Amikor elhangzik, hogy beadom a válópert, akkor történnek a gyilkosságok

Nem ilyennek képzelnék egy magánnyomozót.

Hát milyennek?

Mint például Mickey Rourke az Angyalszívben. Valami magányos macsó, aki rendőr volt, és kivágták…

Rendőr épp nem voltam. A Pázmányra jártam először, teológiát tanultam, pszichológiából írtam a szakdolgozatomat, azután végeztem el a rendőrtiszti főiskolát. Magányos sem vagyok, a társammal dolgozom, aki a párom is egyben.

Egy gyermekmolesztálási ügy kapcsán ismerkedtünk meg. Kifejezetten szexuális visszaélések kapcsán nyomoz?

Nem, gazdasági bűncselekményekkel is foglalkozom, cégeket auditálok, megnézem, hogy érdemes-e velük szerződni vagy sem. Korábban csak politikai megbízásaim voltak.

Csupa fül vagyok.

Dolgoztam a fideszeseknek is, meg az MSZP tagjainak is.

És a megbízói a politikai ellenfeleikről akartak kompromittáló adatokat, a pénzügyeikről,  a magánéletükről. Igaz?

Nem. Többnyire a saját kollégáikra nyomoztattak. Az egyik pártfunkcionárius a másikról akart tudni. Pénzügyi viták folytak köztük, vagy konkurenciaharc. Ki kellett derítenem, hogy az illetőnek honnan vannak bevételei, van-e szeretője, kurvázik-e, drogozik-e.

Gondolja el, ezek az emberek együtt ülnek a Parlamentben, vannak közös bizniszeik, nem is kicsik, és közben nem ismerik egymást. A legviccesebb az volt, mikor az egyik politikus nyomozott a másikra, majd a másik megkeresett, hogy nem nyomoznék-e arra, aki korábban az ő megfigyelésével bízott meg.

Én meg befejeztem az egyik munkát és elkezdtem a másikat. Azt hiszi, ez ritka? A politikusok többsége totál bizalmatlan, egy részük bizony jogosan. Volt olyan, akinek két évig dolgoztam egyfolytában, mindenkiről tudni akart mindent.

És hogyan jöttek a molesztálási ügyek?

Pár éve nőjogi szervezetek küldenek ügyfeleket. Volt egy szexuálisan kihasznált gyerek, akinek nemcsak az ügyét, hanem a családot is nagyon közelről megismertem. Az elkövető egy igazi pedofil. Elvittük az egyik város rendőrségére a bizonyítékokat, és azt mondták, nem az ő hatáskörük. Ehhez tudni kell, hogy valóban az elkövetés helyszíne az úgynevezett hatáskör, de feljelentést bárhol lehet tenni. Az az ügy nagyon megviselt. Sokszor találkoztam a gyerekkel, saját fülemmel hallottam, miket mondott. A vécén törölgette magát, nem bírt leállni, és azt hajtogatta, visszacsöpög, visszacsöpög, iszonyú volt. Főleg az a szörnyű, hogy az elkövető máig szabadlábon van.

Mert?

Mert nagyon magas szintű üzleti és politikai kapcsolatai vannak.

Mint az ügyfelei többségének.

Igen.

De azért vannak sikeres ügyei is?

Hogyne. Gyermekelhelyezési ügyek, vagy olyanok, amikor sikerül kimenekíteni az anyát…

Mindig a férfi az elkövető?

Épp most van egy ügyem, amikor az anyuka abuzálta a gyereket.

Kisfiút vagy kislányt?

Kislányt. Mindenesetre többnyire férfiak az elkövetők. Nézze, szakértőhöz kell vinni a gyereket, elmondani, mi történt, ezzel újra traumatizálni – mindezt egy normális anya nemigen tenné meg a gyerekével, ha nincs rá valós oka.

Egy normális apa meg nem bántaná.

A gyerekekkel való visszaélésnél a nemek nem is annyira számítanak, a lényeg a hatalmi viszony. Amúgy meg: aki ezzel alaptalanul vádaskodik, előbb-utóbb lebukik. Úgyhogy nem javaslom senkinek.

Hogyan traumatizálódnak pontosan a gyerekek a kihallgatáskor? Nem az van, hogy játszanak velük, és valahogy rajzolgatás meg mesék révén elkommunikálják, ami történt?

Az egyik gyereket, akinek az ügyével foglalkoztam, tizenkét szakértő vizsgálta meg. Ennyiszer el kellett mondania például, hogy „és akkor az apukámnak be kellett kapnom a fütyijét, és büdös volt”. És az anyuka nem lehetett ott. Nagyon fontos lenne, hogy legyenek gyerekbarát kihallgatószobák, de nincsenek.

És a szakértői vélemény mennyire megbízható?

Vannak remek szakértők, de olyat is ismerek, konkrétan, aki százezer forintért bármilyen véleményt megír, amit rendelnek tőle.

Miért nem jelenti fel?

Mert nem tudom bizonyítani. Amúgy az egész szakma ismeri. Nem is szakterülete a gyermekkori abúzus, mégis felkérik szakértőnek. De ez még csak az egyik dolog. Jó lenne, ha a bírók, ügyészek képzettek volnának, ismernék az idevágó szakirodalmat.

Nem ismerik?

Sajnos, gyakran nem igazán. Az általam felderített ügyekben is látszott, hogy sokszor a tárgyalást vezető bíró nincs tisztában alapfogalmakkal. Kéne, hogy ismerjék a kapcsolati erőszakot, ami új jogi tényállás lett nemrég. Ezt sokszor a bírók sem, de a rendőrök aztán főképp nem tudják. Nem tudják, mik a jelei annak, ha valakit bántalmaztak. Vagy hogy egy sértettnek nem azt kell mondani, hogy „úgysem lesz az egészből semmi.” Gyakran azzal riogatják az áldozatot, hogy „ne akarjon már hamis tanúzás miatt börtönbe kerülni, mert úgysem lehet bizonyítani”. És lebeszélik a tanúvallomásról.

Sok ilyen van?

Rengeteg. A párkapcsolati erőszaknak ráadásul van egy sajátos dinamikája, amikor egyre súlyosabbá fajulnak a dolgok. A legkeményebb bántalmazások akkor történnek, amikor véget akar vetni az egyik fél a kapcsolatnak, jellemzően a nő. Tehát amikor elhangzik, hogy elköltözöm vagy beadom a válópert, na akkor történnek a gyilkosságok.

Néha túlzásnak érzem, amit mond.

Nem túlzok, ezek a tények. A nők elleni erőszak 22 százalékát a volt vagy jelenlegi partnere követi el. A meggyilkolt nők esetében az arány ötven százalék. Minden második meggyilkolt nőt a saját partnere öli meg. És átlagban minden héten megtörténik egy ilyen eset Magyarországon. Tehát nagyon komolyan kell venni egy nő segítségkérését, amikor ebben a fázisban van a kapcsolata. A vert feleségek esetében a válás előtt harmincöt verés történik átlagban a szakirodalom szerint.

Miért nem mennek el korábban?

Mert félnek és tanácstalanok. „Itt van mindenem, hova menjek?” „Mihez kezdjek?” Hol fogok dolgozni?” „Mi lesz a gyerekekkel?” Ezek nem egyszerű kérdések. Mire idáig jut  egy kapcsolat, a nő rendszerint elszigetelődik a környezetétől. Ez újabb rizikófaktor, nincs kinek vészjelzést adnia. A bántalmazó gyakran ellenőrzi a másik fél mozgását, „hová mész”, „mit csinálsz”, elszámoltatja a pénzzel, a szabadidővel.

Én azt javaslom mindig a kuncsaftjaimnak, hogy tervezzenek menekülő-útvonalat. Találják ki, ha futni kell, kihez mennek. Legyen egy táska összepakolva. Születési anyakönyvi kivonat, és minden papír, ami fontos lehet.

Legyen legalább egy telefonszám, amit baj esetén fel tud hívni; a legjobb barátja, vagy az anyukája, vagy akár én, ha nincs más. A lényeg, hogy olyan legyen, akiben megbízhat, hogy nem szolgáltatja ki a bántalmazónak. Nagyon sok férfi a válás előtt vagy után követi a feleségét. Volt, hogy egy ügyfelem felhívott, hogy úgy érzi, figyelik. Az ilyesmit nyilván némi fenntartással kezelem, mert ez lehet szubjektív érzés is. A férj bizonyítékokat próbált gyűjteni, hogy a felesége feslett életű, és ezért komoly pénzeket fizetett egy másik magánnyomozónak, aki ment utána. Én meg őutána mentem.

Egymás után nyomoztak a nyomozók?

Az élet néha fura helyzeteket produkál.

Azt mondja, teológiát is tanult. Van valamilyen egyházi kötődése?

Miért?

Arra vagyok kíváncsi, hogy egyházi közösségeken belül mennyire történnek ilyen dolgok.

Sok felkérés ilyen háttérből jön. Pár hete kerestek meg egy keresztény egyházból, hogy az egyik befolyásos tag rendszeresen bántalmazza a feleségét a gyerekek előtt. Most jutottunk el odáig, hogy a nő el mer menni a bíróságra távolságtartási végzést kérni. Ha azt megadják, akkor harminc napig nem mehet oda a férj, közben a csaj el tud menekülni. Most bement a gyámügyre, és megkapta, hogy „miért nem jött előbb”, azt mondták neki, hogy bűnrészes, és elvehetik tőle a gyereket.

És elvehetik?

Elvileg igen, kiskorú veszélyeztetése miatt.

A gyülekezeti tagok részéről pedig hatalmas a nyomás, ilyeneket mondanak az asszonynak, hogy „meg van írva: az Úr gyűlöli a válást”! Azt kérik, engedelmeskedjen az Igének. Böjtöljön többet, imádkozzon többet, főleg a férjéért, és viselje alázattal a terheit.

