Belföld

Magyarországra is jutott a veszélyes drogból, amitől meg is lehet halni

Nagyon úgy néz ki, hogy Magyarországra is gyorsan eljutott egy kifejezetten veszélyes, MDMA-szerű kábítószer, amit MDMA-nak mondva árulnak. Az N-etil-pentilon (NEP) pontosan ugyanúgy néz ki, ugyanolyan szagú és ugyanolyan ízű, mint a kristály néven is futó MDMA, viszont ez a dizájnerdrog háromszor erősebb, és elég extrém, akár három napig tartó utóhatásai is vannak. Sőt, túladagolva halált is okozhat. Márpedig nem nehéz túladagolni, mivel hiába erősebb a NEP az MDMA-nál, a hatása kevésbé érezhető.

Nem bírtam aludni, magamban beszéltem, olyan hangokat hallottam, amikről nem tudtam eldönteni, hogy csak az agyamban vannak-e

– mesélte Gábor, aki rendszeresen fogyaszt amfetaminokat, de ilyen másnapokat korábban sosem tapasztalt. Ugyanis az MDMA egyébként is okoz másnapot: szorongást, levertséget, lassúságot tapasztalhatnak a fogyasztók.

Ausztráliában és Amerikában már ölt a pentilon

Három emberrel is beszéltünk, akik nagyon hasonló élményekről számoltak be. A pszichotikus tünetek mellett álmatlanságot, remegést, csontfájdalmat, hányingert és koordinációs zavarokat is említettek.

Órákig csak forgolódtam az ágyban, ömlött rólam az izzadtság, és mintha egy film ment volna a fejemben, ami olyan volt, mint egy álom, de közben egészen biztosan nem aludtam

– magyarázta a tüneteket Sári, aki Gáborhoz hasonlóan szintén azt hitte, hogy MDMA-t vett, mert a bejáratott dílerétől vásárolta az anyagot.

Mi is az az MDMA?

Az MDMA (3,4-metiléndioxi-N-metil-amfetamin) a feniletilamin- és amfetamin-származékok közé tartozó pszichoaktív szer. Lényegében ez a vegyület az ecstasy hatóanyaga. Az MDMA eufóriát okoz, és nagyban csökkenti a szorongást.

A drog a 2010-es években a kilencvenes évek rave-hulláma után ismét nagyon keresett lett: a David Guetta, Avicii, Tiesto és más hasonló DJ-ket felvonultató EDM-fesztiválokon ez lett a legáltalánosabban használt kábítószer. Illetve a hip hop-kultúrában is egyre népszerűbbé vált, rapperek elég gyakran emlegetik a „molly” néven is ismert MDMA-t. Az MDMA a legtöbb országban, így Magyarországon is illegális.

Ezek a beszámolók százszázalékosan nem bizonyítják, hogy MDMA helyett NEP-et kapott Sári és Gábor, de gyanúsan hasonló utóhatásokról beszéltek, mint amiről a Telegraphnak számoltak be többen.

A brit újság június 10-én közölt cikket a szerről, miután a manchesteri Parklife fesztiválon a Loop nevű civil szervezet NEP-et talált. A Loop ugyanis olyan, Magyarországon egyáltalán nem honos szolgáltatást is végez, hogy

fesztiválokon letesztelik a drogokat, így aki beviszi a szereket hozzájuk, az pontosan tudja, mit vesz majd be. Ezzel igyekeznek biztonságosabbá tenni a drogozást, mert a tapasztalatok azt mutatták, hogy megakadályozni úgysem lehet.

2016-ban Amerikában, 2017-ben Ausztráliában is nagy tételben forgott a drogpiacon a pentilon. Persze MDMA-kristályként árulták, ezért haláleseteket is okozhatott.

[A pentilon] világosan felelős több ember haláláért, és egy nagyon szerencsétlen jelenségért, amit tömeges túladagolásnak nevezünk, amikor is 10-20 ember egyszerre omlik össze. Szóval ez egy hatalmas probléma fesztiválokon

– mondta David Caldicott ausztrál sürgősségi orvos egy lapnak, amikor a NEP terjedni kezdett Ausztráliában.

A szegény narkósok már régóta nyomják

Mivel Magyarországon is indul a fesztiválszezon, és az MDMA is szerepel a hazai drogpalettán, ezért itthon is súlyos gondokat okozhat a kristályként árult pentilon. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) 2017-es összegzése szerint az MDMA volt a marihuána és az amfetamin utána  harmadik legnépszerűbb „klasszikus” drog, ez a sorrend már 2013 óta. Viszont ebben benne vannak az ecstasy tabletták is, amelyek sokkal jobban fogynak, mint a jóval drágább MDMA-kristály.

Azt azonban érdemes ehhez hozzátenni, hogy

kristály néven egyébként rengeteg dizájnerdrog fut, amelyeknek mindig kicsit megváltoztatják a szerkezetét, hogy ne szerepeljenek a tiltott szereket soroló C-listán. 

Ezt néhány éve testközelből is tapasztaltam, amikor elkísértem egy tűcserével foglalkozó alapítványt egy VIII. kerületi körútra. Az alapítvány munkatársai mindig megkérdezték a klienseket – akik szinte mindannyian a társadalom legalsó rétegeibe tartoznak –, hogy miket használnak, és ha csak annyit mondtak, hogy „kristályt”, akkor rákérdeztek, hogy hogy nézett ki. A válaszok eltértek színben és halmazállapotban is.

Fontos különbség az is, hogy a szegényebb droghasználók inkább intravénásan használják ezeket a kristálynak nevezett dizájnerdrogokat, míg a közép- és felső osztályba tartozó MDMA-zók inkább eszik a kristályokat, vagy porítva orrba szívják az anyagot.

Utcai tűcserén az Alternatíva Alapítvány munkatársa a főváros VIII. kerületében
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Egyébként az MDMA-kristály fehér, sárgásfehér, szilárd anyag, de finomabbra porítva is előfordul, hogy orrba is lehessen szívni. Ez a por pedig lehet fehér, szürkés, sárgás vagy barnás is. A dizájner kristály pedig még sokszínűbb, ebből a szilárdtól a trutymós halmazállapotúig mindenféle van.

A mostani helyzet veszélyessége abból adódik, hogy MDMA-kristály helyett ahhoz megszólalásig hasonló pentilont kaphat valaki, ami akár halálhoz is vezethet.

Jó kérdés, hogy a dílerek tudják-e, hogy átverik a vevőiket. Anyagilag biztosan megérné, mert egy gramm MDMA utcai ára 12-15 ezer forint, a dizájnerdrogokat pedig már ennek a tizedéért is simán meg lehet venni. Az anyag azonban több kézen is átmegy, amíg eljut az előállítótól a fogyasztóig, szóval az eladói láncban valahol biztosan van átverés, de a vevőnek közvetlenül eladó díler valószínűleg nem tudja, hogy más anyagot árul.

Az ügyről megkérdeztük Dr. Petke Zsoltot, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet addiktológiai osztályát vezető főorvost, aki azt mondta, hogy alapvetően 7-8 éve ugyanannyi kristályozóval van dolguk, de ők természetesen nem MDMA-függők, hanem dizájneresek.

Petke Zsolt arról is beszélt, hogy csak az igazságügyi laborokban van megfelelő berendezés a kábítószerek pontos analizálásához, de nincs mindenki számára elérhető, a kristályokat vizsgáló drogteszt, ezért nemcsak illegális, de nagyon rizikós is az ilyen anyagok vásárlása.

A NEP egyébként már 2012 áprilisa óta C-listás, és az NSZKK fentebb már idézett anyaga szerint évek óta kint van az utcán, igaz, nem túl nagy arányban. A kis zöld oszlopok eltörpülnek a legnépszerűbb etil-hexedron mellett.

Kristályok a magyar utcákon. Forrás: NSZKK

Mindez persze nem azt jelenti, hogy kábítószerezni eddig ne lett volna káros vagy veszélyes. Mivel általában illegális szerről van szó, ezért az összetevőket, hatóanyagokat nem ismerik a fogyasztók, hacsak nincs saját teszterük, vagy olyan szolgáltatás a közelükben, mint amilyet a Loop is végez.

Azonban az MDMA helyett árult pentilonnal lényegesen veszélyesebb lett a helyzet.

Kiemelt kép: GODONG / BSIP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik