Kultúra

Már az előzetese is megindító a Carrie Fisherről és édesanyjáról szóló filmnek

A trailert közzétevő HBO azt is bejelentette, hogy mikor tűzi műsorra a decemberben elhunyt színésznőkkel forgatott dokut.

Én vagyok az anyám legjobb barátja.

– mondja Carrie Fisher az HBO gondozásában készült Bright Lights: Starring Debbie Reynolds and Carrie Fisher című dokumentumfilm előzetesében, amelynek kedves és bensőséges képsorai kétséget nem hagynak afelől, hogy ez így volt igaz.

A december végén mindössze két nap különbséggel életét vesztő két nagyszerű színésznő kapcsolatáról és mindennapjairól szóló alkotás bemutatója mindeddig bizonytalan volt, mígnem az HBO mostanra eldöntötte, hogy már itt január elején műsorra tűzi a dokut.

A Star Wars Leia hercegnőjeként legendává vált Fisher és a Hollywood hőskorának egyik ikonjaként ismert Debbie Reynolds különleges kapcsolatáról szóló Bright Lights a két nő életének utolsó éveit öleli fel, amikor a korábbi hullámvölgyeket követően egymás szomszédjaiként laktak egy Beverly Hills-i házban. Az alkotás a mániákus depresszióval küzdő Fisher gyötrelmeiről is szól, valamint feleleveníti azt a két évvel ezelőtti esetet is, amikor Reynolds utolsó élő fellépésére készültek és bizonytalan volt, hogy az egyre romló egészségi állapota miatt a színésznő részt tud-e venni a Las Vegas-i eseményen.

A két elismert filmes, Fisher Stevens és Alexis Bloom által készített Bright Lights: Starring Debbie Reynolds and Carrie Fisher január 7-én debütál az amerikai HBO műsorán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik