Tök jó lenne, ha tévednék, de én arra tippelek – minden közvélemény-kutatás ellenére -, hogy holnap hajnaltól Donald Trump lesz az USA következő elnöke. Szerintem történelmileg ez következik a Brexitből, a globalizmus elleni „konzervatív” lázadásból, az alulról jövő radikalizmusból, az elitekből történő dühös kiábrándultságból, a migránsellenességből, illetve a közösségi média valóságtorzító hatásából. Egyszóval: a történelmi tapasztalatból.
Fordul egyet a világóra
Trump „szabálytalan” karaktere és kampánya pontosan illeszkedik ebbe az új, globális történelmi tapasztalatba. Milliárdos populistaként, egyéni módon lovagolja meg a „tömegek lázadását”, amely az eliteket, a gazdagokat, a szakértőket, a médiát, a migránsokat, a liberális demokratákat okolja az összes gazdasági és társadalmi bajokért. Eddig is ez az alulról jövő radikalizmus segítette az elnökjelöltséghez Trumpot, aki sajátos haragjával és agresszív humorával leegyszerűsített, könnyen fogyasztható megoldásokat kínált a globális kapitalizmusból, a liberális demokráciából mélyen kiábrándult, dühös választóknak.
A Brexit a világon elsőként mutatta meg, hogy demokratikus eszközökkel – népszavazás – is tökön lehet szúrni a demokráciát. Emlékezzünk vissza, a közvélemény-kutatók magabiztosan állították a nemek győzelmét, azt, hogy Nagy-Britannia nem lép ki az Európai Unióból. Aztán jött a feketeleves: a vidéki, alacsony iskolázottságú, idősebb szavazók dühösen, tömött sorokban voksoltak a kilépésre, miközben a maradáspártiak – közöttük megdöbbentően sok városi fiatallal – végül nem, vagy alig mentek el szavazni.
Globális problémák
Miközben a kilépéspárti britek ösztönösen élére álltak az elitekkel szembeni világhangulatnak, Amerikában ez a republikánus párton belülről indult, ott kapott először formát. Ismert, hogy az alulról jövő, radikális Tea Party gyakorlatilag megpuccsolta a pártot, és bár Trump hülyének nézte őket is, sikeresen felhasználta e csoportot a jelöltségéért folytatott versenyben. Populizmusával sorra ütötte ki a republikánus párt hivatalos jelöltjeit, és természetesen ez is a pártelit hibája. Hiszen a radikális populizmus azért is erősödhetett meg világszerte, mert az emberek egyre kevesebbet tudnak a lassan évtizedes gazdasági válság valódi okairól, miközben a hagyományos pártok – a tőke menekülésétől tartva – felvetni sem merik például a globális ellenőrzés szükségességét.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a globális kapitalizmus válságát nem Donald Trump fogja megoldani. A válságból fakadó globális migrációt, elszegényedést vagy akár az ökológiai katasztrófákat nem lehet kerítésekkel, a határok lezárásával, még nagyobb bezárkózással megállítani. A menekültválság így csupán következmény, amely komoly nemzetközi összefogást igényel. Vagy más problémákkal együtt és másokkal közösen sikerül kezelni ezt, vagy sehogy. Sokatmondó felmérés, hogy a fejlett világban – 2005 és 2015 között – a háztartások 75 százaléka esetében a jövedelmek egyáltalán nem nőttek, sőt inkább a csökkenés volt jellemző. A lecsúszó középrétegek félelme a még nagyobb lecsúszástól önmagában fogékonnyá teszi őket a bezárkózást hirdető, “illiberális” népbutításra.
Elhomályosuló valóság
Trump természetesen nem konzervatív vagy jobboldali politikus. A szavazóit sem lehet ideológiai, szociális, demográfiai vagy műveltségbeli jellemzők alapján meghatározni. Önmagában a mélyen vallásos, protestáns fehér középosztály támogatása sem magyarázza a sikereit, hiszen államonként ennél jóval tágabb vonzerővel rendelkezik. Amit leginkább el lehet mondani a híveiről, az az, hogy nem nagyvárosi, nem jómódú emberek. Igazából ő úgy állt az élére a konzervatív forradalomnak, hogy egy tisztességes republikánusnak nem szabadna rá szavaznia.
Az új világállapot fontos jellemzője a valóságérzékelés eltorzulása, a látványok társadalma. És ez szintén Trumpnak kedvez. Filozófusok már legalább ötven éve leírták a jelenséget például a képek uralmaként, a szimulákrum fogalmában. Nemcsak arról van szó, hogy a globálissá vált közösségi média csak azokat a híreket közvetíti felénk, amiket mi akarunk látni, hanem arról is, hogy már nem tudunk megegyezni abban, hogy mi a valóság képe. A világ bármely pontjáról megnézhetünk bármilyen videót, de soha nem tudhatjuk, hogy valaki manipulálta-e őket, vagy ez a valóság. A Trump-féle radikális politika éppen ezt használja ki: másnak láttatja a világot, eltünteti a tényeket, párhuzamos valóságot alakít ki, annak érdekében, hogy az ő valósága legyen egyeduralkodó. Szükségszerűen kreálnia kell egy alibit: egy hamis valóságot, ami elég igazinak látszik ahhoz, hogy elrejtse a valóság hiányát.
Tökös legények
Trump politikai hazugságai ebben a világban nem hazugságok, hanem igazságok. Ezért a saját világán kívüli kritikák úgy pattannak le róla, mint a teflonról a vízcseppek.
A párhuzamos valóságban – a szimulációban – felszámolódik a kritikai, analitikus szemlélet, a dolgok kauzális rendje, a tényekről való közmegegyezés. Fontos, hogy a radikális populista valóságszimuláció modelljei észrevétlenül szűrődnek be az életünkbe, a gondolkodásunkba, és önmagukat gerjesztik tovább. Már meg se látjuk a saját világunktól eltérő jelentéseket, csak körkörösen egymásnak küldözgetjük a saját modelljeinket.
Slavoj Zizek világhírű szlovén filozófus azt mondta: azért szavazna Trumpra, ha megtehetné, hogy minél előbb beköszöntsön a káosz a világban, és ez legalább esélyt adna, hogy mindent újrakezdjünk az alapoktól. Szerinte Trump felrúgta azt a kimondatlan rendszert, ami minden társadalomban működik, és ami kijelöli, hogyan működik a politika és hogyan érünk el konszenzust. Bár szinte semmiben sem ért egyet Trumppal, úgy véli, Hillary Clinton még nagyobb veszélyt hozna a világra, mert eljátssza, hogy progresszív, miközben kőkemény hidegháborús logikát képvisel, és túlságosan is kötődik a bankokhoz.
Akárhogy is lesz, a világ holnap hajnalban ismét fordul egy nagyot. Megválasztják az USA 45. elnökét, és ez alapvetően hatással lesz majd a világunkra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberiség szempontjából lényeges kérdéseink – háborúk, környezetszennyezés, korrupció – tekintetében semmilyen érdemi változás nem lesz. Innen nézve tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog ez az amerikai elnökválasztás.
