Ifj. Schalkház Lipót Kassa központjában üzemeltette a Schalkház Szállót, a századeleji magyar szellemi élet fellegvárát. Jelentőségéből mit sem vesztett, amikor Lipót korai halála után az intézmény részvénytársasággá alakult, és igazgatósági tagként felesége üzemeltette tovább. Stiller Klotild ebből nevelte három gyermekét, köztük az 1899. május 11-én született Sárát. Ez a nap boldog Salkaházi Sára emléknapja.
Inkább állását vesztette el
Fiús kislány volt, háborúsdit játszott, bátyja leírása szerint temperamentumos, határozott, erős akaratú gyermek volt. Egyik iskolatársa viszont mókás természetű tréfacsinálónak írta le, kiemelve hűséges, kitartó természetét és szociális érzékenységét. Mélyen vallásos volt, már kislányként sokszor merült imáiba és gondolataiba szobája magányában.
Könyvkötészetet tanult, húga kalapüzletében dolgozott, cikkeket írt a felvidéki magyar lapokba, 1926-ban pedig novelláskötete is megjelent. Fiatal felnőttként az újságírók, művészek könnyed életét élte, naplójában maga írja:
Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…
És ha az Úristen?
Menyasszony is volt néhány hónapig 1922-23 fordulóján, de végül visszaküldte a jegygyűrűt. Kérője egy fiatal gazdatiszt volt, Sára pedig nem vágyott a vidéki életre. Hivatásra viszont annál inkább:
És ha az Úristen foglalt le magának?… Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő. Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál… Talán foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz, … talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek szétoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be.
Tíz évig kereste hivatását, amit végül a Kassán frissen letelepedő Szociális Testvérek Társaságában találta meg. Ez a szerzetesrendnél kevésbé kötött, úgynevezett „magánjogi fogalmat tevő világi nők társasága” volt. Egyházi és világi munkakörökbe adott főleg szociális munkakörbe adott munkaerőt, fő céljuk a közjó szolgálata, a társadalmi problémák enyhítése, a nők, nehéz helyzetbe jutott családok, gyermekek megsegítése volt.
A tagok három évnyi képzés után tíz évig évente, majd örök magánfogadalmat tettek. Ruhájuk után nevezték őket szürke testvéreknek is, Sára 1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Jelmondata így szólt:
Alleluja! Ecce ego, mitte me! (Íme itt vagyok, engem küldj!)
Szentül élhessek
A testvérek először furán néztek a dohányzó, nagyvilági nőre, de Sára tényleg úgy érezte, hogy köztük megtalálta életcélját, és drasztikus változáson ment keresztül: felhagyott addigi életével, letette a cigarettát, és belépett a társaságba.
Elképesztő elszántsággal, hittel munkabírással dolgozott. A ’30-as években a teljesség igénye nélkül: irányította a komáromi karitász munkáját, a gyermekkonyhára felügyelt, heti 26 órában hitoktatást tartott, a Katholikus Nő című folyóiratot szerkesztette, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. Volt, hogy egy év alatt 18 területen tevékenykedett. Rengeteget utazott, előadásokat tartott, Eszterházy Lujzával 1934-ben létrehozta a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig volt a mozgalom országos vezetője.
Élete újabb fordulat előtt állt 1937-ben, amikor brazíliai magyar bencések kértek szociális testvéreket missziós munkára – Sára jelentkezett. Útját azonban a II. világháború kitörése meghiúsította, ekkor így fordult naplójához:
Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent.
Életét ajánlotta és adta
A háború alatt a Slachta Margit vezette Szociális Testvérek Társasága minden eszközével felvette a harcot a hazánkban is egyre inkább elhatalmasodó nemzetiszocialista eszmék ellen. “…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek” – írta Sára testvér 1940 áprilisában. És részéről ezek tényleg nem csak szavak voltak.
1943 szeptemberének végén teljes titokban a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában, a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében megtette életfelajánlását: “azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Nagyon hamar bekövetkezett.
A német megszállás után a szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek megsegítéséből, amivel nem kis kockázatot vállaltak: mintegy ezer embert sikerült megmenteniük, közülük körülbelül száz ember közvetlenül Salkaházi Sára testvérnek köszönhette életét.
A nyilasok 1944. december 27-én vették körül a Sára vezette Bokréta utcai munkásnőotthont, zsidók után kutattak az épületben. Négy “gyanús személyt” és egy hitoktatót őrizetbe vettek, ekkor, gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkezett meg Sára – elkerülhette volna a sorsát, de nem tette. Mint az otthon vezetőjét, őt is elhurcolták.
Egy szemtanú szerint a Duna partjára vitték őket, mind a hatukat meztelenre vetkőztették. Sára nővér gyilkosai felé fordult, mélyen a szemükbe nézett, majd letérdepelt, és az égre emelve tekintetét keresztet vetett magára. Mindannyiukat a jeges Dunába lőtték.
(Cikkünk forrása a Boldog Salkaházi Sára emlékére létrehozott weboldal. Kiemelt kép: MTI/Földi Imre)
