Foci

Itt egy magyar tehetség, akit Cristiano Ronaldóhoz hasonlítanak

Militár Iván New Mexico elleni gólját, a FOX-csatorna a portugál világsztáréhoz hasonlította. Jó, jó, de ki ez a fiú? Itt egy példa, hogyan lehet kitörni a magyar futballból.

Négy éve került az amerikai norfolki Old Dominion Universityhez a SZEOL SC, majd a Puskás Akadémia játékosa, Militár Iván. Szép csöndesen az elmúlt négy évben az egyetem történetének egyik legjobb labdarúgójává vált. Idén tizenhat mérkőzésen három góllal és hét gólpasszal zárt. Ennél eredményesebb szezonja csak egy volt, a 2013-as, amikor négy gól és kilenc gólpassz került a neve mellé – számolt be a szegedma.hu.

A 19 évesen a tengeren túlra került szegedi fiú a negyedik szezonján van túl. A szabályok szerint ez lehet számára az utolsó az egyetemi bajnokságban, innentől kezdve profi csapatot kell találjon.

Az Old Dominion Universityben, külföldiként az a megtiszteltetés érte, hogy csapatkapitányként is futballozhatott.

facebook.com
Militár Iván csapatkapitányként nagy elismertségnek örvend Forrás: facebook.com

“Sokat dolgoztam, nagyon sokat változtam azóta, mióta elhagytam Magyarországot. Megtanultam, mi a profi élet, úgy álltam hozzá az edzésekhez, bármilyen meccshez vagy a csapattársaimhoz, hogy felnézzenek rám. Elvégre külföldi vagyok, nekem többet kell mutatni, mint az amerikaiaknak. Azt gondolom, ezt sikerült is végrehajtanom, ennek volt az ajándéka, hogy csapatkapitányként vezethettem ki a saját csapatomat”.

facebook.com
Az Old Domain University két magyarja: Macsicza Dávid (b) és Militár Iván (j) Forrás facebook.com

Hogy miért szeretik Militár Iván? Például a Hartford elleni idegenbeli meccsen, hosszabbításban szerzett győztes győztes szabadrúgás gólja, vagy éppen a New Mexico elleni gólpassza – magyar csapattársának, Macsizca Dávidnak, a szintén egykori PFLA-játékosnak adta – és parádés találata miatt. Szemet gyönyörködtető góljának és gólpasszának köszönhetően a mérkőzést követően a hét támadó játékosának (co-Offensive Player of the Week from Conference USA) választották, és az amerikai egyetemi bajnokság forduló csapatába (College Soccer News’National Team of the Week) is bekerült.

Az igazi ismertséget az hozta meg számára, hogy a gólösszefoglalót az országos FOX-csatorna is átvette, mi több, mozdulata miatt a riporter egyenesen Cristiano Ronaldóhoz hasonlította a szegedi fiút.

Elismertségének köszönhetően Militár bizakodva várhatja a január 14-én kezdődő, három napon át tartó játékos börzét. Az amerikai profi ligában szereplő csapatok itt választják ki, melyik játékost szeretnék soraikban tudni. Jelen állás szerint úgy tűnik, Militár bizakodhat abban, hogy a harmadik-negyedik körben elkel majd a drafton.

„Az első két körben nincs esélyem, hiszen ott általában amerikai játékosokat szoktak kiválasztani, főként azért, mert a ligával kötsz szerződést, nem a csapatokkal, az amerikai liga pedig vigyáz a tehetségekre, e miatt nincs is nagyon lehetőséged külföldiként az első két kör közelébe kerülni. De ez nem probléma, én a harmadik-negyedik körre számítok, ami még csak előszerződést ad. Ezt követően meg kell mutatni az edzőtáborban, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy komoly szerződést ajánljanak. Több lépcső van előttem, de bizakodóan várom a draftot.”

– mondta el Militár Iván, aki ugyan itthon töltötte a karácsonyi ünnepeket, de a bajnokság novemberi zárása óta is folyamatosan készül, a SZEOL SC téli alapozásának első edzésén is részt vett, hogy minél jobb formában térhessen vissza Amerikába. Január 14-én meglátjuk, mire viszi. Ha kiválasztják, Németh Krisztián mellett a SZEOL SC és a PFLA-neveltje lehet a második magyar az MLS-ben.

Egyedi úton, saját erőből kivívott szép siker lehet az övé.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik