Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre érthetetlen okokból történő, tömeges méhpusztulásokról számol be. Egyetlen fajról, a háziméhről szólnak a híradások, pedig több ezer más, megporzó rovarfaj is veszélyben van, csak kevesebbet tudunk róluk, mint a háziállatként tartott mézelő méhről. Megporzók nélkül felborulhatnak azok az életközösségek, melyek létezésén és zavartalan működésén alapszik az emberi civilizáció ma ismert formája:
Mindez kicsit riogatásnak, amolyan “méhészlobbinak” tűnhet, hiszen, ugye, a méz jelentős árucikk, a gazdaság fontos pillére a világ sok országában. Az azért elég rémisztő, hogy például Békésben pár hónapja a méhek negyede eltűnt. Az emberben ott bujkál a kisördög:
- Tényleg olyan nagy a baj?
- A XXI. században a méhészek tényleg nem tudják megvédeni a méheiket?
- A háziméhek pusztulása, akárhogy is nézzük, gazdasági probléma. Már hogy akadna meg ettől a világ kereke?
Öngyilkos méhek
Potenciálisan tényleg nagy a baj, de egyelőre túl kevés az információnk a háziméhek pusztulásának lehetséges okairól. Nem is beszélve a sokkal kevésbé ismert vadon élő méhekről és egyéb megporzókról
– mondja a 24.hu-nak Dr. Sárospataki Miklós ökológus, méhkutató, a Szent István Egyetem docense.
A háziméheket, más néven mézelő méheket gyakorlatilag háziállatként kezeljük, sokkal jobban ismerjük őket, mint bármely más rovart a Földön. Körülbelül egy évtizede figyelték meg Észak-Amerikában az azóta kaptárelhagyásnak nevezett jelenséget:
Gyakorlatilag öngyilkosságot követnek el azzal, hogy elhagyják a családot. Mára Nyugat-Európában és hazánkban is elő-előforduló jelenség konkrét oka nem ismert; sem globálisan, sem lokálisan. Az aktuális elméletek persze időről-időre mindent visznek, mint mobiltelefonok, génmódosított növények, radarok, kemikáliák és a sor hosszan folytatható.
Az igazság viszont az: nem tudjuk, miért pusztulnak a méhek, szinte biztosan kijelenthetjük: a háttérben nem egyetlen hatás, hanem komplex okok állnak
– jegyzi meg a szakértő.
Legyengítjük, megbolondítjuk őket
Az egyik főbűnösnek – és a legfrissebb kutatások is ezt támasztják alá – a neonikotinoid növényvédőszer-családot tartják. Ezekkel magát a vetőmagot vonják be, ahonnan a szer a csírázáskor felszívódik a csíranövénybe, és a növény élete során végig magában hordozza. Elsősorban a talajban lévő és a csíraállapotban fenyegető kártevők ellen hatnak ezek a szerek, a nektárban és a pollenben elvileg elhanyagolhatóan kicsi a koncentrációjuk.
Ugyanakkor jelenleg úgy fest, hogy az elhanyagolhatóan kis koncentráció tényleg nem öli meg ugyan a méheket, ám hosszabb távon komoly idegrendszeri zavarokat okozhat náluk, és csökkentheti szaporodóképességüket. Ezt nevezik „szubletális” hatásnak, és ezek a következmények persze sokkal nehezebben felmérhetők és követhetők, mint a közvetlen pusztulás.
Eddig a háziméhek. Ijesztő, hogy őket ismerjük a leginkább, mégsem tudjuk pontosan, mit tehetünk az érdekükben, de természetvédelmi szempontból “csupán” egy fajról van szó. Drágább lesz a méz, családok mennek tönkre – ez a feketelevesből kortyolt első pár kanál.
A méhek után az ember
Sárospataki Miklós viszont néhány mondattal kiitatja velünk az egész fazekat:
a vélhetően általunk generált pusztulás nemcsak a mézelő méhek hatalmas egyedszámmal képviseltetett, de mégiscsak egyetlen faját érinti, hanem az összes viráglátogató rovart. Hazánkban mintegy 700 vadméhfajt ismerünk, nem beszélve az egyéb megporzó rovarokról, például lepkékről, zengőlegyekről.
Ugyanakkor a megporzók fajszámának, változatosságának csökkenése is már súlyos következményekkel járhat, hiszen a különböző típusú virágok sokszor különböző megporzókat igényelnek. És csak a tenyésztett háziméhekkel nem lehet megoldani a fellépő megporzási problémákat.
A híradásokban halljuk, olvassuk: “ha a méhek eltűnnek, akkor…”
De ez csak a jéghegy csúcsa: a háziméheket látjuk, ismerjük, róluk rendelkezünk viszonylag sok információval.
Ők is pusztulnak akkor, amikor a méhek. A különbség csupán annyi, hogy értük senki nem kongat lélekharangot.
Ahogy a szakember fogalmaz:
Ha a vadméheket, lepkéket és egyéb megporzó rovarokat ismerő néhány kutató mondja, hogy baj van, az még a legjobb esetben sem éri el a társadalom ingerküszöbét.
De ha holnap drágább lesz az akácméz, mert kevés a mézelő méh, az már talán felhívja az emberek figyelmét a problémára. Mert tényleg nagy a baj, a háziméhek pedig csak a jéghegy csúcsa, ahogy csökken a viráglátogató rovarok faj- és egyedszáma, úgy lesz egyre kisebb a mezőgazdaság termelékenysége.
A bőrünkön ma még nem érezzük, de tartsuk szem előtt: az ökoszisztéma, a természet minket (is) ellátó rendszere addig épülget lefelé, amíg egyszer egy pillanat alatt összeomlik. Mint az otthonunk földrengéskor.
(Kiemelt kép: Michel Rauch/Biosphoto)