Sport

Neonáci barátja miatt hagyta ott az olimpiát a német evezős

drygalla (drygalla)
drygalla (drygalla)

A német női nyolcas tagja, Nadja Drygalla elhagyta az olimpiai falut, miután kiderült, barátja vezető neonáci aktivista.

Érzékeny ügyből támadt kisebb botrány a német evezősök körül. A versenyt már befejezett női nyolcas egyik tagja, Nadja Drygalla elhagyta az olimpiai falut.

Bár a hivatalos közleményben csak az szerepelt, hogy „Drygalla feltétlen híve az Olimpiai chartának”, illetve hogy „magánéleti okok” miatt távozott, az igazi ok is gyorsan napvilágot látott.

A német ARD csatorna úgy értesült, hogy a sportolónak barátja neonáci nézetei és aktív szélsőjobbos tevékenysége miatt kellett villámgyorsan mennie, miután elbeszélgetett a német sportvezetőkkel.

Az ARD úgy tudja, Drygalla 23 éves volt rendőr barátja a kelet-németországi neonácik egyik vezetője, és a rasszista, antiszemita ideológiát valló Nemzeti Demokrata Párt tagjaként indult, és főleg Kelet-Németországban aktív tevékenységet folytat.

Michael Vesper, a Német Evezős Szövetség elnöke elmondta, hogy a döntés előtt másfél órát beszélgetett a versenyzővel. A sportvezető nyomatékosan felhívta rá a figyelmet, hogy Drygalla nem osztja fiúja neonáci nézeteit, illetve hogy mindenki a saját tetteiért felelős, máséiért nem.

A NOB is sietett közölni, hogy nekik nincs semmi problémájuk a német lánnyal.

A Német Evezős Szövetség vezetősége jelezte, hogy az olimpia után újra leülnek beszélni Drygallával, hogy nagyobb betekintést nyerjenek magánéletébe, addig azonban mindenkit óvnak attól, hogy elhamarkodottan ítéljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik