Az Abcúg írása.
Ezen az elven működik Magyarországon a rendészet, ezt tükrözik a rendvédelmi szervekért felelős Belügyminisztérium közleményei is, amelyekben Pintér Sándor belügyminiszter rendre arról tesz bejelentéseket, hány százalékkal nőtt a rendőri jelenlét a közterületeken.
Különösen erőssé vált ez a menekültválság tetőzésekor, 2015-ben – ez a közlemény, ami még a szerbiai határra telepített kerítés felépülése és a jogi határzár életbe lépése előttről származik, például a rendőri állomány növelésének hírét közvetlenül összeköti a migrációs nyomás erősödésével, az „illegális migráció” jelentette közbiztonsági kockázatot hangsúlyozza.
De még jóval a menekültválság előttről is bőven találni Pintér-nyilatkozatokat, amik ezt az elvet erősítik: 2012-ben például egyik miskolci sajtótájékoztatóján taglalta a belügyminiszter, hogy nem véletlenül csökkent 30 százalékkal a rablások és lakásbetörések száma a városban az előző évhez képest, hanem azért, mert 192-vel növelték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség létszámát.
A legfrissebb példája, hogy a rendvédelmi szervek a rendőri jelenlét fokozásával válaszolnak olyan városi problémákra, mint a droghasználat elharapózása egy-egy városrészben, az augusztusban kezdődött budapesti Hős utcai rendőri akció. A főváros egyik leglepukkantabb gettójában kialakult droghelyzetre úgy reagáltak, hogy a rendőrök az akció első napjaiban ötvenesével járőröztek a helyszínen, az első 72 órában több mint 1800 embert igazoltattak.
A szabálysértési bírságok és az ezekből kialakuló szabálysértési eljárások magas – és egyre növekvő – száma is jól mutatja, hogyan képzeli hatóság a rendet. Ezek főleg a romákat, szegényeket, menekülteket és szexmunkásokat sújtják, legtöbbször olyan, kisebb volumenű vétkekért, mint a biciklilámpa hiánya, az úttesten sétálás vagy a szemét útszélen hagyása miatt.
Nyugaton a helyzet változó
Az utóbbi egy évben két rendőrőrsöt zártak be – és ez csak az, amiről én tudok
– mondta az Abcúgnak Péter, amszterdami lakos, aki már több éve él a holland fővárosban.
Péter magyarországi tapasztalataihoz képest egyáltalán nem érzékel erős rendőri jelenlétet Amszterdamban, ezt illusztrálta a rendőrőrsök bezárásáról szóló példával. Úgy látja, hogy bár az európai terrorcselekmények idején Amszterdamban – de azon belül is inkább a turistákkal zsúfolt területeken – több rendőr volt az utcán, alapvetően azért kisebb a súlyuk, mint például a magyar városokban.
A rendőrség munkáját itt más szervek is ellátják – ilyenek például a street coach-ok, akik kerékpárral járják az utcákat és információval segítik az embereket, illetve figyelmeztetik őket, ha például olyan helyeken füveznek, ahol tábla tiltja azt – magyarázta Péter, majd hozzátette, Budapesthez hasonlóan Amszterdamban is dolgoznak közterület-felügyelők az utcán. A nagyobb vasútállomásoknak pedig saját – félig-meddig hatósági jogkörrel is ellátott – alkalmazottai is vannak, akik járőröznek a peronokon.
Igazoltatni viszont például soha nem látta a rendőröket. “Főleg a közúti ellenőrzés a gyakori, ezen belül is a segédmotorokat ellenőrzik, mert errefelé kétféle van belőlük: az egyikkel sisak nélkül, de csak 20 km/órával lehet menni.”
„Nem érzem fenyegetőnek a jelenlétüket”
Essen közel egymilliós város Németország észak-nyugati részén, a Ruhr-vidéken, ahol most nagyon sok Németországban befogadott menekült próbálja valahogy elkezdeni az európai életét. Épp ezért érdekes párhuzam a magyar helyzettel, hogy ott élő munkatársunk egyáltalán nem érzi, hogy Budapesthez képest – ahová menekültek töredéke érkezett csak, és ők is alig láthatók a városban – erősebb lenne a rendőri jelenlét. Sőt, gyakorlatilag alig látni rendőrt az utcákon.
A másik különbség pedig, hogy itt a rendőrök gyakorlatilag észrevétlenül mozognak a városban, de amikor kitör valami balhé, akkor szinte a semmiből azonnal ott teremnek
– mondta.
Én Berlin török negyedében lakom, ahol más városrészekhez képest érezhetően több rendőr mászkál az utcákon: járőröznek, de már akcióban is láttam őket: amikor egy 18 év körüli fiú belerúgott az M41-es buszba, rögtön ott termettek öten, és leteperték
– mesélte az Abcúgnak Kata, aki két éve él Berlinben.
Úgy látja, Kreutzbergben és Neuköllnben, a város két, török bevándorlók által sűrűbben lakott negyedében, főleg a nagy közlekedési csomópontok környékén mozog a legtöbb rendőr.
Nekem annyira nem feltűnő, hogy a városban vannak – inkább funkcionálisnak érzem a jelenlétüket. A múltkor is egy U-bahn (a berlini metró) aluljáróban egy nagyon kiütött embert kapartak össze ketten-hárman
– magyarázta Flóra, aki pedig a Berlin Rózsadombjának számító Charlottenburgban lakik. „Nem érzem olyan agresszívnak, fenyegetőnek a jelenlétüket, mint otthon” – folytatta. „Bár egy palesztin társam a német nyelvkurzuson mondta, hogy őt már többször igazoltatták.”
Helyettük fegyveres katonák
„Érdekes, de Budapesthez képest sokkal kevesebb rendőrt látok Párizs utcáin” – kezdte Lilla (nevét kérésére megváltoztattuk), aki 5 éve él Párizsban.
Viszont gépfegyveres katonákat annál többet
– jött a meglepő folytatás.
Lilla úgy tudja, a 2015-ös terrortámadások után fokozták az járőröző katonák számát Párizs utcáin. Elsősorban a nagyobb tömeget vonzó helyeken, turistalátványosságok körzetében, és zsidó iskoláknál, zsinagógáknál figyelik a történéseket, embereket, hármas vagy hatos csoportban – mondta.
Ha lát is elvétve rendőröket a belvárosban, akkor sem igazoltatás közben, inkább állami intézmények bejáratánál strázsálva, vagy járőröző autókban. Persze – tette hozzá -, ez kerületenként változik: vannak városrészek, ahol könnyű elcsípni, ahogy az utcán illegálisan árusítók vagy szerencsejátékot folytatók figyelmeztetik egymást a rendőrök közeledtére.
Lilla inkább biztonságban érzi magát a katonák látványától az utcán, mintsem félelmet keltene benne a jelenlétük. “Bizonyos helyzetekre sokkal jobban ki vannak képezve, mint a rendőrök, a folyamatos utcai jelenlét biztosítja, hogy veszély esetén hamar a helyszínre érkezzenek” – magyarázta.
Ahol én lakom, az utcámban szinte minden nap elsétálnak a lovas rendőrök, ez alap és megszokott
– mesélte már egy másik külföldi magyar, Dóra, aki lakhelyén, Londonban szerzett tapasztalatairól számolt be az Abcúgnak. Dóra úgy látja, Londonban is erős a rendőri jelenlét, de egyfelől ez a terrorveszély miatt szerinte normális, másfelől, a magyarokhoz képest a londoni rendőröknél szerinte nagyon ritkán van lőfegyver – “ezért nincs az a fenyegető érzésed, hogy úristen, fegyver van a közeledben” – magyarázta.
A rendőrök mellett Londonban is dolgoznak úgynevezett community officerek, akik annak ellenére, hogy kinézetre hasonlítanak a rendőrökre, igazából inkább segítő tevékenységet végeznek, önkéntesen, limitált jogkörrel.
A látható rendőrség elve
Látványos rendészeti akciókkal és rendőri jelenléttel növelni a lakosság biztonságérzetét – ez a „zéró tolerancia” típusú rendészeti politikák legfőbb alapvetése.
A zéró tolerancia modellje a kilencvenes évek New Yorkjából származik. 1994-ben a városban a rendfenntartás új irányt vett: a rendőrség elkezdett agresszíven fellépni olyan csekély jelentőségű bűncselekmények elkövetőivel szemben, mint például a graffitizés, a szemetelés, a köztéri vizelés, a köztéri ivászat, a droghasználat vagy a prostitúció.
Tették mindezt egy 12 évvel korábbi kriminológiai tanulmányra hivatkozva, ami azt állította, ha nincs azonnali válaszreakció a társadalomban előforduló szabálysértő cselekedetekre, annak olyan jelentése van, mintha a társadalom jóváhagyná, legitimálná a normaszegést. Ez pedig a súlyosabb bűncselekmények terjedését is eredményezheti.
A magyarázatára használt hasonlat miatt szokás „törött ablakok elméletnek” is nevezni ezt a rendészeti stratégiát.
Ha egy városrészben a betört ablakokat nem javítják ki, ez azt az üzenetet küldi a lakosságnak, hogy bárki szabadon megszegheti a szabályokat, akár súlyosabb módon is, mint egy egyszerű ablak betörése – például betörhet egy házba. Ha viszont a betört ablakot azonnal kijavítják, ennek az az üzenete, hogy a közösség éberen őrködik a normák felett.
– fogalmaz Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egykori drogpolitikai programvezetője a Beszélő folyóiratban megjelent cikkében.
Eszerint a rendőri szigor nem közvetlenül a tetten ért kisebb szabályszegésnek szól – ezen túlmutató, szimbolikus jelentése van.
Ha túlzásba viszik, visszaüt
Az elmélet legfőbb kritikája szerint rövid távon ugyan valóban a közbiztonság növelését eredményezheti, ha nő a felderített bűncselekmények száma, az viszont hosszú távon éppen a közbiztonság rovására megy, ha ez a börtönnépesség növekedéséhez is vezet.
Egyes kriminológusok – például az amerikai Tracey Meares szerint ugyanis egy szegény negyed amúgy is gyenge közösségi kohéziós erejét és a törvényekbe vetett bizalmat csak tovább gyengíti, ha tömegével kerülnek börtönbe a közösség tagjai. Meares sokkal inkább olyan rendszerszintű problémák szerepét látja a bűnözés újratermelődésében, mint a szegénység, a munkanélküliség vagy az illegális drogpiac.
Bűnmegelőzésre nem, megfélemlítésre viszont jó
A magyarországi rendőri gyakorlatban számos olyan elem van, ami bűnüldözésre és bűnmegelőzésre nem igazán, az állampolgárok megfélemlítésére és hátrányos megkülönböztetésére viszont annál inkább alkalmas.
Ilyen például a már említett igazoltatás, amit elvileg csak bűnmegelőzési, felderítési vagy közrendvédelmi célból alkalmazhatna a rendőrség – nem állíthatnának meg bárkit az utcán, hogy a papírjait ellenőrizzék.
A magyar rendőrség ezt a korlátozást azonban rendszeresen felülírja a rendőrfőkapitányi szinten elrendelt fokozott ellenőrzésekkel, amik a gyakorlatban azt jelentik, hogy a rendőrök az országban bárkit, bárhol igazoltathatnak.
A Magyar Helsinki Bizottság adatai szerint 2016-ban több mint egymillió igazoltatólapot töltöttek ki a magyar rendőrök, míg, összehasonlításképpen, a 65 milliós lakosságú Egyesült Királyságban 2014-ben mindössze ötszázezer igazoltatást hajtottak végre. A magas magyar szám ráadásul még így is javulást jelent, öt évvel ezelőtt az igazoltatások száma ugyanis majdnem elérte a kétmilliót.
Az igazoltatási statisztikákból ráadásul kiderül, hogy ez a módszer egyáltalán nem hatékony a bűnüldözésben – az említett Hős utcai igazoltatási hullámban végrehajtott 1800 igazoltatásból például mindössze negyven esetben állították elő az érintettet, azaz az igazoltatások mindössze 2,2 százaléka vezetett egy esetleges bűnöző elfogásához.
Diszkriminatív
Az igazoltatási gyakorlat ráadásul erősen diszkriminatív. A magyar rendőrök nagyobb számban igazoltatnak például romákat vagy hajléktalannak kinéző embereket, feltételezve, hogy ők gyakrabban követnek el bűncselekményeket, holott a statisztikai adatok ezt nem támasztják alá.
Ettől látványosabb lesz a rendőrségi kontroll, de valójában nem vezet eredményre, sőt, a rosszul célzott igazoltatás a hatékonyságot is csökkenti, mert olyanok felé irányítja a rendőrség figyelmét, akikre nem lenne indokolt
– mondta Víg Dávid, a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője épp a Hős utcai fokozott ellenőrzés kapcsán az Abcúgnak.
Az etnikai alapon megkülönböztető igazoltatás nem csak magyarországi probléma – az EU-MIDIS, az Európai Unió felmérése a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről 2010-es eredményei szerint a tíz EU-tagállamban, ahol a felmérést készítették, az ugyanazon a környéken élő, többségi és kisebbséghez csoportok közül a kisebbséghez tartozó válaszadókat gyakrabban igazoltatták.
A kisebbségi válaszadókat nagyobb valószínűséggel igazoltatták tömegközlekedési eszközön vagy az utcán, mint a többséghez tartozó válaszadókat. Magyarországon például az igazoltatott roma válaszadók 83 százalékát tömegközlekedési eszközön vagy az utcán igazoltatták, míg a többségi válaszadók esetében ez az arány 10 százalék volt. Spanyolországban pedig az igazoltatott észak-afrikaiak 81 százalékát igazoltatták tömegközlekedési eszközön vagy az utcán, a többségi válaszadók 30 százalékával szemben.
Franciaországban az észak-afrikaiaknak és a fekete-afrikaiaknak, Németországban a törököknek és a volt jugoszlávoknak kellett nagyobb arányban átesnie rendőri igazoltatáson, mint a többségi társadalom tagjainak.
