Szórakozás

Tatár Csilla nem bánja, hogy nem nyeri vissza szülés előtti alakját

24.hu
24.hu

2016. 12. 10. 07:21

Korábban a témában:

A köztévé műsorvezetője A Dal élő adásaiban hamarosan ismét gyakran lesz látható a képernyőn, és az előző évadban ruhái és súlya miatt gyakran kritizált tévés az anyaság által megváltozott testéről is beszélt a Bors interjújában.

A tavalyi versenykor még szoptattam, három hónapos volt a kisfiam. A legkevésbé sem érdekelt, hogy hány kiló vagyok. Azóta eltelt egy év, és a régi súlyomnál vagyok. Azt az alakomat azonban, ami Milán születése előtt volt, már valószínűleg soha nem nyerem vissza.

Vannak anyukák, akik ugyanúgy néznek ki szülés után, mint előtte, de szerintem én nem tartozom közéjük, és nem is várom el a testemtől. Nagy munka volt a terhesség a szervezetemnek is, változott a testalkatom, de kilóban és centiben ugyanannyi maradtam. A szülés után egyébként a királynőválasztáskor csináltam meg egy hathetes diétát, azzal fogytam le, s az akkor elért súlyomat most is tartom”

– mondta el az extra rövid hajra váltó Tatár Csilla, aki nagyon örül, hogy ismét dolgozhat, hiszen A Dalt “szíve csücskének” érzi, műsorvezetőtársával, Harsányi Leventével pedig egy összeszokott csapatnak tartja magukat.

Fotó: MTI / Soós Lajos
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

police car, cop pursuit in night blue red light
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.