A szegedi Dóm tér teljesen kihalt péntek délben. Mint megtudom, ősszel általában nem ez a jellemző, de annak ellenére, hogy ottjártamkor a kormány még nem vezetett be kijárási korlátozásokat, a város járványüzemmódba kapcsolt.
Egy magányos alak vág át a macskaköves placcon. Öltönyben van, de úgy siet, hogy szinte már kocog, miközben rápillant az órájára. Ennyiből is értem, hogy tényleg csak annyi időm lesz az interjúra, amennyiben előzetesen megegyeztünk, egyetlen percet sem vesztegethetek bemelegítő csevegésre, egymásra hangolódásra. Veréb Zoltán kutató, a Szegedi Tudományegyetem Regeneratív Medicina és Celluláris Farmakológiai Laboratóriumának vezetője azonban megnyugtat. Úgy alakult, hogy éppen ráér. Fél óra helyett akár harmincöt perce is van számomra. Nem viccel, úgyhogy belevágunk.
Évtizedes hátrányok
Veréb Zoltán Szabadszálláson született, Debrecenben nőtt fel, ott tanult, és az egyetem elvégzése után ott kezdett el dolgozni. Amikor megszűnt a helyi kutatócsoportja, egy projektmunkának köszönhetően a szegedi egyetemre került. Ahogy ő mondja:
minden tudásomat Debrecenben szereztem, a lehetőségeket pedig, hogy ezt a tudást kibontakoztassam, Szegednek köszönhetem.
Amikor a kutató a kétezres évek elején egyetemre járt, a régi osztatlan képzésben még szóba sem kerületek az őssejtek. Akkor hallott róluk először, amikor felvették a doktori programba, és elkezdett dolgozni a Debreceni Egyetem Immunológiai intézetében.
„Amikor az első cikket elolvastam, tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Magával ragadott, ahogy az őssejtekből valami újat lehet létrehozni. Az ambícióimat az akkori intézetvezetőm, Dr. Rajnavölgyi Éva professzor asszony is támogatta, sokat tanultam tőle, különösen az immunológia területén. Szerencsés voltam, mert akkor a debreceni egyetemen sok kutató figyelmét felkeltette ez a terület, és nagyon támogató volt a légkör.”
Veréb Zoltán életének egyik meghatározó élménye volt, hogy még a pályája első éveiben sikerült kijutnia Franciaországba, ahol egy laboratóriumban, valós időben figyelték meg egerekben az emberi őssejtek mozgását. „Kicsit olyan volt, mint egy szakmai időutazás, tíz-tizenöt évvel jártak előttünk. De ez ma sincs nagyon másképp. Szemben a többi európai országgal, Magyarországon nem kap elég támogatást az őssejtkutatás. Több, mint tíz évvel ezelőtt ott kiemelt állami támogatással futottak ezek a programok.”
Racionális szenvedély
Miközben tudományos munkát végzett, Veréb Zoltán kipróbálta magát az iparban is. Minőségbiztosítási vezetői képzésekre járt, majd egy őssejtbankban dolgozott minőségbiztosítási vezetőként. Ennek köszönhetően az ipari és a kutatói oldal szemszögéből is van rálátása a tudományterületére.
Ennek az volt az ára, hogy rengeteget tanultam és dolgoztam éjjelente és hétvégén is. De aki tudományos pályára adja a fejét, az tudja, hogy ezt nem lehet napi nyolc órában csinálni. Egy kutatót át kell hatnia a tudományterülete iránti szenvedélynek, ami minden másodperceben hajtja előre, hogy még többet tudjon, még többet értsen meg.
Mára, két gyermekes apaként, közel a negyvenhez, valamennyire visszavettem a tempóból. Egyrészt, mert számomra a családom a legfontosabb. Azt hiszem, a mi szakmánkban különösen igaz, hogy minden sikeres ember mögött áll egy asszony, stabil háttér nélkül nagyon nehéz ezt a munkát végezni. Sokat köszönhetek a feleségemnek a türelméért és rugalmasságáért. Másrészt rájöttem, hogy nem lehet huzamosabb ideig büntetlenül túlfeszíteni a húrt. Sok tehetséges kollégát láttam fájdalmasan fiatalon kiégni, sok a pályaelhagyó is a szakmámban.”
Ha kikapcsolódásra nem is jut sok ideje, Veréb Zoltán arra azért odafigyel, hogy elolvasson havonta legalább egy, szigorúan nem szakmai könyvet. Megmaradt egy fiatalkori hobbija is, a makettezés. Igaz, míg korábban maga építette és festette a kis repülőket, hajókat, autókat, és szinte bármit, amit miniatürizálva kapni lehet, jelenleg inkább csak gyűjti őket, de bízik benne, hogy egyszer majd lesz még ideje elpepecselni velük. Ám ez nem a közeljövőben lesz.
