Nagyvilág

Késes támadók ejtettek túszul két papot Franciaországban, egyik torkát elvágták

Két férfi késekkel felfegyverkezve két apácát és több hívőt fogságban tartott egy templomban, észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban. Az elkövetők elraboltak két papot is. Az egyik apácának sikerült elhagynia a helyszínt, ő értesítette a rendőrséget.

Rendőrségi források szerint a támadók az egyik fogvatartottat megölték.

A rendőrség információi szerint az áldozat az egyik elrabolt pap volt.

A Le Point információi szerint a két támadó Daesh! Daesh! felkiáltással rontott a templomba, ami az Iszlám Állam arab leiratából képzett betűsző.

Úgy tudják, a halálos áldozat a 86 éves Jacques Hamel atya, akit 1958-ban szenteltek fel, neki a torkát vágták el. Rajta kívül hárman sérültek meg a támadásban, egyikük életveszélyes állapotban van, a belügyminisztérium szóvivője szerint “élet és halál között”.

A Le Figaro szerint egy ismert dzsihadista, Sid Ahmed Ghlam már korábban is tervezett támadást itt és más párizsi templomokban is, de nem sikerültek a tervei. Ghlam egy 24 éves algériai származású diák, aki jelenleg gyilkossági kísérlet miatt ül börtönben.

A helyi rendőrség azt nyilatkozta, a támadók négy-hat embert tartottak fogságban, a szabadítási akcióban egy rendőr is megsérült.

A túszejtés körülbelül egy óráig tartott, a két támadót a rendőrség agyonlőtte.

Szemtanúk szerint a helyszínen körülbelül tizenöt percig számtalan lövés dördült. Ezalatt az egész környéket lezárták és evakuálták.

Rengeteg mentő és tűzoltó vonult ki, a hatóságok azt nyilatkozták, több sérült is van. François Hollande és Bernard Cazeneuve belügyminiszter is a helyszínre érkezett.

Francois Hollande szerint a két merénylő hűséget fogadott az Iszlám Államnak. A francia elnök gyalázatos terrorcselekménynek nevezte a támadást.  Azt mondta, hogy a terroristák tettük elkövetésekor az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre hivatkoztak.

A francia miniszterelnök, Manuel Valls szerint egész Franciaország és minden katolikus a támadás áldozata, ezért össze fognak fogni.

(RT, RTLFrance, BBC, AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik