Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk, nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból, amit tettünk, nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is
– hangzott Kövér László újra egyre testesebb bajusza alól a hívek buzdítására szánt, mások számára viszont annál vészjóslóbb tételmondat a nagyatádi fórumon.
Hogy az Orbán-kormány tettei mennyiben lesznek visszafordíthatatlanok Európa-szerte, annak értelmezéséhez szegényes a fantáziánk, de mivel a házelnök maga is arra biztatott, hogy írjunk listát a NER eredményeiről, végiggondoltuk, mi az, amit tényleg nem lehet majd visszafordítani, és mi az, amit talán mégis.
Stadionok
Az Orbán-kormány legmaradandóbb kézzelfogható öröksége kétségtelenül az a rengeteg stadion lesz, amelyek már-már követhetetlen szaporítása leginkább az ókori fáraók piramisépítési lázához hasonlítható. Kapott már új arénát a Debrecen, a Fradi, az MTK, Balmazújváros, Gyirmót, Tállai András Mezőkövesdje, és (elsőként) természetesen a Felcsút, illetve újjávarázsolták a soproni, a szolnoki, a zalaegerszegi, kozármislenyi, ajkai és dunaújvárosi létesítményt. Gőzerővel – az eredeti árat milliárdokkal meghaladva – építik az új székesfehérvári, diósgyőri, szombathelyi stadiont, a kis csúszás ellenére Pakssal is meglesznek még idén, akárcsak a komplett multifunkciós sportkomplexumot is kapó érdi stadionnal. A Vasas-stadionnak mostanában ugranak neki, még az idén megkezdődnek a munkálatok Szegeden is, Kispesten rövidesen luxuskategóriás aréna, Seszták Miklós Kisvárdáján pedig igazi ékszerdoboz készül, de akadt pénz a siófoki, békéscsabai és szigetszentmiklósi stadion csinosítására is.
Ha a Fideszt előbb-utóbb le is váltják a választók, a stadionokat még a dédunokáink is látni fogják, más kérdés, hogy milyen állapotban. A magyar futball ugyanis piaci alapon életképtelen, a stadionok karbantartásához és üzemeltetéshez viszont nem kevés pénz kell, így aztán ha megszűnik a bőkezű állami dotáció, és a százmilliárdos nagyságrendű tao-pénzeket is visszacsatornázzák a költségvetésbe, az Orbán-kormány emblematikus mementóinak jó része könnyen a lassú enyészet martalékává válhat.
Nemzeti vagyon
Habár az ellenzéki pártok előszeretettel tűzik zászlajukra a jelenlegi hatalom majdani elszámoltatását, nagyjából borítékolhatjuk, hogy ebből semmi sem fog megvalósulni, alakuljanak akárhogyan is az elkövetkező választások. Ebbe a műsorszámba már az Orbán-kormánynak is beletört a bicskája, noha külön kormánybiztos ügyködött a baloldal tolvaj politikusainak felelősségre vonásán. De ha sikerülne is bíróság elé állítani néhány korrupt tisztviselőt, a lényegen ez sem változtatna semmit.
A gazdasági elit átalakítása, a Fidesz-közeli tőkések gátlástalan helyzetbe hozása, az állami javak átjátszása, a közpénzjelleg elhagyásával véghezvitt kifizetés – ellenzéki megközelítésében a nemzeti vagyon szétlopása – ugyanis jórészt intézményes keretek között, hatályos jogszabályok szerint, parlamenti vagy kormányzati jóváhagyással történik. Hiába nyilvánvaló, hogy a közbeszerzéseken, földárveréseken vagy uniós források elosztásakor szó sincs tiszta és átlátható versenyről, és hiába változnának meg egy csapásra a játékszabályok egy kormányváltással, a baráti oligarcháknál felhalmozott óriási vagyonokat, cégbirodalmakat, ingatlanokat és termőföldeket nem lehet visszaszerezni. Ilyesmire legfeljebb polgárháborúkban szokott sor kerülni, ám őszintén reméljük, hogy ideáig nem fog fajulni a helyzet.
Kormányzati negyed a Várban
Akármennyire is ellentmond a józan észnek, ha már egyszer az Isten pénzét elköltik rá, nehezen lenne indokolható újabb súlyos milliárdokat elverni a visszacsinálására, így alighanem Orbán Viktor utódai is kénytelenek lesznek élvezni a miniszterelnöki luxusrezidencia négymilliárdos bútorzatának kényelmét. Egyelőre lehetetlen megmondani, mennyi lesz a monumentális költözködés végösszege (Pintér Sándornak volt olyan, terrorveszélyre hivatkozó javaslata is, hogy 30 évre titkosítsák a számokat), a Belügy- és a Nemzetgazdasági Minisztérium átcuccolására a 2017-es költségvetésből 26,7 milliárdot, a 2018-as büdzséből 15 milliárdot különítettek el, a Miniszterelnökség esetében pedig körülbelül 25 milliárdnál tartunk. Időnként megjelenik egy-egy közlemény arról, hogy az állam kisgömböcként bekebelezett egy újabb várbéli épületet, és az MNB alapítványok is itt lelnek majd új otthonra.
Bár a tényleges várfoglalás időpontja legalább egy évet csúszik az eredeti tervekhez képest, most éppen 2018 végére teszik, a kiakolbólított kulturális és tudományos intézeteknek előbb-utóbb berendezkednek új helyükön, és néhány év múlva a környék lakói és turistái is úgy megszokják szűk kis utcákon kialakuló reggeli és délutáni dugókat, mintha világ életükben benzingőzben poroszkáltak volna.
Határon túli magyarok szavazati joga
Előző ciklusa elején a Fidesz-kormány egyik fontos szimbolikus, és szavazatszerzési szempontból nem kevésbé pragmatikus intézkedése volt az állampolgárság és a szavazati jog biztosítása a határon túl élő magyarok számára. A 2004-es népszavazás előtt még a kettős állampolgárság ellen kampányoló és 23 millió román munkavállalóval riogató MSZP ekkor már támogatta az állampolgárság megadását, ellenezte viszont a nem Magyarországon élő állampolgárok voksolási jogát, mondván, ne szavazhasson az, aki nem itt lakik, és nem vesz részt a közterhek viselésében.
A választáson való részvétel lehetősége azonban olyan szerzett jog, amit valószínűleg még egy Gyurcsányba oltott Kovács Lászlónak sem lenne mersze megszüntetni, ha netán lehetősége is nyílna rá. Azt a nagyon is átlátszó, magyart a magyartól megkülönböztető szabályozást ugyanakkor meg lehet változtatni, mely szerint az erdélyi vagy felvidéki kettős állampolgárok levélben is szavazhatnak, a Németországban, Angliában vagy Amerikában élő, kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező választók viszont csak személyesen, a külképviseleteken tehetik ezt meg, ami sok esetben komoly előkészületeket és hosszú utazást igényel.
Elvett nyugdíjak
2012-től a kormány megszüntette a rokkantsági nyugdíjat, 2015-től pedig eltörölte a korhatár előtti nyugdíjazás valamennyi formáját.
Sokan zúgolódnak az elégtelennek ítélt nyugdíjemelések miatt is. A második Orbán-kormány döntése szerint 2012-től a nyugdíjakat minden januárban az arra az évre tervezett infláció mértékében kell emelni, ezt azonban egyrészt gyakorta korrigálni kell – így lett az idénre tervezett 0,9 százalékból 1,6 százalék –, másrészt az MNB várakozásai alapján kapásból 2,3 százaléknak kellett volna lennie (valószínűsíthetjük, hogy ezt a korrekciót novemberben, a választásra ráfordulva végre is hajtja majd a Fidesz).
Az MSZP azt ígéri, ha hatalomra kerül, a nyugdíjszámításnál visszaállítja a nettó bérnövekedést figyelembe vevő ún. svájci indexálást, ami alapján idén például 3,2 százalékos emelés járt volna a nyugdíjasoknak. Visszahoznák a korkedvezményes nyugdíjazást, és ugyanígy tenne a Jobbik és az LMP is a nehezebb szakmákban.
Ám bármiképpen változtatnának is törvényen, ha övék lenne a parlamenti többség, a korábban elvont pénzeket és a „pluszban” ledolgozott időt már nem fizeti ki senki, ahogy a Fidesz legnagyobb gaztettei között számon tartott magán-nyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlását sem fogják soha kompenzálni.
CEU
Habár nagy csaták várhatóak még a CEU ellen kirobbantott háborúban, hosszú távon arra fogadnánk, hogy Orbán Viktor így vagy úgy, de előbb-utóbb kiutálja Magyarországról a Soros György alapította egyetemet. A közép-kelet-európai régió legnagyobb presztízsű és alighanem legszínvonalasabb képzését nyújtó intézményét – a CEU több tanszéke is a legjobb 50 közé került a világon – a környék bármelyik nagyvárosa tárt karokkal fogadná, Vilnius polgármestere már be is jelentkezett érte. Ha az igazáért egyelőre foggal-körömmel, az amerikai diplomácia és a magyar tudományos élet erőteljes támogatásával küzdő egyetem végül mégis veszi a sátorfáját, alkalmasint egy kormányváltás után sem fog már visszajönni, ami súlyos veszteség lenne Budapestnek és az egész országnak.
Amit gyorsan vissza lehet fordítani, és amit csak kínkeservesen
Kövér László arra figyelmeztette a kormány híveit, hogy ha a Fidesz-KDNP elveszítené a 2018-as parlamenti választást, mindazt, amit felépített, „le fogják nullázni”, újabb négy év után viszont erre már nem lesznek képesek a politikai ellenlábasok. Csakhogy az a helyzet, hogy több olyan alapvető intézkedése is van jelenlegi hatalomnak, amit egy új kormány akár 2022-ben is viszonylag könnyen megsemmisíthet, hacsak bele nem vésik a gránitszilárdságú alkotmányba.
A kritikák szerint a szegényeknek hátrányos, tehetős keveseknek kedvező egykulcsos adórendszer megváltoztatása (vagyis a sávos adózás bevezetése), az oktatási intézmények és önkormányzatok autonómiájának, vagy az állami média függetlenségének helyreállítása ha nem is egyik napról a másikra, de egyaránt véghezvihető programnak tűnik. Valószínűleg a civil szervezetekbe is sikerülne idővel újra életet lehelni, ha a Fidesz következő négy évben esetleg eredményesen elfojtaná őket.
Keményebb dió lenne a demokratikus intézményrendszer sokat hangoztatott helyreállítása: az alkotmány módosításához kétharmados többség kell, az alkotmánybírókat jelenleg tizenkét évre választják – ugyancsak kétharmaddal –, a legfőbb ügyészt kilenc évre, így a Fidesz jó előre bebetonozhatja a hozzá lojális embereket ezekben a pozíciókban. A teljesen eltorzított médiapiacnak is hosszú időre lenne szüksége ahhoz, hogy egy valódi verseny eredményeképpen az egészséges működés jeleit kezdje mutatni, mely tisztulási folyamatnak alighanem számos áldozata lesz.
Fogós kérdés az is, mit kezdene egy új kormány Orbán egyik legnagyobb büszkeségével, az immár nyelveket is beszélő kerítéssel. Lebontásába akkor sem lesz érdemes pénzt és energiát feccölni, ha végül nem válik be a miniszterelnök milliós menekültáradatot vizionáló próféciája, és mégis túljutunk a válságon, másképp viszont az idők végezetéig ott éktelenkedhet határainkon bezárkózásunk elpusztíthatatlan szimbólumaként.
