Tudomány

Ilyen volt egy középkori humorista műsora

Egy friss tanulmányban egy különleges, középkori forrást mutatnak be – írja az IFLScience. James Wade, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és a publikáció szerzője szerint a legtöbb korabeli ének, vers és történet elveszett, a mostani szöveg ezért is érdekes.

A szakértő a 15. századi Heege-kéziratot vizsgálva egy izgalmas, a középkori humort szemléltető feljegyzésre bukkant.

A forrás egy komédiaműsorról szól, amelyben az irónia, a pofonok és a szatíra kiemelt fontosságú volt – mintha csak a Monty Python írta volna a jelenetet.

„A kéziratok gyakran a magas művészet relikviáit őrzik meg. Ez valami egészen más” – mondta Wade. A kutató szerint az előadás őrült és sértő volt, ennek ellenére nagyon is értékes a szöveg. A műsorban a mai brit standup-hagyományokhoz hasonlóan komoly rizikót vállalt az előadó, és a közönség minden társadalmi rétegén gúnyolódott.

A középkori mindennapokat rengeteg legenda és homály fedi. Tudjuk, hogy a vándorzenészek fontos szerepet töltöttek be a szórakoztatásban, vásárokat, udvarokat, fogadókat járva énekelték meg a nagy hősöket és eseményeket, illetve adtak elő vicces műsorokat. Magukról a konkrét előadókról viszont kevés tény ismert.

aluxum / Getty Images

A Wade által elemzett részletből nem derül ki a lantos neve, ami azonban érdekes: úgy tűnik, hogy a feljegyzés legalább egy része magától a művésztől származik. Izgalmas továbbá, hogy a szövegben elsőként szerepel az angol red herring kifejezés, mint a figyelemelterelés szinonimája, valamint A brakonwet-i csata című nonszensz vers, amelyben Robin Hood zenélő poszméhekkel és rókákkal együtt mulat.

Wade szerint egy olyan művészről van szó, aki alacsony iskolázottsága ellenére egy eredeti, ironikus alkotást hozott létre. A kutató hozzátette, a korabeli humor több szempontból is hasonlított a mostanira, például a helyzetkomédiákra.

„Akkoriban az emberek sokkal többet buliztak, mint manapság, így a vándorénekeseknek rengeteg lehetőségük volt fellépni. Nagyon fontos figurák voltak az emberek életében a társadalmi hierarchia minden pontján” – nyilatkozta a kutató, hozzátéve, hogy az ilyen források a középkori életről adnak pillanatképet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik