Balogh Zoltán / 24.hu
Tudomány

Jégeső: a szupercellát nem tudjuk legyőzni

Az ingatlanokat, autókat rongáló, a terményt károsító jégverés kivédhetetlen, ha szupercellából érkezik: a természet hatalmasabb az embernél. Ezüst-jodiddal azonban hatékonyan csökkenthetjük átlagos zivatarok kártételét: ezt alkalmazza a jégkármérséklő rendszer, és már nem is kell rakétákkal lőni a felhőket a siker reményében.

A hetek óta tomboló hőségre érkezett, bőséges nedvességet tartalmazó hidegfront a múlt hét végén brutális szupercellák kialakulásához vezetett, ezek le is tarolták az országot. Volt, ahol tojásméretű jég potyogott az égből, házakat rongált, autókat tett tönkre, nagy pusztítást vitt végbe a mezőgazdaságban. A MABISZ hétfői közleménye szerint a gyorsjelentések alapján a múlt hétvége kifizetései nagy valószínűséggel meghaladják az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes, 2,1 milliárd forintos összegét.

És ez kizárólag csak a lakásbiztosításokhoz kötődik, nincs benne a járművekben, ipari létesítményekben, közintézményekben, illetve a termésben esett kártétel. Hatalmas rombolást végzett az időjárás pillanatok alatt, pontosabban abban a néhány percben, amíg a zivatarfelhők jeget ontottak magukból egy-egy terület fölött. Sokakban felvetődik ilyenkor, vajon mi hasznát vesszük a 2018-ban üzembe helyezett Országos Jégkármérséklő Rendszernek, amelyet kétmilliárd forintból építettek ki, éves üzemeltetési költsége pedig 1,5 milliárdra rúg? A rövid válasz:

a rendszer hatékony, de vannak olyan időjárási helyzetek – a klímaváltozással még energikusabbá váló viharok –, amikor az ember teljesen tehetetlen a természettel szemben.

Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdeztük, a szakember 2004-2017 között részt vett az országos rendszer elődjének (NEFELA) üzemelésében, beavatkozásvezetőként.

Nagyra hízik a jégdarab

Kezdjük azzal, hogy mi okozza a jégesőt, illetve min múlik a földre érkező jégdarabok mérete. A csapadék magasan a fejünk fölött képződik a felhőkben úgy, hogy a számtalan apró, lebegő szilárd részecskékre, az úgynevezett csapadékképző magvakra kicsapódik a pára. Odafönt azonban hideg van, három-négyezer méter fölött még nyáron is fagypont alatt marad a hőmérséklet, vagyis nem vízcseppek, hanem jégkristályok, hókristályok jönnek létre.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Mindeközben a talajmenti meleg és nedves levegő felfelé áramlik, míg le nem hűl a környezete hőmérséklete, ez az úgynevezett feláramlás. A keletkező jégkristályokra a feláramlás és a gravitáció ellentétesen hat, mindaddig a felhőben maradnak és egyre csak híznak, amíg végül méretüknél fogva a gravitációnak kénytelenek engedelmeskedni. Útjuk során egyre melegebb légrétegeken haladnak keresztül, elolvadnak, és esőcseppként loccsannak a talajon.

Zivatarnál azonban nagyon erős a feláramlás, a jégdarabok akkorára dagadhatnak, hogy nem olvadnak el, mire elérik a talajt. Minél erősebb a feláramlás, annál nagyobb szemű jég keletkezhet

– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László.

Az ezüst segít

Az ember úgy képes beleszólni a folyamatba, hogy szilárd részecskéket juttat a zivatarfelhőbe, esetünkben ezüst-jodidot – ehhez az anyaghoz nagyon könnyen tapad a nedvesség –, jégképző magoknak hívjuk őket. A milliárdnyi „mesterséges magra” kiválnak a jégkristályok, és ugyan ilyenkor is tapasztalhatunk jégesőt, ám a szemcsék mérete jóval kisebb, mint a beavatkozás nélkül lenne. Miért?

Mert a zivatarfelhő adott területről „szívja” magába a földfelszíni páradús, meleg levegőt, ám egy idő után lehűl a környék, kifogy az utánpótlás, a feláramlás megszűnik. Ebből adódik, hogy a felhő nedvességtartalma is véges, innentől kezdve pedig minél több a jégképző mag, a meglévő nedvesség annál több kisebb egységben tud kicsapódni. A jégkristályok tehát nem egymásra rakódnak jókora jégdarabbá hízva, hanem eloszlanak a részecskéken.

A folyamat fizikája régóta ismert, miként az ideális – és egyébként elég drága – anyag is, a kihívást az ezüst-jodid felhőbe juttatása jelentette. A XX. század második felében rakétákat használtak, ezek a megfelelő magasságban felrobbantak és szétterítették rakományukat.

Rakéták helyett párologtatás

Ezt a módszert Szerbiában például még ma is szokás alkalmazni, óriási előnye, hogy az ezüst-jodid gyakorlatilag másodperceken belül célba ér. Hátulütőit viszont hosszabban lehet sorolni: költséges, alkalmazása veszélyezteti a légiforgalmat, ezért komoly szervezést, központi felügyeletet és infrastruktúrát igényel.

