Kultúra

Vízió vagy biztos jövő?

Most igazán örülhet, aki szerette és folytatta volna Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógiát.

Újabb posztapokaliptikus regény jelent meg az Agave Kiadó jóvoltából. Lissa Price Testbérlők című könyve.  Bár a könyves bloggerek körében a regény eléggé megosztó, azért lássuk be, nem mindegy, ki olvassa. A regény ugyanis a YA célcsoportnak szól (young adult) érdemes tehát ezt is figyelembe venni.

A történet röviden: A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban válik valóra az emberiség régi álma, végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni.
Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés mögött, befolyásos emberek állnak, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.

Az első benyomásunk, mintha Collins regénye folytatódott volna, csak más szereplőkkel, időnként pedig Stephenie Meyer : A burok című könyve villanhat be, az egy test, két lélek, – egyébként izgalmas kérdésével.

Mivel nem éppen én vagyok a célzott korosztály, a már jól bevált panelek ismerősek voltak, mint a szerelmi háromszög, vagy a kisöccs, aki rá van szorulva kemény és szívós nővérére,  vagy hogy a szülők meghaltak és persze csak egymásra számíthatnak a testvérek. Maga az alapötlet viszont izgalmas és elgondolkodtató, mert szinte mindenkit izgat a kérdés, hogy a tudomány vajon meddig fejlődik, mire leszünk képesek. Jó eljátszadozni a jövő technikai fejlődésével, lehetőségeivel, és erre kiválóak ezek a történetek.

Szívesen olvastunk volna a testbérléssel járó etikai kérdésekről kicsit többet, vagy mélyebben, talán majd egy következő részben. A történet egyébként pörgős, és némi humort is felfedeztem itt-ott a stílusban, (Na nem sokat, a téma nem alkalmas a viccelődésre) ami Fischer Anna fordításának is köszönhető.

A történet Callie szemszögéből íródott, ami előny és hátrány is, szeretjük, mert belelátunk a főszereplő érzéseibe, viszont nem enged túl sok teret a többi szereplőnek. A karaktereket tekintve viszont maradhat bennünk némi hiányérzet, igazán egyik szereplő sem kerül közel a szívünkhöz.  A főbb kapcsolatokon, mint a testvéreké, vagy a Michaellel való viszonyon könnyedén átsiklik a szerző.

Csillagos ötös viszont a hangulatért. Sikerült a donortesteket, a betonlelkű „szépkorúakat” , vagy a rideg high-tech életet olyan plasztikusan ábrázolni, hogy borsódzott tőle a hátunk. A mostanában olyan divatos filmszerű írás lehet ennek az oka, és bár mentes a Tolkien-féle környezet és tájleírásoktól, mégis hozza a hangulatot.

Elgondolkodtató az alapötlet, fordulatos és olvasmányos volt a könyv, a paranoid személyiségek viszont kerüljék, ha a könyv elolvasása után nem akarják gyanakodva figyelni családjukat, barátaikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik