Nem véletlenül becézték a francia Elvisnek: Johnny Hallyday tényleg nemzeti intézménynek számított hazájában, akinek dalait együtt éneklik nagymamák az unokáikkal, mégis egyfajta imitátor maradt a külvilág szemében. Fél évszázados pályafutása alatt több mint ezer dalt énekelt fel, 110 millió lemezt adott el, 180 turnét nyomott le, és összesítve csaknem 30 millióan hallgatták meg élőben. A zenéje mellett szerelmi ügyei és válásai is évtizedeken keresztül lázban tartották a francia bulvárlapokat.
Csak egy tolmács vagyok. Összesen pár dalt írtam egész életemben, és ahhoz is rengeteg kokainra volt szükségem. De át tudtam adni a közönségnek néhány őszinte érzést, ami feszített belülről. És amúgy sem tudnék máshogyan élni
– mondta egy interjúban a Le Figarónak.
Kritikusai gyakran ki is emelték az eredetiség hiányát, hiszen Hallyday annak köszönhette hírnevét, hogy a 60-as évektől kezdve hűen másolta a nagy angolszász rocksztárokat, mint Buddy Holly, Elvis Presley, Hendrix, a Rolling Stones, Bon Jovi vagy épp Prince. Életművének jelentős része angol nyelvű slágerek francia feldolgozásából áll. Míg a frankofón világban nemzeti kincsnek számított, azon kívül alig ismerték, és ha pedig mégis, akkor sem vették igazán komolyan. Hiába a gigantikus francia eladási számok, a lemezei se nagyon fogytak Amerikában vagy Angliában. Ezért írta róla az USA Today egyszer, hogy ő „a legnagyobb rocksztár, akiről sohase hallottál.” Ő maga a francia nyelvet hibáztatta ezért, amely szerinte nem alkalmas a rockszövegek írására, mert túl hosszúak a szavak benne. Azt viszont soha senki nem tagadta, hogy Hallyday hatalmas showman volt, aki bármekkora tömeget pillanatok alatt lázba tudott hozni. Az Eiffel-torony tövében tartott 2009-es koncertjét csaknem egymillióan hallgatták.
Hendrixékkel is bulizott
Jean-Philippe Smet néven született 1943-ban, és már gyerekként bekerült a showbizniszbe. Szülei korán elváltak, őt pedig nagynénje nevelte, aki két lányával és amerikai férjével, Lee Hallyday-jel együtt turnézott, és családi tánctársulatukba bevették a kis Jean-Phillipe-et is. Nevelőapjáról vette fel később a Hallyday művésznevet, és ő volt az első menedzsere is. Ennek elég hamar eljött az ideje, hisz kilenc évesen már a színpadról szórakoztatta a közönséget.
A 60-as évek elején futott be, és vált a francia fiatalok idoljává. Már évekkel a Who vagy Hendrix előtt gitárokat tört össze a színpadon. 1966-ra akkora sztár volt, hogy nantes-i koncertjén a Jimmy Hendrix Experience volt a nyitózenekara. Ekkoriban többször együtt is buliztak a legendás gitárossal, akárcsak Keith Richardsszal és Bob Dylannel.
Hallyday koncertjei hatalmas tömegeket vonzottak, és többször kisebb rendbontásba torkolltak, ezért több francia városban is betiltották fellépéseit. Charles De Gaulle mélységesen megvetette őt, mint a fiatalság megrontóját, és az amerikai kulturális imperializmus zászlóshajóját. A későbbi elnökökkel viszont jó viszonyt ápolt, Jacques Chiracnak és Nicolas Sarkozynek is barátja volt, utóbbitól megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. A zenei karrier mellett 30 filmben is szerepelt, még egy hongkongi akciófilmben is alakított szigorú tekintetű, magányos pisztolyhőst.
Egy egész ország magára ismert benne
Összesen négyszer házasodott, első felesége Sylvie Vartan popsztár volt, akivel sokáig a francia álompárnak számítottak. Sikerei ellenére Hallydaynek két öngyilkossági kísérlete is volt. Búcsúturnéját 2009-ben adta, ismét megtöltve a Stade de France-t, az ebből készült lemez a francia slágerlisták élére került.
Már nem vagyok húsz éves. Talán egy kicsit meguntam, hogy Johnny Hallydayt alakítom. Egy kicsit újra Jean-Philippe Smet akarok lenni
– mondta az énekes, aki utolsó éveire Los Angelesbe költözött. 2009 nyarán vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, azóta küzdött a betegséggel. Hogy mit jelentett ő a franciáknak, a legjobban Alexis Brezet foglalta össze Le Figaróban:
„Az ő közönsége… Franciaország volt. A rosszfiúk és a jó családból származó lányok, a komcsik és a liberálisok, a párizsiak és a vidékiek, a bohémok és a proletárok Franciaországa. A nosztalgikus bárok és a netkávézók, a régimódi táncházak és a techno-szentélyek Franciaországa. Az általa feltartott törött tükörben egy egész ország megpillanthatta a maga történetét. Johnnyban Franciaország magára ismert – a jó és a rossz oldalára, a felívelésekre és a válságokra, a dicstelen időszakokra és a bűnbánataira.”
Kiemelt kép: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images
