(Fotó: Szöuli Dél-Koreai Nemzeti Egyetem)
A múmia ruházatának radiokarbonos kormeghatározásából kiderült, a gyermek a 16. században, a Csoszon-dinasztia uralkodásának idején élt. A viszonylag jó állapotban fennmaradt belső szervek pedig lehetővé tették, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem és a Hadassza Orvosi Központ, valamint a Dankook Egyetem és a szöuli Dél-Koreai Nemzeti Egyetem kutatói szövetmintát vegyenek a májból.
A májszövetben talált vírus szekvenálása után a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hepatitisz B Délkelet-Ázsiában elterjedt C2 genotípusáról van szó.
Az ősi és jelenkori vírusok genomjában lévő különbségek, a genetikai kódban bekövetkezett változások a tudósok szerint a spontán mutációk és környezeti hatás következtében alakultak ki. Az adott időszakra jellemző mutációs rátából kiindulva a kutatók úgy vélik, a múmia szöveteiből rekonstruált hepatitisz B vírus DNS-ének eredete háromezer és százezer év közötti időszakra vezethető vissza.
A tudósok szerint a hepatitisz B ősi vírusának tanulmányozása segíthet megérteni a kórokozó evolúcióját és elterjedését: valószínűleg Afrikából érkezett Kelet-Ázsiába és Ausztráliába, ahol a májzsugor és májrák legfőbb kiváltója.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül négyszáz millióan lehetnek a hepatitisz B vírusának hordozói, míg évente 600 ezren halnak bele a betegség különböző következményeibe. A kórokozó különösen elterjedt Afrikában, Kínában és Dél-Koreában – igaz, az utóbbi években az újszülöttek oltása Izraelben és Dél-Koreában is jelentősen csökkentette a betegség előfordulását.