Egy aranyból készült nyakláncra bukkantak az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsánál – írja az IFLScience. A szakértők abban bíznak, hogy a mesterséges intelligencia segítségével megtalálhatják az ékszer egykori tulajdonosát.
A leletet a Magellan mélytengeri vállalat fedezte fel, a cég a közelmúltban készítette el a roncs lenyűgöző részletességű, digitális 3D-s mását, amelyet itt mutattunk be.
Richard Parkinson, a Magellan vezérigazgatója szerint lélegzetelállító, gyönyörű tárgyról van szó. Mint elmondta, kevéssé ismert, de a roncs két részre vált, a tat és az orr között egy 8 négyzetkilométeres törmelékmező található. „A csapat olyan aprólékosan feltérképezte a terepet, hogy ki tudtunk venni ilyen részleteket” – tette hozzá.
A kutatók mintegy 715 ezer nagy felbontású képet és egy full 4k videót rögzítettek a maradványoknál. A szakértők távirányítású merülő eszközökkel érték el a közel 4000 méteres mélységben nyugvó roncsot.
A Titanic balesete a történelem legismertebb hajókatasztrófája, amelyben legalább 1500 ember vesztette életét. A helyszín védett, ám a mikrobák folyamatosan pusztítják a maradványokat, a digitális más létrehozása ezért fontos a későbbi vizsgálatok szempontjából.
A Magellan azt tervezi, hogy mesterséges intelligencia segítségével felveszik a 2200 utas ma élő rokonaival a kapcsolatot, emellett az utasokról készült fotókat is átvizsgálják, hátha megpillantják a nyakláncot. Remélhetőleg ezzel beazonosíthatják az ékszer egykori tulajdonosát, illetve mai családtagjait.