Szolnok, 2013. augusztus 22.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (b) mielõtt megteszi tanúvallomását kezet fog Tátrai Miklós elsõrendû vádlottal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) Zrt. volt vezérigazgatójával (j), középen a másodrendû vádlott Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója a Szolnoki Törvényszéken 2013. augusztus 22-én, ahol több hónapos szünet után folytatódott a Sukoró-ügyként ismert büntetõper tárgyalása.
MTI Fotó: Mészáros János
Közélet

A Fidesz kinevelt magából egy „Frankenstein-generációt”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 10. 27. 06:55

„Az Orbán-rezsim börtönében”. Ezzel a címmel jelent meg a Sukoró-perből ismert Császy Zsolt könyve.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori értékesítési igazgatója három és fél hónapot volt előzetesben. Megírta zárkanaplóját. Szerinte a per arról szólt, hogyan csalják el az ember igazát. A Sukoró-ügy másodrendű vádlottja szerint előzetes letartóztatásához kizárólag politikai motiváció vezette a vádhatóságot – írja a Népszava. Császy úgy fogalmazott: “nem félek a bűnözőktől, akkor sem, ha közhatalmat gyakorolnak”.

A könyv ünnepélyes bemutatóján Gyurcsány Ferenc azt mondta, az ő személye emelte ki a Sukoró-ügyet a másfél ezernyi elszámoltatási ügy közül. A volt kormányfő szerint az volt az elgondolás, hogy “ha engem nem tudnak elcsípni, akkor valaki más vigye el ennek a terhét”. A DK elnöke az Orbán-rendszer politikai önkényének nevezte, hogy a gyanúsítottnak enyhébb eljárást ígérnek, ha másra vall. Debreczeni József, a DK elnökségi tagja, a kötet szerkesztője is koncepciós pert emlegetett, hiszen előbb kiszemelték a bűnöst, utána született meg az ügy.

A könyvből egyébként kiderül, a megalázás „alapeszköz” a politikai gyanúsítottak ellen a börtönökben. A 168 Órának az első fokon nemrég 3 év 6 hónapra ítélt Császy Zsolt azt mondja,

itt bármi megtörténhet.

A többi általa politikainak titulált pertől eltérően – szerinte – az övékében azért nem született felmentő ítélet, mert az ő ügyükben valószínűleg fontosabb üzenetet lát a hatalom. Ugyanakkor szinte biztosra veszi, az eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezik az ítéletet, megismételt eljárás lesz. Akár évtizedekig is húzódhat az ügy, de bármikor becsengethetnek hozzá, és visszavihetik előzetesbe. Az egykori Bibó-kollégista szerint nem a későbbi Fidesz-alapító kollégiumi társai a legveszélyesebbek, bár ők is gyakran mondogatták, a félelem hasznos. Sokkal  félelmetesebb, hogy a párt kinevelt magából egy

„Frankenstein-generációt”: ők semmitől sem riadnak vissza.

Császy úgy látja, kísért a múlt: hiába volt a független igazságszolgáltatás volt a rendszerváltás egyik célja. A könyv történeteit azért tálalja humorral, mert a butaság, aljasság előbb-utóbb nevetségessé válik.

A diktatúrák ellen pedig nincs a humornál hatásosabb fegyver. Az ő eszközük az erőszak, ám a humorral szemben tehetetlenek.

Abszurdnak tartja az egészet, neveltetése, elvei miatt sosem gondolt arra, hogy hamisan valljon Gyurcsányra, mert az igazság az ő oldalán áll. Azért írt könyvet is, hogy nyoma maradjon ennek a szégyenteljes ügynek.

A diktatúrák szeretik kitörölni a múltat.

Császy Zsolt az elmúlt években beleásta magát a büntetőjogba, most írja doktori disszertációját Piszkos jogtan címmel a Sukoró-ügyről. A jog mindig az igazság oldalán áll, akkor is, ha nagyon sokat kell várni arra, hogy mindez kiderüljön. Ő türelmes.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2016. szeptember 4.
Panelház ablakai csillognak napfelkeltekor Debrecenben 2016. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.