A „szocializmusban” Magyarország is lövöldözött felhőkbe rakétákat, de végül 1991-ben egy sokkal fenntarthatóbb, egyszerűbb és modernebb rendszert kezdett tesztelni három déli megyében. Itt a földre telepített generátorokban tárolják az acetonos ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot, amit szükség esetén párologtatnak. A generátorból kibocsátott részecskéket maga a feláramlás viszi a felhőbe, megfelelő magasságban pedig hatékony jégképző magokká válnak.

Komoly hátrány viszont, hogy ilyenkor 45-50 perc, mire az ezüst-jodid eléri a megfelelő magasságot, és kifejti az elvárt hatást

– emeli ki a meteorológus.

Itthon 2018-ban állt szolgálatba az Országos Jégkármérséklő Rendszer, amelyet az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közösen működtet és az állami agrárkár-enyhítési alapból finanszíroz. Összesen 986 darab (222 automata és 764 manuális) talajgenerátorról van szó, ezek egymástól mintegy 10 kilométeres távolságra telepítve országos hálózatot alkotnak.

Sóki Tamás / MTI Az országos jégkármérséklő rendszer egyik talajgenerátorának üzemben tartója szétszereli a szerkezetet a Baranya megyei Garén

Magyarán a jégkár elleni fellépés nem a mezőgazdaságnak járó kiváltság, hanem hazánk teljes területét hivatott védeni, nincs olyan pont az országban, amelyet „magára hagynának”. Más kérdés, hogy a hírekben nyilvánvalóan a városokat pusztító jégverések kapnak nagyobb hangsúlyt.

Szupercellára nincs orvosság

Nézzük most azt, hogy ilyen gondosság és modern technológia mellett akkor a múlt héten miért vert el gyerekökölnyi jég nagyobb térségeket, és okozott több tízmilliárdos károkat. A választ érdemes két részre bontani. Először is a határon átlépő zivatarfelhőkkel nincs mit tenni, ha már tele vannak jéggel. A normál zivatarok szerencsére viszonylag rövid életűek, 30-60 kilométert tehetnek meg Magyarországon, ez az a sáv, ahol nem tudunk érdemben beavatkozni. Ez azonban csak a probléma kisebb szelete, a nagyobb károkat okozó jégverés kialakulását lényegében azért nem tudjuk nullára csökkenteni, mert

az ember még mindig nem tudja a legyőzni vagy a maga érdekei mentén befolyásolni a természetet.

A gyakorlatban a szupercellákról van szó, a viharszörnyekként is aposztrofálható képződményekről itt írtunk róluk bővebben. Témánk szempontjából a lényeg, hogy egy egyszerű zivatar mintegy 10 kilométeres átmérőjével szemben a szupercella akár 80-100 kilométeres távolságból szívja magába az energiát, a nedves, meleg levegőt.

Egy ilyen felhőben a jégképződéshez muníciót biztosító nedvesség utánpótlása gyakorlatilag végtelen, hiába szórjuk, lőjük, bombázzuk, az csak csepp a tengerben. A meteorológus megerősíti: „megfelelő körülmények megléte esetén a szupercellából nagy méretű jég fog esni, nem rendelkezünk olyan technológiával, amivel ezt megakadályozhatnánk”. A klímaváltozással pedig még intenzívebb viharszörnyek kialakulására kell számítanunk.

Zivatarokban hatékony

Szupercella ellen tehát nincs védelem, a rossz hír pedig, hogy az előrejelzések szerint ez előttünk álló szűk két hétben igen gyakran alakulhatnak ki, bárhol és bármikor megvan a jelentős jégverés kockázata. A jégkármérséklő rendszert nem szabad leírni, de még kárhoztatni sem, mert amit elvárnak tőle, azt teljesíti. Éves szinten a zivatarok kevesebb, mint 10 százaléka sújt le szupercellák formájában, vagyis megfordítva: a 90 százaléknyi „normál” zivatar okozta jégkár ellen sikeres a beavatkozás.

A NAK június 26-án adott ki közleményt, miután előző nap extrém időjárása a jégkármérséklő rendszer történetének eddigi legaktívabb napját hozta. Ebben azt írják, hogy 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű rendszer, összesen 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be a gazdálkodók. 2018-ban, a védekezés első évében már csak 22 ezer, 2019-ben 37 ezer, 2020-ban – a szélsőséges időjárás ellenére – 32 ezer hektárnyi területre történt jégkárbejelentés.

Míg 2015-2017 között – a rendszer indulása előtt – 84 százalék volt a jégkár aránya a zivatarkárokon belül, a védekezéssel érintett 2018-2020 közötti időszakban csupán 47 százalék. A NAK számításai szerint a jégkármérséklő rendszer minden évben több tízmilliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, a lakossági, ipari, állami létesítményekben, ingatlanokban és ingóságokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.