Belföld

A fideszes önkormányzatok is kiakadtak a kormány tervén

Attól tartanak, hogy teljesen elveszítik függetlenségüket, és a kormány teljes kontrollt gyakorol a pénzügyeik fölött.

Alkotmánybírósághoz fordul a kormánypárti településeket is tömörítő önkormányzati szövetség, ha állami gyámság alá vonják pénzügyeiket – írja a VS. Az állam olyan informatikai rendszert vezetne be, amellyel a települések legutolsó számlájára is rálátna, a polgármesterek szerint ez az önkormányzatiság végét jelentené.

Az erről szóló törvényjavaslat ezen a héten került fel a parlament honlapjára, Pintér Sándor előterjesztésében. Ebben az is szerepel, hogy a rendszer segítségével a kormány központi hivatala rálátna a települések gazdálkodására, ezzel megelőzhetővé válnak az esetleges újabb eladósodások.

Néhány héttel ezelőtt kezdett körözni az önkormányzatok között egy ismeretlen eredetű, a kormánynak belső használatra szánt tanácsadói dokumentum, amelyben olyan kitételek szerepelnek, mint „minden eszközzel tagadni kell azt a nyilvánvaló lehetőséget, hogy a központilag üzemeltetett adatbázis lehetőséget biztosít a közvetlen kontrollra”. Egy újabb lépésben már központi ellenjegyzéshez kötnék az önkormányzati intézkedéseket.

Amikor a dokumentum felbukkant, a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium is tagadta a létezését, most viszont már az első lépés megvalósulása van napirenden.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének fideszes elnöke, Schmidt Jenő azt mondta: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ha a parlament a jelenlegi formájában fogadja el a törvényjavaslatot. Ha mégis megszavazzák a jogszabályt, garanciákat kérnek majd arra, hogy a rendszer bevezetése nem szünteti meg függetlenségüket, a csatlakozás pedig csakis önkéntes alapon és ingyen történhet.

Schmidt úgy vélte: azzal nincs gond, hogy az önkormányzatok közpénzköltését átláthatóbbá tennék, de szeretné, ha a kormány pénzügyeivel kapcsolatban is ezt lehetne látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik