Tudomány

Így lőtték ki a legnagyobb magyar hadihajót

Wikipedia.hu
Wikipedia.hu

A 150 méter hosszú és 20 ezer tonna vízkiszorítású Szent István a magyar történelem egyetlen modern hadihajója, egyben az osztrák–magyar flotta legveszélyesebb vízi egységeinek egyike volt. Bár már 1915 novemberétől szolgálatban állt, a háború java részét Pola kikötőjében töltötte, ahol a légvédelem terén hasznosította magát. Első, és egyben utolsó küldetésére egészen 1918 júniusáig kellett várnia, amikor Horthy Miklós ellentengernagy merész akciót szervezett az Otrantói-szorosban felállított szövetséges hajózár áttörésére – írja a Rubicon.hu.

A Szent István és a Tegethoff egy nappal Horthy után, június 9-én indult el Pola kikötőjéből, hogy csatlakozzon az ellentengernagy támadásához. A konvoj azonban nem maradt észrevétlen, június 10-én hajnalban ugyanis Luigi Rizzo olasz fregattkapitány felfedezte a hadihajók füstjét, és torpedós motorcsónakjaival utánuk eredt. Hajnali fél négy tájban az olasz tengerészek

két torpedót lőttek ki a Szent Istvánra, melyek végül elsüllyesztették a magyar haditengerészet büszkeségét.

A torpedók a vízvonal alatt öt méterrel találták el a hajót, megsebesítettek két kazánt, de ennél is súlyosabb volt, hogy áttörtek egy válaszfalat, így a víz elöntötte a jármű belsejét. A Szent István konstrukciós hibái révén – alacsony vízkiszorítás, magas súlypont és viszonylag nehéz lőtornyok – következtében hamar megdőlt és viszonylag gyorsan, három óra alatt az Adriai-tenger mélyére került.

Bár a Tegethoff megpróbálkozott „testvére” megmentésével, a vontatásra szolgáló acélsodrony elszakadt, így a csatahajó menthetetlenül elsüllyedt. A Szent Istvánon mintegy 1100 fős legénység szolgált, amelyből 90 fő vesztette életét. Luigi Rizzo merész támadása, és a Szent István pusztulása következtében a Horthy által szervezett akció kudarcot vallott, hiszen haditerve lelepleződött, így az osztrák–magyar flotta a háború hátralévő részét az Adriára beszorítva töltötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik