Hatalmas érzés arra hazajönni egy hosszabb utazásról, hogy a határt átlépve rögvest egy plakát látványa szaggatja a retinámat. Ne kockáztassunk!
Te jó ég, én nagy parás vagyok, mi van már megint?
Hú, de ócska. Ez volt a legelső érzésem. Meg hogy hú, de olcsó. Aztán meg rögvest megszaladtak a gondolataim, amiket már nem tudnék szép szavakkal körbeírni. Azt hittem, a populizmusnak, amiképp csúcsa, úgy legalja is van, hogy a „tudta” plakátokkal valahogy eljutottak a mélyére. De nem. Miután a magyar embert kellően ráhergelték a problémára, miután a gyűlölet már tombol, más hang kellett, ez világos. Miután kiderült, a kellemetlen kék plakátok üzenetét bezabálták a haverok, és tombol a migránsellenesség a baráti táborban, meg kell célozni azokat, akiket nem ért el a tiszta beszéd.
Persze a már hosszú ideje tartó gyűlöletkampány nálunk termékeny talajra hullott. Nem véletlen, hogy egy pár napja megjelent videó tanulsága szerint még a legeldugottabb faluban is a terroristáktól rettegnek.
Nemrég magam is egy apró helyen voltam vendégségben. Reggel kábán kelek, botorkálok le kávéért. Ismerősöm nagymamája már túljutott a közszolgálati híradón, és a jó reggelt után rögvest belecsap a lecsóba. Hogy „szörnyűek ezek a migránsok, Orsikám, jobb, ha nem közlekedsz egyedül, mert azonmód lecsapnak rád.”
Még nem volt vérnyomásom, de azért tartottam a frontot:
Na, tudni kell, hogy erre a helyre a madár is alig jár, nem ismerkedni mentem én sem, annyira nincs ott senki. Persze nem vitatkozunk idősebb nénivel, főleg, ha a házában lakunk, maradtam a kávémnál. Akkor már átsasszézott Marika néni is, hogy így meg úgy, nem mer kimenni a fészerhez, mert migránsot orront a bokorban. Próbáltam a normalitás talaján tartani a diskurzust, és megkérdeztem, hogyan fognak szavazni.
Két aranyos néni, akiknek arca szétfeszül a gyűlölettől. Hát itt tartunk. Meg ott, hogy egy aranyos, tündibündi kutyuskákat örökbeadó oldalon a leendő új házi kedvencet úgy reklámozzák, hogy garantáltan migránsellenes eb. És szétlájkolták a posztot. Egy szó, mint száz, megvan az alaphangulat az ostoba, buta népszavazáshoz, aminek csak egy tétje van: hogy kedves vezetőnk meggyőződhessen róla, alattvalói mennyire megvezethetőek, mennyire kaphatók mindenre, ami a legalantasabb ösztönöket mozgatja. Hogy világos legyen: számíthat rájuk. (Mert ugye a hírek szerint már nem is biztos, hogy lesz kvóta, csak hogy egy dolgot említsek. De ez mindegy is, tökmindegy volt eddig is.)
De mi van azokkal, akik nem hajlottak a szép szóra? Na azoknak szól a „ne kockzáztassunk.” Ők a „párnaciha” népe, ők az úgynevezett kisemberek, akik szeretik azt hinni, O.V. egy közülük, a nép fia, aki úgy beszél, ahogy ők beszélnek, úgy gondolkodik, ahogy ők gondolkodnak.
Ki mint vet, úgy arat. Ki korán kel, aranyat lel. Nem esik messze az alma a fájától. Aki sokat hallgatta szeretett vezetőnk beszédeit, az már tényleg kívülről fújja a közhelyszótárat, a népi bölcsességek terén egyre kiműveltebb, az egyszerű igazságok úgy jönnek a szájára, mint akit beprogramoztak.
Pár napja például attól zeng minden, hogy ha jön a migráns, ugrik a munkanélküli segély. Nosza munkanélküli, ügess szavazni, ne kockáztass, a pénzed múlik rajta! Jobb félni, mint megijedni! Ismerős ugye?
Ne kockáztassunk! Ha nem gyűlölsz, ha nem félsz, akkor használd a józan paraszti eszedet! Ebben már nincs gyűlölet. Ez aljasabb annál. Azt mondja, el kell menned szavazni, mert nehogy már ezen múljon. Nehogy már rajtad múljon.
Szégyenteljes ügy az egész. A legelejétől fogva.
