“A politikusok egy kis része képes arra, hogy elismerje, hibázott”

Vásárhelyi Mária: Érdekvédelem vagy árulás?

A kormánynak nem ez volt az első kísérlete a „rabszolgatörvény” elfogadtatására, már tavasszal is megpróbálkozott a munkatörvény hasonló tartalmú módosításával. Akkor azonban nem járt sikerrel. Szeptemberben viszont, a törvényjavaslat újból benyújtása előtt, a költségvetésből, a kormány döntésének megfelelően, további 600 millió forintot utaltak át a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkájában részt vevő szervezetek számára „az érdekképviseletek és a kormányzati szervek közötti együttműködés erősítése, érdekében”.

Orbán Viktor és környezete pontosan tudta, hogy korlátlan hatalmi ambíciói megvalósításának egyik kulcsfontosságú eleme a munkavállalók jogainak megtizedelése, a sztrájkok törvényi ellehetetlenítése. A centrális erőtér politikájával ugyanis összeegyeztethetetlen, hogy bármilyen ellenerő korlátokat szabjon a hatalmon lévők akaratának, és megakadályozza őket abban, hogy autokratikus törekvéseiket megvalósítsák. Hatalomra kerülésük után ezért tekintették egyik legsürgetőbb feladatuknak a munka törvénykönyve és ezen belül a sztrájktörvény módosítását. A változtatások lényege az volt, hogy ezek eredményeként, bár elméletileg sztrájkolhatnak a munkavállalók, olyan jogi feltételekkel bástyázták körül a lehetőséget, hogy a gyakorlatban lényegében lehetetlenné tette, hogy a munkavállalók munkabeszüntetéssel tiltakozzanak a munkaadók vagy a törvényalkotó döntései ellen.

Frank Tibor: Félidő

Trump elnökről, két év alatt több szó esett a világsajtó ezernyi csatornáján, mint elődeinek bármelyikéről négy, vagy nyolc, vagy akár tizenkét évük alatt.

Trump úgy irányítja a rábízott világhatalmat, mint egy ipar- vagy kereskedelmi vállalatot. Döntéseit nem egyezteti senkivel, a vezető tisztségek fontos részét rokonaira (gyerekeire, vejére) bízza, ellenvéleményt nem tűr, vezető munkatársait rendszeresen becsmérli, majd lecseréli, sok esetben eleve rosszul választja meg őket. Saját pártjával is kezdettől igen ellentmondásos a kapcsolata. Alapkövetelménye a feltétlen, látványos, odaadó lojalitás, ezt környezetétől meg is követeli. Ha ezt nem kapja meg, az illető tisztségviselőt így vagy úgy, de meneszti.

„Nincs demokrácia demokraták nélkül” – az egykori szlovák kormányfővel FÓTI TAMÁS készített interjút.

Iveta Radicova szerint térségünk populista politikusai fokozatosan terjesztik ki hatalmukat, hogy leküzdjék azt az ellenséget, amelyet maguk teremtenek.

A politikusok felelősek a társadalom helyzetéért – mondja Radicova. – És csak egy kis részük képes arra, hogy elismerje, hibázott, bocsánatot kérjen azért, mert nem a legjobb utat választotta, tévesen mérte fel intézkedéseinek következményeit és kockázatait. Legtöbbjük azt hiszi, hogy hibáinak elismerését a gyengeség jelének fogják tekinteni. Az erős vezető szilárdan ül a hatalomban, és híján van minden önreflexiónak.

Kovács Zoltán: Sajtómunkások

Ritkán olvasható cikket közölt D. Bányász Gergő az óév utolsó napjaiban. Számvetést tett, mi is történt vele akkor, amikor 2010-ben őt nem rúgták ki a köztelevíziótól: Lenéztem a kockás füzetembe – olvasható a cikkben -, három pici kockába beleírtam, hogy MTV. Aztán áthúztam, méghozzá magammal együtt. Ott, abban a pillanatban a maradék közszolgálat és én is megszűntünk.

Nem sok ilyen nagyerejű önvallomást olvastam, de különösen keveset ahhoz képest, hogy a magyar sajtó két és fél évtized alatt a köpönyegforgatás, a megalkuvás és az elvtelenség, vagy a szolidaritás hiányának milyen széles körét volt képes fölmutatni, hogyan lettek egy nap alatt (egy nap? egy perc alatt!) liberálisokból nemzeti konzervatívok és visszafelé, balosokból jobbosok, ellenzékiekből kormánypártiak, ésígytovább. Ezzel nem az a baj, hogy az ember változik, és hogy „egyszer mindenki tévedhet” – mint hangoztatta ezt a rendszerváltás előtti Népszabadság pártélet rovatának vezető munkatársából szélsőjobboldali kommunista-gyűlölő főszerkesztőjévé lett kolléga, hanem hogy mindezt egyetlen szó nélkül.

KENESEI ISTVÁN: „Olyan világ jön”

Csaknem öt éve, 2014. március 3-án a Magyar Közlöny közölt egy meglepő rendeletet, amelynek első paragrafusa így szólt: „A Kormány a magyar nyelvi örökség föltárása, a nyelv és azzal összefüggésben a kultúra mélyebb megismerése, ápolása, gondozása, fejlesztése és a meghatározott feladatok ellátására létrehozza a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet.”

Jóllehet évekre visszamenőleg akadtak nyelvészek és rokonszakmabeliek, akik felpanaszolták, hogy nincsenek elképzelések, illetve konkrét cselekvési tervek a magyar nyelvre vonatkozó „stratégiákról”, arra senki sem gondolt, hogy a kormány saját maga alá rendel egy pont ezzel és csak ezzel foglalkozó intézetet, amelyet azután szépen ki is stafíroz évi 160-180 millió forinttal.

Kiemelt kép: Jim Watson / AFP