Mi történik a gyerekkel, aki szem- és fültanúja a bántalmazásnak?

Ha nem látnák és hallanák, a gyerekek akkor is mindent tudnak, éreznek. Tudják, milyen állapotban van az anyjuk, mennyit sír, mennyit aludt, milyen foltok vannak a karján. „Az, akit nagyon szeretek, vagyis apu, bántja anyut, akit szintén nagyon szeretek”; ez tudathasadásos állapot. És ilyenkor azt gondolja a gyerek, hogy ő csinált valamit rosszul. Rengeteg ilyen esetet látok. Összeszorul az ember szíve, mikor a gyerek azt mondja a szülőknek, hogy „jó leszek, csak ne veszekedjetek”.

De végül többnyire az anyának ítéli a bíróság a gyereket.

Vagy épp nem. Ha kulturáltan és nem ilyen okok miatt válnak a felek, kilencven százalékban csakugyan az anyának ítélik. Viszont egy ilyen cirkusz után az esetek negyven százalékában az apánál helyezik el.

Ebben mi a logika?

Semmi. Egy ügyfelem férjét elmarasztalták bántalmazás miatt, de a legnagyobb gyereket elperelte a feleségétől. A gyerek Asperger-szindrómás, kiemelték a családból, és odaadták a bántalmazó apukának, aki nem foglalkozik vele, nem hordja terápiára. Amikor válnak, sokszor amiatt nyomozok, hogy az anyagi körülményeket megvizsgáljam. A gyerektartásra kötelezett fél gyakran állítja, hogy nehéz a helyzete. Ilyenkor megtudom, hogy milyen kocsival jár. Volt olyan, aki egymillió-hatszázezret vitt haza, de csak húszezer forint gyerektartást akart fizetni.

Meddig tudnak fajulni a gyerekért folyó harcok? 

Sokszor akár emberrablásig. Volt olyan megbízásom, hogy láthatásra vitte a gyereket a férj, és nem hozta vissza.

Kétségbeesetten hívott az anya, hogy segítsek, mert nincs meg a gyerek öt hónapja. A rendőrség annak rendje-módja szerint kiadta a körözést, és ennyi. Egyetlen óra alatt találtam meg a gyereket egy Miskolc környéki wellnesshotelben. Felhívtam az anyát, aki Angliában lakott, ő pedig szólt a rendőrségnek, hogy el kéne hozni a gyereket. Azt mondták, nincs kapacitásuk.

Érti? Megvan a kiskorú személy, akit elvileg keresnek, a bántalmazó szülőnél van, és a rendőrség nem mozdul. Utálják az ilyen ügyeket, nem akarnak belefolyni. Közben a férfi egy fegyveres rablást is elkövetett, de ez sem hatotta meg a hatóságot.

Mi a fene van a rendőrséggel?

Nem akarok általánosítani, mert remek, elkötelezett szakemberek dolgoznak a rendőrségen is, de a többségre sajnos igaz, hogy túlterheltek, alulfizetettek, motiválatlanok. És nem kapnak megfelelő tájékoztatást. Ha van egy Btk. módosítás, a vidéki őrszobán a panaszfelvevő nem értesül róla. Nem tudja, melyik bűncselekmény mit jelent. Iszonyú az ismerethiány ezen a téren. Tanítani kéne a rendőröket is, meg tulajdonképpen mindenkit. Az volna a prevenció legfontosabb része, hogy már iskoláskorban megtanítsák a gyereknek, hogy az erőszaknak milyen formái vannak – verbális, fizikai, gazdasági –, és hogyan védheted meg magad. És tudatosítani a kisfiúkban és kislányokban is, hogy a szeretetnek nem része az, hogy néha kikapnak.

Mi az, hogy gazdasági erőszak?

Amikor az egyik fél szándékosan és megalázó módon anyagi függésben tartja a másikat. „Pelenkát is kell venni.” „Miért, nincs elég pelenka? Oszd be! ” Szinte senki sem tudja, hogy ez egyfajta erőszak. Vagy az, hogy „ne menj dolgozni, maradj itthon a gyerekkel”, miközben a másik dolgozni szeretne. A verbális erőszakkal is ki lehet készíteni egy embert: „hülye vagy,” „nem vagy jó semmire”, „olyan vagy, mint anyád”, „nem értesz semmihez”, „nem tudsz főzni”, „nem értesz a gyerekhez”, „hogy nézel ki már megint”, satöbbi.

Ezeket hogyan lehet bizonyítani?

Nagyon nehezen.

Mondja, nem kockázatos, hogy most nyilvánosságra hoz ilyen sztorikat?

Félnem kéne valamitől?

Azért lejön, hogy durva dolgokat tud befolyásos emberekről.

Bőven eleget tudok ahhoz is, hogy ne kelljen félnem. Volt olyan, aki eljött hozzám, a házamba, és közölte, hogy fegyver van nála. Én meg kiröhögtem.