnazista Kwame Brownt húzta, ezzel pedig utat nyithatott a gimis szupersztároknak a profi ligába – más kérdés, hogy Brown csúnyán megégett az első évében, és hamar egyértelművé vált, hogy nem áll készen az NBA-re.
A tanulási gondokkal küzdő, lazsáló, a pénzt hajkurászó Cooke körül viszont egy-egy kivétellel olyan emberek és ügynökök lebzseltek, akiket csak a gyors profit, a nagy szerződések és a lepattanók foglalkoztattak. Ezek az emberek meg sem próbálták lebeszélni a kosarast élete legrosszabb döntéséről, sőt: a 2013-as Tribeca Filmfesztiválon bemutatott Lenny Cooke című dokumentumfilmben láthatjuk is, hogy az egyik ügynök azzal tömi a srác fejét, hogy 10-12 csapattal beszélt, amelyek tuti elvinnék őt a drafton, szóval nyugodt lehet.
Nem hiszem, hogy azért draftolnak valakit olyan fiatalon, mert azt gondolják, készen áll. Szerintem csak a lehetőséget látják bennük. Meg tudod őket venni. Olyan, mint anno a rabszolgaságnál: megveszed a legszebb, leggyorsabb emberpéldányt tök olcsón, aztán ha nem jön be, eldobod, és veszel helyette legközelebb egy másikat
– fogalmazta meg a tételmondatot Mike Jarvis, filmben megszólaltatott edzők egyike.
Azt már nem teszi hozzá, hogy ha Cooke úgy dönt, hivatalosan is jelentkezik a draftra, bármi történik, nem játszhat később az egyetemen, azaz óriásit kockáztat. Mindegy is, a játékos ezzel valószínűleg tisztában volt, de annyira bízott magában és az embereiben, annyira akarta a nagy pénzt, hogy kijelentette, ott lesz a 2002-es drafton.
És akkor jött a fekete leves: most szélesvásznon nézhetjük, ahogyan nemzedéke egyik legnagyobb tehetsége, a kérdéses mentalitású, de kosárlabdával a kezében legyűrhetetlen Lenny Cooke szétveri élete művét.
Se dollármilliók, se nagy ház, se sportkocsik, se szurkolók, barátokból is csak kevés marad mellette. Cooke története tankönyvi példa minden fiatal számára, aki azt gondolják, majd úgyis lesz valahogy, nem kell már azt a pár plusz fekvőt lenyomni, nem kell ott lenni a reggel 6.30-as futásoknál.
Ezek a srácok felnőtten, otthon, a fotelből majd már tudják, amíg ők lustálkodtak, más lenyomta azt a pár fekvőt, és ha összeszorított fogakkal, de lefutotta reggel a kiadott távot – Cooke épp így járt, túl későn jött rá, hogy mekkorát hibázott, most már foghatja a fejét.
A felelősségről
Cooke igen rossz körülmények között, édesapa nélkül, Brooklyn egyik legrosszabb környékén nőtt fel. A róla szóló film legelején bemutatja azt az egykor patkányoktól, drogosoktól és zűrös alakoktól hemzsegő tömböt, ahol élete nagy részét töltötte. Amikor a stáb ott járt, Cooke családja már Virginiában élt, őt pedig szerencséjére New Yersey-i jómódú család vette gyámság alá. Noha Cooke jó környezetbe, szerető emberek közé került, hiányoztak az alapok, amelyet egy szupersztárként kezelt tininél már késő pótolni. Messziről látszik, hogy egy nagyképű, túl magabiztos, nemtörődöm fiatalról van szó.
Nem melegít be rendesen, nem csinálja meg, de legalábbis ódzkodik a kijelölt (erősítő) feladatoktól, nem figyel a nála tapasztaltabb edzők, mentorok intelmeire. Nyilván, adódik a kérdés, melyikünk tett volna másképp 17-18 évesen, miközben kamerák, újságírók, riporterek követnek mindenhova? Nem lehet mindent a nyakába varrni, nem volt előtte megfelelő példa, az előremutató emberek pedig valószínűleg már későn kerültek a közelébe.
A film egyik legérdekesebb jelenetében az egyik edző maga köré hív néhány játékost, és elmondja, hogy felelősséget kell vállalniuk saját magukért, ezt pedig másnap reggel 6.30-kor, egy laza, de kiadós futással meg is tehetik.
Ha nem érek ide 8-ra, hogy várják el tőlem, hogy itt legyek 6.30-kor?
– kérdezett azonnal vissza Cooke. Az edző Cooke megjegyzésére csak annyit mond, ő nem fog bekopogni reggel senkihez, ott lesz, aki ott lesz.
Ezzel a hozzáállással nem is csoda, hogy nem lett Cooke-ból profi. Az nem elég, hogy valaki a pályán jó, a folyamatos munka és alázat nélkül esélytelen, hogy a profik között bárki is érvényesüljön – különösen egy olyan érában, amelyikben olyan gépek játszanak, mint LeBron James, vagy Kevin Durant, akik ha beledöglenek is megcsinálják az edzéstervet, nem csalnak a négyüteműnél, nem keresnek kifogásokat.
