A Cassini halála után a NASA szeme egyelőre elsősorban a Jupiter jeges holdja, az Európé felé fordul. A következő misszió, az Europa Clipper 2022 körül fog elindulni a gázóriás felé.
Az elsőszámú célja az lesz, hogy megállapítsa: a holdon megvannak-e az élethez szükséges feltételek, és ha igen, akkor valóban kialakult-e rajta bármiféle mikrobális életforma. A misszión rengeteg Cassini-kutató dolgozik, emiatt is felvetődhet a kérdés: ha már a Szaturnusznál két ilyen jelölt, a Titán és az Enceladus is létezik, miért nem arrafelé fókuszálunk inkább?
Fényév távolság, nagy utazás
Az első kézenfekvő érv a Szaturnusz ellen az, hogy messzebb van, mint a Jupiter. A jelenlegi technológiai fejlettségünk alapján képtelenek lennénk sokkal gyorsabban eljutni az óriásbolygóhoz, mint amennyi időbe ez a Cassininek telt – azaz hét évet kéne várnunk ahhoz, hogy egyáltalán hozzákezdhessünk a mérésekhez.
Curt Niebur, a NASA Cassini-missziójának programozója elmondta, hogy még mindig a bolygók gravitációs energiáját felhasználva tudunk a leggyorsabban haladni a világűrben, ami azt jelenti, hogy ahogy azt a Cassini is tette. A Voyager-szondák is azért jutottak ilyen messzire viszonylag rövid idő alatt, mert kihasználták a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz gravitációs erejét is a gyorsuláshoz.
Mire elkezd dolgozni, már elavulttá válik
Mire egy misszió megérkezik egy ilyen távoli célhoz, a műszerei már rég elavultak az éppen aktuális technológiai fejlettségi szinthez képest. A Cassini eszközei, bár mai szemmel is megállják a helyüket, azért nem a legmodernebb és legpontosabb műszerek a világon. Húsz évvel ezelőtt jelentették a csúcstechnológiát, azóta rengeteg fejlesztés zajlott az űrkutatásban.
Minimalista műszereket küldünk
Aztán ott van még az is, hogy az eszközök működéséhez szükséges energiát is elő kellene állítani valahogy, mert a mostani módszereknek súlyos korlátai vannak, ami azzal jár, hogy Persze itt is megvan az arany középút, de sokkal jobb megoldás volna, ha nem kellene kiválasztani azokat a műszereket, amelyeket a legtovább képes működtetni az űrjármű, hanem azokat tudnánk elküldeni egy ilyen hosszú misszióra, amelyek valóban a legmodernebbek és legtöbb információval szolgálnak.
2025-ben már indulhat az új Szaturnusz-misszió
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy egyelőre jegeljük a Szaturnuszt, és csak a Jupiterre koncentrálunk. Bár közvetlen, megvalósítás alatt álló terv egyelőre nincs, a NASA New Frontiers kutatóprogramja nagyon érdekes lehetőségekkel kecsegtet a jövőre nézve.
A program következő állomásához ugyanis bárki benyújthatott javaslatokat arra, hogy milyen misszió legyen a következő New Frontiers-projekt. Ide tartozik most a Plutót vizsgáló New Horizons és a Jupitert figyelő Juno, az elfogadott tizenkettő kezdeményezésből pedig legalább öt a Szaturnuszhoz vagy a holdjaihoz térne vissza.
Helikoptert a Titánra!
A Dragonfly például a Titán felszínét célozná meg, és egy egészen különleges szondával érkezne a holdra. A John Hopkins Alkalmazott Fizika Laboratórium olyan űreszközt tervezett, amely alkalmazkodik a Titán változatos és egy hagyományos roverre helyenként kifejezetten veszélyes felszíni körülményeihez. A kifejezetten vastag és sűrű atmoszféra miatt a járműnek nem esne nehezére a magasba emelkedni.
A Dragonfly a Titán légkörének prebiotikus kémiai összetételét vizsgálná, és feltérképezné az égitest felszínét is. A kezdeményezést benyújtó kutatókat egyébként a dróntechnológia gyors fejlődése inspirálta.
Két óceán között
Ugyanígy a Titánra indulna egy másik elfogadott javaslat is: az Oceanus, amely, ahogy neve is sugallja, a hold óceánjait vizsgálná. A Titánon ugyanis kétféle óceán is létezik: az egyik folyékony metánból és etánból áll, és a felszínen található, míg a másik a felszín alatt húzódik, és annyit tudunk róla, hogy nagyon sós.
A misszió tíz év alatt érné el a Titánt, és két évig keringene a Szaturnusz, majd két évig a hold körül. A kutatók gondolkodnak egy leszállóegység felszerelésén is, amely a metántavakat vizsgálná.
Belevetnénk magunkat a jéggejzírekbe
Az Enceladus is hasonlóan csábító úti cél a csillagászok számára, mint a Titán: az Enceladus Life Finder, avagy nyersfordításban Enceladus Életkereső az aprócska, mindössze 252 kilométer sugarú hold jeges anyagokat kilövellő gejzírjei felett repülne el, és megvizsgálná, pontosan milyen anyagok távoznak a bolygó felszíne alól a világűrbe.
Az ELF energiaellátását napelemek oldanák meg, és fő feladata az lenne, hogy a mért adatokból megállapítsa: vannak-e aminosavak a kilövellt anyagban, amelyek A szonda három évig vizsgálná a holdat, többször áthaladva a kilövellt párán, részletesen elemezve azt.
Az Enceladusra indulna az Enceladus Life Signatures and Habitability misszió is, azaz az ELSAH. Ezekről nagyjából semmit nem tudunk egyelőre, mert a javaslatot benyújtó kutatók nem nyilatkoztak a nyilvánosság előtt arról, pontosan mit is terveznek a Szaturnusz apró holdjával.
Másfél órás misszió
A Szaturnusz maga is izgalmas világ, ezért az óriásbolygó kutatására is elfogadtak egy kezdeményezést: a Saturn Probe Interior and Athmosphere Explorer (SPRITE) a Cassini nyomdokain járna, és a Szaturnusz atmoszféráját térképezné fel.
Egyelőre még mindig nagyon keveset tudunk az óriásbolygó keletkezésével és kialakulásával kapcsolatban, jelenlegi tudásunk szerint csak egy odaküldött, modern űrszonda mérései segítségével tudnánk kicsit javítani a helyzeten. de a fő missziója neki sem lenne túl hosszú: pár perc helyett 90 percet töltene a Szaturnusz légkörében, aztán ugyanarra a sorsra jutna, mint a másik Szaturnusz-szonda.
Azt, hogy pontosan melyik New Frontiers-kezdeményezés lesz a befutó, majd csak 2019-ben tudhatjuk meg, de az már biztos, hogy 2025 körül indul majd az új misszió. Jelenleg ez a legjobb esélyünk arra, hogy visszatérjünk a Cassini sírhelyéhez, és folytathassuk azt a kutatást, amit a 13 évig dolgozó űrszonda elvégzett.
(Kiemelt fotó: NASA JPL)
