A vasbeton feltalálója, Joseph Louis-Lambot 1848-ban gondolta, megpróbál ferrocementből (portland cementtel és homokkal készülő, acélháló erősítésű, vékony betonszerkezet) egy apró hajót építeni. Legnagyobb meglepetésére sikerült neki, ezzel pedig beindította a rövid életű betonhajóipart.
Hatására betonkenuk egész sora, sőt, az 1890-es években betonuszályok (Carlo Gabellini) és kisebb hajók is épültek, melyek jóval nehezebbek voltak a fémből vagy fából készülteknél, így jóval több üzemanyagot is fogyasztottak. Néhány ezek közül az első világháborúban is szolgált, de hamar kiderült, hogy azok egy hagyományos hajónál még kezelhető sérülést nem bírnak ki,
Az igazi áttörést az 1917-es év hozta el, mikor a norvég Nikolaj Fougner előállt az első óceánjáróval, amelynek készítéséhez kizárólag betont használt. A 25,6 méteres Namsenfjord sikere, valamint az első világháború okozta fémhiány hatására több nemzet, köztük az amerikaiak is átgondolták az anyag használatát. Woodrow Wilson amerikai elnök országa háborúba lépése után azonnal huszonnégy hajót rendelt, de ezeket képtelenek voltak a fegyverszünetig vízre bocsátani. Tizenkettő közülük végül elkészült, de a haditengerészet azoktól is megvált, és amerikaiak adta tovább, akik könnyebb áruk mozgatására, vagy épp tárolásra használták, de egy részüket azonnal szétbontották.
Egyikük, a 129,5 méter hosszú SS Selma olajtankerként folytatta pályafutását a Mexikói-öbölben, de néhány hónappal később mólónak futott, tizennyolc méter hosszan megrepedve. A javítására tett próbálkozások nem jártak sikerrel, 1922 márciusában pedig elsüllyesztették a Texas partjainál fekvő Pelican Island közelében.
A harcok végeztével a fémhiány megszűnt, a kopott betonbárkákra pedig a hullámsír várt. Legnagyobb gyűjteményük British Columbiában, a Powell folyónál található, ahol tíz példány azóta is hullámtörőként állja a sarat, de a virginiai Chesapeake-öbölben is találhatunk kilencet.
Az egyetlen, még nagyrészt a felszínen lévő betonhajó az SS Palo Alto, amely az SS Selmához hasonlóan tankerként épült 1919-ben. Tíz évvel később a kaliforniai Aptos egyik öblébe került, ahol egy kikötőt építettek hozzá, majd néhány méterrel lejjebb süllyesztették, hogy a tat a fövenybe kerüljön, és élményhajóvá alakították. A fedélzetén a kikapcsolódni vágyók táncteret, úszómedencét, kávézót és más szórakozási lehetőségeket használhattak ki, de két év után a vállalkozás becsődölt, a hajó pedig derékba tört. Ma mesterséges korallzátony.
Fotók: Wikimedia Commons, MZMO, Concrete Ships