Azt tanultam, hogy egy kutató nagyjából negyven és ötvenöt éves kora között a legtermékenyebb, ezt az időszakot szeretném minél aktívabban eltölteni.
Gyógyítás nyomtatóval
A szakember jelenleg egy új laboratóriumot vezet, amit két évvel ezelőtt pályázati pénzből hoztak létre a szegedi egyetemen. A csapatával elsősorban őssejtkutatással, sejtterápiákkal, biobanki fejlesztéssel és 3D-s szövetnyomtatással foglalkoznak. A laborvezető szerint az utóbbi a legizgalmasabb, a biobanki fejlesztés pedig a legösszetettebb projekt.
„Minderre a Szegedi Tudományegyetemen kaptam lehetőséget, Dr. Kemény Lajos akadémikus támogatásával, akinek különösen jó érzéke, meglátása és tapasztalata van az új, innovatív dolgokhoz.”
Veréb Zoltánék szeretnének belátható időn belül eljutni abba a fázisba, hogy olyan bőrszöveteket tudjanak nyomtatni, amelyeket súlyos égési sérülések, nagyobb sebesülések vagy nem gyógyuló fekélyek kezelésekor lehet használni. Ehhez nem csak a kutatói bázist kellett kiépíteniük, hanem a teljes infrastruktúrát is. Ez a munka lassan három éve tart. A fejlesztés során Magyarország első automatizált, robotokkal felszerelt biobankját építik, ami akár milliónyi mintát lesz képes tárolni. Ezt a projektet az európai unió biobanki platformja is kiemelten figyeli, ezért nagy a nyomás a csapaton.
A csoport alap és alkalmazott kutatásokban, mesenchymális őssejtekkel dolgozik. Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, bizonyos szempontok szerint az őssejteknek alapvetően két típusát különböztethetjük meg: a magzati (embrionális) őssejteket és a felnőtt szervezetben is megtalálható őssejteket, melyek a test regenerálódó képességéért felelnek. A felnőtt őssejteknek is két fő típusa van: a hematopoetikus őssejtek, vagyis vérképző őssejtek, illetve a mesenchymális őssejtek, melyekből a véren kívül minden más, például bőr, csont, porc, zsír, ín vagy izom képződik.
A hematopoetikus őssejtek kutatásában már nagyjából hetvenévnyi tapasztalat és tudás áll a tudomány rendelkezésére – 60 éve volt az első sikeres hematopoetikus őssejt-transzplantáció
– nyilatkozta a szakember a 24.hu–nak, hozzátéve, hogy a kutatásuk a második világháborút követően, a radioaktivitással kapcsolatos vizsgálatokkal párhuzamosan indult be. Miután Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak, egy sor olyan betegség jött elő, melyek a vérképzőrendszer sérüléseire voltak visszavezethetők. Ezek vizsgálata indította be elsősorban a hematopoetikus őssejtek kutatását.
A mesenchymális őssejtek működését Friedenstein és a munkatársai 1974-ben írták le, de a tudomány nem igazán foglalkozott az eredményeikkel. Majd a kétezres évek elején, amikor kiderült, hogy ezek a sejtek csont, porc és zsír irányba nagyon jól differenciáltathatók, a téma hirtelen berobbant, és azóta is egyfajta csodavárás lengi körül, melyet a média fel is erősített. „Csak az eredmények nem jöttek annyira gyorsan, mint szeretnénk, különösen a klinikai alkalmazásuk területén” – tette hozzá.
Csoda és realitás
Veréb Zoltán szerint több oka is van annak, hogy az őssejtkutatás eredményei elmaradnak a felfokozott várakozásoktól. Egyrészt a tudomány kicsit meghaladta a jogalkotást, a minőségbiztosítási protokollok lefektetését, ezek nélkül azonban nincs humánterápiás eljárás. Ahány ország, ahány kutatócsoport, annyiféleképpen kezdték el használni ezeket a sejteket, az eredményeik így nagyon nehezen összevethetők. Másrészt minél többet foglalkoznak a kutatók az őssejtekkel, annál inkább az derül ki, hogy mennyi mindent nem tudnak még.
Csak pár éve derült ki például, hogy az őssejtek sem halhatatlanok, hanem az emberhez hasonlóan öregszenek, vagyis nem mindegy, hogy egy gyerek vagy egy idős ember őssejtjeivel dolgoznak, nem ugyanaz a potenciáljuk, nem ugyanúgy gyógyítanak.
Harmadrészt ott a tudomány örök problémája, hogy az életben a legtöbb dolog nem úgy működik, mint a laboratóriumban” – mondta. A kutató úgy véli, teljesen más munkát, hozzáállást és körülményeket igényel, amikor a kutatás során kevés sejttel dolgoznak, mint amikor a klinikai applikáció során ipari méretekben kell gondolkodni. Egy laboratóriumi és egy ipari gyártástechnológiai folyamat még akkor is teljesen más, ha ugyanazokat a sejteket használják. Általában azon projektek sikeresek, ahol egy kutatóintézet és az ipar együtt dolgozik, csak ez nem mindig sikerül, mert bizonyos területeken más nyelvet beszélnek.
A regeneratív medicina területe nagyon gyorsan fejlődik, de rávilágított sok problémára is.
„Korábban azt hittük, hogy a Human Genom Project megvalósulásával a kezünkben a Szent Grál, ami majd az összes problémánkat megoldja, de nem így történt. Hatalmas előrelépés volt a tudomány számára, mégsem hozta el azt a teljes áttörést, amit vártunk. Megtanultuk, hogy a genetika nagyon fontos, de nem minden. Megad bizonyos kereteket, de nem mindig az történik, ami genetikai kódban meg van írva. Erre épült és hamarosan lezárul majd a Humán Proteome Project, ami a genom projekthez hasonlóan a fehérjéket térképezi fel az emberi szervezetben. Ebből talán majd sokkal több releváns adatot lehet leszűrni, hiszen a biológiai folyamataink nagy része fehérjeszinten zajlik.
Itt mindig minden változik vagy változhat, ráadásul a biológiai rendszerek nagyon sok paraméterből állnak. Előfordult például, hogy egy szívinfarktusos betegben a beültetett őssejt izomszövet helyett csontot kezdett el fejleszteni. Ez nem azért fordulhatott elő, mert rossz volt a kutatás vagy a csapat, amelyik alkalmazta az eljárást, hanem azért, mert az az őssejt valamiért csontot akart fejleszteni, ott abban a szívben. Nem úgy működött, mint a laboratóriumban, ezek azok a részletek, amiket nem ismerünk még teljesen.”
Veréb Zoltán hozzáteszi, zajlanak olyan őssejtterápiás kezelések, amik ma is működnek a napi gyakorlatban, például fekélyek vagy kisebb sérülések gyógyításában. A sejteket nem csak önmagukban lehet alkalmazni. Ha egy beteg őssejtjeit belerakják egy krémszerű hidrogélbe, már csak egy lépés, hogy egy 3D-szövetnyomtató vékony rétegeket rakjon egymásra, és így mesterséges bőrszövetet hozzon létre. A tudományterület jelenleg ott tart, hogy már sikerült hússzor harminc centiméteres bőrdarabokat nyomtatni, és azokat sérültekre transzplantálni. Ez még nagyon a kezdeti szakasz, rengeteg nehézséget kell még leküzdeni, és ez nem csak a bőr, hanem más szövetek és szervek esetén sincs másképpen.
Áttörés a láthatáron
Mindennek ellenére a szakember meggyőződése, hogy a közeljövő a szövetnyomtatásról fog szólni a kutatási területén. Veréb Zoltán szerint egy olyasfajta technológiai forradalomnak leszünk tanúi, mint amilyet a mobilkommunikáció területén láthattunk. Húsz évvel ezelőtt még alig néhány embernek volt mobiltelefonja, most mindenki zsebében okoskészülék lapul. Amit korábban elképzelni sem tudtunk, anélkül ma már szinte élni sem tudunk.
„A 3D nyomtatás területén is valami ilyesmi fog történni, manapság az egyik leggyorsabban fejlődő technológia. Nem csak bőrszövetről beszélek, hanem bármilyen szövetről. Hollandiában például már készítenek olyan mesterséges májakat, amik tökéletesen ellátják a szerv funkcióját. Beültetni egyelőre még nem lehet, a hasfalra rögzítik őket, de így is sokak életét mentik meg, hiszen a legtöbb beteg abban az időszakban hal meg, amikor transzplantálható szervre vár. Sokatmondó, hogy míg korábban évente, az utóbbi időben szinte havonta jelennek meg publikációk nagyon ígéretes kutatási eredményekről.
Vannak szakfolyóiratok, melyek jelenleg be sem fogadnak olyan cikkeket, amelyek nem a koronavírusról szólnak. A helyzet súlyosságát tekintve ez egyrészt teljesen érthető, másrészt viszont úgy érzem, nem jó stratégia a tudományban, hogy hátrányba hozzuk azokat a területeket, amiket ez most nem érint. A tudománynak teret és szabadságot kell adni, nem lehet korlátozni.”
Veréb Zoltán hozzá sem ér a csészéjéhez, amíg tart az interjú. Végül belezúdít a rég kihűlt kávéba két cukrot, fél deci tejet, gyorsan kavar rajta kettőt, majd egyszerre megissza. Aztán az órájára pillant, elköszön, és már rohan is keresztül a téren, vissza a klinikára.
Kiemelt kép: Iványi Aurél / GLIX
