Aki járt már a Budai Várban, biztosan megcsodálta a Mátyás templom impozáns épületét. Ha pedig az ember be is megy, olyat lát, amit sehol máshol: a III. Béla csontjait rejtő síremléket. Kuriózum ez, mert a történelem és az utókor gondatlansága szerte-szét szórta Árpád-házi királyaink földi maradványait, Béláé az egyetlen, ami megmaradt.
Pontosabban csak gondoljuk, hogy Béláé, mert nem biztos. Nem valamiféle sötét nemzetellenes összeesküvésen törjük a fejünket, hisz akit Béla sírja boríthat, nem kevésbé nagy alakja történelmünknek: a tudós Könyves Kálmán királyról van szó.
Szinte mindenkit elvesztettünk
De menjünk sorban. Árpád-házi királyaink általában a maguk által alapított templomban temetkeztek, elsőként Szent István a székesfehérvári bazilikába. Rajta kívül Árpád féltucatnyi leszármazottja választotta Fehérvárt végső nyughelyéül. Három évszázad magyar királyaiból pedig mára
Utóbbiakra 1848-ban, az idegen elnyomás alóli szabadulás rövid hónapjaiban bukkantak. Merthogy az önrendelkezés visszaszerzésével azonnal megkezdődtek a fehérvári királysírok feltárása. Itt, a templom padlója alatt rejtőzött két süttői vörösmárványból készült, érintetlen koporsó, bennük egy férfi és egy nő csontváza uralkodói jelképekbe “öltöztetve”. Utóbbiak közül csak azt említjük, ami a későbbiekben szerepet kap még: egy kereszt, egy melldísz és egy gyűrű.
Rámondták, hogy Béla
Azonnal egyértelmű volt, hogy királyi párra bukkantak, a források és a sír kora alapján III. Béla és Könyves Kálmán jöhetett szóba. Mivel azonban Kálmán királyt “visszataszító, borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta, dadogó” emberként őrizték meg krónikáink, a csontok alapján a maradványokat Bélával és feleségével azonosították.
A csontok és a sírban talált tárgyak tudományos vizsgálata nem történt meg. Tóth Endre régész, muzeológus a közelmúltban hívta fel a figyelmet néhány fontos tényre. Például, hogy Kálmán sántasága, púpossága feltehetően a királlyal ellenséges, későbbi történetíró rosszindulatú fantáziájának a szüleménye.
A DNS nem segít
Érdekes a rúdra tűzhető, körmeneteken használt kereszt is. Mit keres egy királyi sírban?
A kereszt stílusa a X. századot idézi, ami már Kálmán 1116-os halálakor is “divatjamúlt” volt, de III. Béla 1196-os temetésekor már vagy egy évszázada “elavultnak” számított…
A melldísz zománcdíszítése és a gyűrű, valamint a bele foglalt kő is dél-itáliai művészet jegyeit viseli magán. Kálmán felesége, Buzilla a szicíliai normann gróf leánya volt, míg Béla hitvese a bizánci Antiokhiából származott. Tóth Endre szerint ezekből inkább feltételezhetjük, hogy a III. Bélának ás Chatillon Annának tulajdonított sírokban valójában Könyves Kálmán és Buzilla nyugszik.
Bizonyosságot a modern antropológiai elemzés, valamint a sírban talált kard és jogar beható elemzése adhatna. A DNS-vizsgálat ez esetben nem segít. A leszármazást ugyanis az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS alapján tudják kimutatni. Szerencsétlenségünkre azonban Anna és Buzilla ugyanazon normann dinasztiából származik, amely Sziciliát uralta, és megtelepedett Antiokhiában is…