(A részlet: érdemes megnézni, hogy az edző milyen nyugodtan beszél, miközben Cooke-nak érezhetően minden másodperc fáj.)
A mai napig is szeretik hangoztatni az edzők, hogy egy gyerek ne élje bele magát, hogy profi sportoló lesz, hiszen nagyjából egynek sikerül a millióból. Ha a kosárlabdát nézzük Amerikában, ez a megállapítás eléggé pontos. Az Egyesült Államokban úgy 326 millió ember él, az NBA-ben jelenleg 450 játékos játszik, amiből ha levonjuk a 120-130 külföldi kosarast, kapunk 320-330 profi amerikai kosárlabdázót. A többi már alapszintű matematika, az egy az egymillióból tényleg megállja a helyét.
Cooke-ot nem a játék szeretete, hanem a pénz vezérelte, és végül ez is lett a veszte. Azzal nem foglalkozott, hogy mi történik azzal a pénzzel, amit az első zsíros szerződése után kapni fog. Nem érdekelte, hogy milyen adó, milyen kötelezettség jár majd a nagy lóvéval, a szemei előtt csupán Las Vegas, a drága sportkocsik és a csinos nők álltak.
A filmben maga a játékos erősít meg minket, amikor éppen Las Vegasban karol át egy fiatal lányt, akivel ez a párbeszéd játszódik le:
– Te kosaras vagy?
– Aha.
– Hol?
– Vagy egyetemre, vagy az NBA-be fogok most menni, még nem tudom.
– Melyik csapathoz?
– Bármelyikhez, aki kiválaszt és a legtöbb pénzt adja.
Aztán, bumm; mindennek vége lett, heti 500 dollárért kosarazgatott néhány országban és pár kisebb, félamatőr csapatban, majd két Achilles-ín szakadás és egy súlyos autóbaleset véget vetett az igazán el sem kezdett karrierjének.
A múlt embere
Lenny Cooke 2012. április 29-én, a róla szóló film forgatása idején ünnepelte a 30. születésnapját egy poros virginiai város még porosabb házában azzal a néhány barátjával, aki nem fordított neki hátat. A korábbi kosaras hosszú ideig nem tudott megbékélni az életével és saját magával; úgy tartotta, hogy neki kellene ott lennie azok helyett, akiket ma a kanapéról a televízióban néz. Jobb játékos volt, mint LeBron James, jobb volt, mint Carmelo Anthony – személyükben két jövőbeni Halhatatlanok Csarnoka-tagot tudunk.
Amikor meglátnak engem, csak és kizárólag tiszteletet kapok tőlük, mert tudják, hogy milyen jó voltam. (…) Azt hiszem tényleg igaz, hogy az egyik vállamon egy angyal, a másikon az ördög ült. Visszanézve azt kívánom, bárcsak hallgattam volna azokra az emberekre, akik azt tanácsolták, legyek megfontolt és menjek egyetemre. Csak rajtad áll, hogy milyen emberekkel veszed magad körül. (…) A drafton csak vártam, csak vártam és vártam. Olyan volt, mint a karácsony, amikor nagyon akarsz egy ajándékot, de nem kapod meg. Teljesen összetörtem, úgy éreztem, átvertek
– emlékezett vissza már higgadtan a rossz döntéseire az idő közben felnőtté váló Cooke a New York Timesnak.
A megnyugvás (inkább belenyugvás) folyamata hosszú évekig tartott, Cooke-nak idő közben azzal is meg kellett küzdenie, hogy a kisfiának LeBron James lett a kedvenc játékosa, és hogy otthon, Brooklynban sok rosszakarója van, akik az életén élcelődnek. Egyszer a világ is az övé volt, mondja, de ma már azért járja az országot, hogy előadást tartson fiataloknak a saját életéről és a következményekről.
A filmben, ha csak néhány percig egy trükk segítségével, de Cooke megkapta az esélyt, hogy kiossza fiatalkori önmagát. A 19 éves Cooke a csapattársaitól messze, egy táblának dőlve hallgatja az idősebb, sokkal bölcsebb önmagát. Ez pontosan az a helyzet, amikor az ember azt kívánja, bárcsak hallhatta volna anno ezeket a tanácsokat.
Mit csinálsz te itt? A többiek a tüdejüket kiköpik, miközben te itt vagy. Anno mindent megkaptam, a csillagokat is lehozták nekem, 10 évvel később meg nézz rám, mi lett belőlem. Az összes szülinapomat saját magamnak szervezem, senki nincs már mellettem, aki itt volt 10 éve. Fogalmad sincs arról, hogy milyen a betonon dögleni reggel hatkor, mert téged csak a bulik, meg a csajok érdekeltek. Elmehetsz Ázsiába és Európába játszani, még meg is fizetnek, de amikor visszajössz, szerinted mi vár itthon? Pont ugyanaz a szar, mielőtt elmentél
– foglalta össze Cooke röviden annak az embernek a történetét, aki saját magát lőtte lábon.
A jó hír, hogy már tudja, mit és hol rontott el, és próbál másokon segíteni, hogy elkerüljék az övéhez hasonló pályaívet. A rossz hír, hogy egy lehetséges szupersztárt vesztett el a sportvilág.
