A 130 éve, 1891. április 27-én született Szergej Prokofjev vajmi keveset érdeklődött a társadalmi mozgások és főképp a politika iránt – ezért is járt be felettébb meglepő életutat. Sorsát a Seremetyev családnak köszönhette, amely támogatta a jobbágyivadékok kibontakozását – márpedig Prokofjev anyai nagyszülei még jobbágyok voltak. Így kerülhetett fel a kelet-ukrajnai faluból Moszkvába, majd Szentpétervárra, ahol mások mellett Alekszandr Glazunov és Rimszkij-Korszakov tanította.
Már ötéves korában feltűnést keltett Chopin és Beethoven zongoraműveinek tolmácsolásával, és ekkor már zongoradarabokat, nem sokkal később operát komponált. Hétévesen sakkozni kezdett – ugyancsak kiváló eredményekkel: 1914-ben egy szimultán versenyen legyőzte a világbajnok Capablancát. Szenvedélyét megőrizte, a harmincas években több partit játszott az akkor már szovjet bajnok és későbbi világbajnok Mihail Botvinnikkel.
Forradalmár a zenében
Tizenegy éves volt, amikor a Moszkvai Konzervatórium igazgatója meghívta növendéknek – zongorát és zeneszerzést tanult, és még abban az évben megkísérelt megírni egy szimfóniát. Később Szentpéterváron ünnepelt zongorista és zeneszerző lett., tizenhét évesen mutatták be első önálló művét, az Ördögi látomásokat. Még nem fejezte be tanulmányait a szentpétervári konzervatóriumban, amikor már külföldi vendégszereplésre hívták – 1913-ban Londonban és Párizsban lépett fel. Közeli kapcsolatba került Szergej Gyagilevvel, az Orosz Balett világhírű vezetőjével, aki segítette a későbbi külföldi meghívásokban, Prokofjev pedig a húszas években sokat komponált az emigráns Orosz Balett számára.
1918-ban úgy döntött, hogy külföldön, az Egyesült Államokban próbál szerencsét. Lunacsarszkij, a kulturális ügyekért felelős népbiztos adott utasítást, hogy adják ki az útlevelét:
Ön forradalmár a zenében, mi azok vagyunk az életben, nekünk együtt kell működnünk. De ha Ön Amerikába akar menni, én nem fogom útját állni
– mondta mondta.
Amerika nagyon jól fogadta, ő mégis Európát választotta, 1920-ban Párizsba költözött, de ott sem volt maradása – ebben közrejátszott igen rossz viszonya Igor Stravinskyvel –, Bajorországban keresett alkotói nyugalmat. Hírneve változatlanul nagy volt, jobbára Párizsban élt, de sokat turnézott Európában és az Egyesült Államokban.
A kultúrpolitika ostora végül őt is elérte
A Szovjetunióba először 1927-ben tért vissza – két hétig volt ott, zenélt, és különösebben nem foglalkozott a politikával. Párizsból szépen építgetni kezdte azonban a kapcsolatait a szovjet állammal, a szovjet zenei élet amolyan nagykövete lett Nyugaton. Ennek ellenére meglepetést keltett, amikor 1936-ban családjával együtt Moszkvában telepedett le. Életrajzírói szerint ebben erősen közrejátszott, hogy Amerikában Rachmaninov, Európában pedig Stravinsky mögött csak másodhegedűs lehetett, a Szovjetunióban pedig éppen akkor lett kegyvesztett Sosztakovics: a Lady Machbet operája felháborította Sztálint, a Pravda „Zene helyett káosz” címmel szedte le a keresztvizet a műről.
Kétségtelen: a harmincas–negyvenes években Prokofjevet hallatlan elismerés övezte – ő még a háború évei alatt is nyugodtan dolgozhatott. Sőt egyik legtöbbször játszott művét, a nagyszerű 5. szimfóniát 1945. január 13-án (!) hatalmas ünneplés közepette mutatta be a Moszkvai Konzervatóriumban. A zsdanovi kultúrpolitika ostora végül őt is elérte. Spanyol feleségét letartóztatták és munkatáborba zárták, a csapás az ő egészségét is kikezdte – a század egyik legnagyobb zeneszerzője Sztálin halálával azonos napon, 1953. március 5-én hunyt el.
