Kevin Spacey fényes karrierjét egyik pillanatról a másikra törték derékba zaklatási botrányai. Az ügy őszi kirobbanása után nemcsak Ridley Scott cserélte őt Christopher Plummerre az addigra már leforgatott – amúgy csapnivalóra sikerült – A világ összes pénzében, de a Netflix nem tétovázott sokat: kirúgta a színészt, majd gyorsan ki is írták őt a Kártyavár ősszel utolsó évadából.
A Gore Vidalról szóló életrajzi filmjével ezt nem tudták megtenni, hiszen Spacey volt a főszereplő, és már bőven az utómunkálatoknál járt, így inkább teljesen eltüntették szem elől. És úgy fest, bölcsen tették, egy másik Spacey-filmet ugyanis bemutattak a múlt héten az amerikai mozik, de kevesebbet hozott be első hétvégén, mint egy pár órás utcazenélés a Váci utcában. Sanszos tehát, hogy a Gore örökre dobozban marad. Természetesen nem ez lenne az első eset a filmtörténetben, hogy egy filmet leforgatnak komoly költségvetésből, nagy nevekkel teletömve, már a reklámkampány is pörög, aztán valamilyen okból mégis elsüllyesztik, mielőtt a nézőkig eljuthatna. A paletta egészen változatos, akad köztük gigaköltségvetésű kínai fantasy, bizarr sci-fi musical és bohócos holokausztdráma is. Az érintett nevek között pedig olyanokat találunk, mint Leonardo DiCaprio, Cillian Murphy, Olga Kurylenko, Maggie Gyllenhaal vagy a Rolling Stones, persze volt amikor épp maguk a sztárok kardoskodtak azért, hogy soha ne láthassa közönség a róla készült filmet.
Hippie Hippie Shake
A Hippie Hippie Shake a 60-as évek Londonjában játszódik, a szatirikus Oz magazint megalapító Richard Neville történetén bemutatva a pezsgő ellenkultúrát. A projekt már az első pillanattól elátkozottnak tűnt, hisz eleve tíz évig hánykolódott a stúdiók között, mire egyáltalán bele tudtak kezdeni a forgatásba. 2007-ben végre minden összeállt, a film elkészült Cillian Murphy és Sienna Miller a főszereplésével, a produkciós cég azonban úgy döntött, nem mutatja be. A döntés okát nem lehet pontosan tudni, hisz állítólag nem is sikerült rosszul a film. Egyesek Sienna Miller magánéleti botrányaihoz kötik a dolgot, mások ahhoz, hogy a filmben megjelenített emberek közül még sokan éltek, és többen szót emeltek az ellen, ahogy a Hippie Hippie Shake ábrázolja őket és az eseményeket. Például a feminista író, Germaine Greer, aki szerint legalább a halálát illik megvárni az embernek, miellőtt a filmesek csámcsogni kezdenek a maradványain.
Empires Of The Deep
Az Avatar történelmi sikerének farvizén bombabiztos üzletnek tűnhetett belevágni egy újabb fantasybe furcsa, kékes lényekkel és fajokon átívelő szerelemmel. Így gondolhatta ezt Jon Jiang kínai oligarcha is, akinek szerelemprojektje volt az Empires of The Deep. Itt ugyan nem távoli bolygón járunk, hanem egy mitikus vízalatti világban egy férfi és egy szexi, ám harcias sellő szeret egymásba, mindezt 3D-ben, amerikai-kínai koprodukcióban, 130 millió dollárból prezentálva. A főszerepre eredetileg Monica Belluccit, majd Sharon Stone-t szánták, végül Olga Kurylenkóval forgatták le a filmet, aminek már az előzetesét is annyira lehúzták a kritikusok, hogy azóta sem tudott elvergődni a mozivásznakig. Az elmúlt tíz évben négy rendező és tíz forgatókönyvíró dolgozott rajta, a stáb nagy részét pedig azóta sem sikerült kifizetni. A trailer alapján amúgy tényleg hihetetlen, hogy hol égethették el azt a 130 millió dollárt, mert a látvány nem az Avatart, sokkal inkább a zsebpénzből forgatott parodisztikus trashfantasyket idézi:
Black Water Transit
Tony Kaye valószínűleg nem a világ legegyszerűbb embere, ha közös munkáról van szó. Első filmjén, Az Amerikai História X-en rögtön annyira összebalhézott a főszereplő Edward Nortonnal, hogy a színész végül elvette tőle az utolsó vágás jogát, elkészítve a saját verzióját, amivel be is gyűjtött magának egy Oscar-jelölést a megjavult neonáci megformálásáért. De azóta is kijutott neki a bajból: a New Orleans-i kikötői csempészetről szóló thrillerje, a Black Water Transit jogi csatározások áldozatává vált. A 2009-es Cannes-i Filmfesztiválon ugyan levetítették egy verzióját a filmnek, de itt meg is torpant a dolog: a mai napig sem került mozis forgalmazásba. A Black Water Transit hangulata állítólag a Die Hardra hajaz, és egy darabig Bruce Willis nevét is csatolták a projekthez, akárcsak Vin Dieselét és Samuel L. Jacksonét, végül azonban Lawrence Fishburne lett a húzónév. Kaye amúgy nem adta fel, hogy bemutatja a filmet, de erre egyre kisebb az esély. A különc rendező persze képtelen leállni, a napokban épp jelentette be, hogy új filmjében egy robot lesz a főszereplő.
The Day The Clown Cried
A holokausztról nem a bohócok jutnak az eszünkbe, így elég bátor ötletnek tűnik összekötni a két témát. Az 1972-ben készült, sok tekintetben úttörő The Day The Clown Criedban „a komédia királyának” becézett Jerry Lewis játszotta a cirkuszi bohócot, aki náci koncentrációs táborba kerül. A harsány poénjairól ismert Lewis ezzel drámai oldalát igyekezett megmutatni, de annyira elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy végül soha nem mutatták be a filmet. Később több interjúban is beszámolt róla, hogy kínosan rossznak és szégyenletesnek tartja a The Day The Clown Criedot, ami körül ennek ellenére is kisebb kultusz épült: Jean-Luc Godard például csodálatosnak nevezte az alapötletet, szerinte Lewis több támogatást érdemelt volna az erőfeszítéseihez.
In God’s Hands
A In God’s Hands egy párról szól, amelyik képtelen feldolgozni a gyereke elvesztését. Ugyan 2003-ban leforgatták, de állítólag súlyosan sérültek a negatívok, így már az utómunka kezdeti fázisában zátonyra futott a projekt. Egyes pletykák szerint persze az igazi ok sokkal prózaibb volt: nem sikerült túl jól a film. Ezt már valószínűleg sosem tudjuk meg, egy hozadéka viszont mindenképpen lett a forgatásnak: ennek során jött össze a két főszereplő, a gyászoló szülőket alakító Peter Sarsgaard és Maggie Gyllenhaal, akik hat évvel később össze is házasodtak, és máig együtt élnek.
Boogie Town
A West Side Story vagy a Gumiláb 2009-es sci-fi verziója sajnos szintén nem jutott el a filmvásznakig, ami az előzetese alapján hatalmas érvágás az abszurd filmélmények kedvelőinek. Az alapsztori annyi, hogy a disztópikus városban betiltják a táncpárbajokat, mert a helyi rendőrfőnök fia is egy ilyen párbaj során halt meg. Ifjú hőseink persze lázadni kezdenek, amiből hatalmas hiphop-koreográfiák és nevetséges jelenetek sora bontakozik ki. A csaknem tíz évvel ezelőtti premierdátumot először tologatni kezdték, majd teljesen elfelejtődött a dolog, így valószínűleg örökre be kell érnünk ezzel a fantasztikus trailerrel:
Cocksucker Blues
Nagy várakozások előzték meg a Rolling Stones 1972-es amerikai turnéját, mert a Stones a botrányos altamonti koncert óta nem járt az országban, amikor a Hell’s Angels motorosbanda tagjai megkéseltek és halálra vertek egy rajongót a közönségben. A 72-es turnéról készült egy dokumentumfilm, ami mindenféle köntörfalazás nélkül mutatta be Jaggerék életmódját a színfalak mögött is. A film jó részét a féktelen bulik teszik ki, az egyik jelenetben még az is látható, ahogy egy grupi belövi magát heroinnal. A zenekar megijedt, hogy a Cocksucker Blues romba dönti a reputációját, így bíróságon támadta meg, hogy ne lehessen bemutatni. Robert Frank rendezőnek hosszas csatározással sikerült elérnie, hogy ne semmisítsék meg a filmet, végül különös ítélet született: csak az ő jelenlétében lehetett legálisan vetíteni. Hasonló ügye volt a fiatal Leonardo DiCapriónak és Tobey Maguire-nek is, akiknek bulizási és csajozási szokásait a Don’s Plum című dokumentumfilm örökítette meg. A két színész nem érezte úgy, hogy jót tenne az imidzsüknek a film, így bíróságon járták ki, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában ne mutathassák be, ami a mai napig így is maradt.
Borítókép: Getty Images
