Az erszényes farkas – Thylacinus cynocephalus – egykor az ausztrál kontinensen és Új-Guinea szigetén volt honos. Mire az európaiak meghódították Ausztráliát, már csak Tasmániában, a kontinenstől délre fekvő nagy szigeten fordult elő.
Kihalásáért élőhelyeinek zsugorodása, zsákmányállatai számának csökkenése és a fejére kitűzött vérdíjak tehetők felelőssé. Az utolsó tasmániai példány 1936-ban pusztult el egy állatkertben.
Az erszényes farkas egy nagyobb kutyára emlékeztetett, hátsó fele csíkozott volt. Egyértelműen húsevő volt, de zsákmányállatai mibenlétére nem akadt közvetlen bizonyíték.
Az Új-Dél-Walesi Egyezem kutatói Marie Attard vezetésével ezért háromdimenziós modelleket hoztak létre az erszényes farkas, valamint a tasmán ördög és az óriás erszényesnyest állkapcsáról.
Utóbbiak a még élő ragadozó erszényesek közül a legnagyobb testűek, táplálkozási szokásaik messzemenőkig ismertek. A modellek segítségével a kutatók szimulálni tudták a fajok közti különbségeket, ami a zsákmány elejtését és elfogyasztását illeti.
Ezek szerint az erszényes farkas koponyája az áldozat elejtése közben jóval nagyobb terhelésnek volt kitéve, mint ma élő rokonaié. Valószínűsíthető, hogy nagy mérete ellenére ezért apróbb emlősökkel táplálkozott, csakúgy, mint a többi, nála kisebb ragadozó erszényes. Ez a táplálékkonkurencia pedig még fel is gyorsíthatta kihalását.
