Az egész egy ártatlan tweettel kezdődött. Neil de Grasse Tyson fizikus az élvezet természetes szelekcióban betöltött fontos szerepéről posztolt, sokan azonban szemrehányást tettek neki, mert elfelejtkezett azokról az állatokról, akiknek szokatlan és kegyetlen párzási szokásaik vannak.
Ezzel szemben, amikor valaki vagy valami az életrünkre tör, rossz érzések öntenek el bennünket. A kortizol hatására jön a félelem, a szorongás és a stressz, de ugyanez az érzet figyelmeztet a fizikai fájdalomra is. A szorongató érzés azért hasznos, mert motiválja az emlősöket, hogy sürgősen cselekedjenek, fussanak, ahogy a lábuk bírja.
Ez legalább szex, baby!
Talán furcsán hangozhat, de az intim együttlét sem egy merő gyönyör, sőt a tudósok szerint a párzás jutalmak és fenyegetések összessége.
Csupán arról van szó, hogy az evolúció magyarázatot ad arra, miért annyira kínzó a romantikus természetű csalódás.
Az állatvilágban a szaporodásig vezető út, és maga a procedúra gyakran kellemetlen élmény, és a nemi szervek folyamatosan fejlődnek, hogy versenyképesek maradjanak a túlélési harcban. A szaporodással járó kellemes érzések pedig kétségtelenül arra motiválják az egyedeket, hogy még a fájdalmas csomag ellenére is partnert keressenek a dologhoz.
Semmi sem történik véletlenül
És ezzel az okfejtéssel magyarázható az is, hogy miért borulunk ki reggel, amikor a tükörbe nézve megállapítjuk, hogy egy jókora pattanás nőtt az orrunkra. Hiszen, ha szigorúan evolúciós szempontból értelmezzük a helyzetet, akkor rontja génjeink örökítésének esélyeit.
Az elutasításkor érzett rossz érzésnek azonban igan nagy gyakorlati haszna van, mert arra sarkallja az embert és a többi emlőst, hogy feladják az elérhetetlen partnerekért folytatott küzdelmet és tovább szemezgessenek a kínálatból.
