A Dimitrije Stojaković néven született Sztójay Döme katonai iskolákba járt, az első világháborúban őrnagyi rangig jutott, a nagy világégés után pedig belépett Horthy Miklós nemzeti hadseregébe. A hírszerzés-kémelhárítás egyik vezetője volt, majd az 1920-as évek második felében a berlini magyar nagykövetségen dolgozott, a nevét ekkortájt magyarosította – írja a Múlt-kor.hu.
Horthy másra számított tőle
1933-ban hazahívták, tábornokként két évig a Honvédelmi Minisztérium egyik osztályát vezette, majd altábornagyként nyugdíjazták, és Horthy rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter rangban a berlini külképviselet élére nevezte ki. Sztójay őszinte híve és csodálója volt a náci Harmadik Birodalomnak, mindent megtett azért, hogy Magyarországot a német-olasz tengely mellé állítsa. Élvezte a német vezető körök bizalmát, sokan vélekedtek úgy, hogy nem annyira a magyar, sokkal inkább a német birodalmi külügyminisztérium, a Wilhelmstrasse szócsöve volt.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után Horthy miniszterelnökké nevezte ki, mert azt gondolta, hogy gyenge, befolyásolható egykori tábornoka engedelmesen végrehajtja majd politikai elképzeléseit.
Kivégezték
Újabb honvédcsapatok indultak a keleti frontra, betiltották az ellenzéki pártokat és sajtóorgánumokat, számos politikust és publicistát letartóztattak, és a magyar gazdaságot a német hadigépezet szolgálatába állították. Az SS-alakulatokba magyarországi németeket is toborozhattak, és 1946-os perében Sztójay elismerte: tudott arról, hogy Magyarország németek lakta tolnai, baranyai és bácskai területeiből önálló délnémet államot kívántak létesíteni.
A Sztójay-kormány sorozatban léptette életbe a németek által régóta szorgalmazott zsidóellenes intézkedéseket: a zsidónak minősülő embereknek sárga csillagot kellett viselniük, megfosztották őket házaiktól, üzleteiktől, személyes tulajdonuktól, gettókba zárták őket, és megkezdődött a vidéki zsidóság deportálása.
A kormányzó 1944 júliusában leállíttatta a deportálásokat, majd hat nappal a román kiugrás után, augusztus 29-én leváltotta Sztójayt, aki a háború végén már nagybetegen Németországba menekült, majd amerikai fogságba esett. Kiadatását követően a népbíróság egykori kormánya tagjaival – Rátz Jenővel, Reményi-Schneller Lajossal és Szász Lajossal – együtt golyó általi halálra ítélték, 1946. március 22-én végezték ki.
