Miután a hitleri Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, Berlin egyre erélyesebben sürgette Moszkvát, hogy a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében minél előbb lépjen hadba. Sztálin viszont halogatta a döntést, mivel nem akarta magát Hitlerrel közös platformon láttatni, az odaígért lengyel területek megszállására ugyancsak jó indokot kellett találni.
A Szovjetunió végül az akciót a Lengyelországban élő belorusz és ukrán kisebbségek védelmének ürügyén indította meg, miközben Molotov külügyminiszter – a támadás napján – azzal érvelt, hogy a varsói kormány a német támadás után megszűnt létezni. Ez azért volt fontos, mert az agresszióval Moszkva szinte az összes Varsóval kötött egyezményt felrúgta, így viszont ezeket semmisnek nyilváníthatták – írja a Rubicon.hu.
Váratlanul, a legrosszabb helyen
Szeptember 17-én, a szovjet hadba lépés idején már 16 napja zajlott a lengyelországi német hadjárat, ahol a nácik – a közhiedelemmel ellentétben – ekkor még messze nem arattak döntő győzelmet. Bár a lengyel csapatok folyamatosan feladták az ország nyugati városait, a román határ közelében Rydz-Smigly vezérkari főnök komoly erőket csoportosított egy esetleges ellentámadáshoz.
A terv jónak ígérkezett, a váratlan szovjet agresszió viszont minden lengyel számítást keresztülhúzott, ugyanis az Ukrán front legelőször éppen ezeket a hadosztályokat forgácsolta szét. A Vörös Hadsereg támadása következtében a két tűz közé szorított lengyel hadsereg napokon belül összeomlott, az ország túlnyomó része megszállás alá került, és csupán néhány erősség tartott ki a hónap végéig.
A szovjet agresszióval a német támadás is új lendületet vett, így egyes tábornokok már 5 nap után, szeptember 22-én összetalálkoztak a keleti irányból érkező szovjet parancsnokokkal. A Molotov által csak „versailles-i fattyúnak” titulált Lengyelország 20 év után ismét eltűnt a térképről.
Brutális pusztítás
Bár a szovjet propaganda a második világháború után igyekezett elfogadhatóvá tenni az agressziót, a valóságban a kommunista uralom alá kerülő lengyelek semmivel sem jártak jobban, mint azok, akiket Hitler birodalmához csatoltak. Míg nyugaton az Einsatzgruppék mészárolták a civil lakosságot, addig keleten a felhergelt belorusz és ukrán nemzetiségek és a kommunisták terrorlegényei hajtottak végre hasonló szörnyűségeket.
A hadifoglyok sorsa sem alakult másként, rájuk ugyanis egyik esetben a koncentrációs táborok vagy a gulág szörnyűségei, másik esetben pedig az NKVD vagy a Gestapo kivégzőosztagai vártak. A háború embertelenségét jól jellemzi, hogy a 66 000 katonával szemben 1939 szeptemberében 150 000 civil esett az agresszorok áldozatául. Lengyelországra ráadásul a szovjet-német megszállással történelmének legsötétebb korszaka várt, mely becslések szerint 6 millió ember – a lakosság 20 százaléka – életét követelte.
