A történeti emlékezet a magyarság legősibb és legnagyobb becsben tartott ereklyéit szinte kivétel nélkül Szent Istvánhoz köti a koronázási jelvényektől a Szent Jobbig – még akkor is, ha utóbbi mellett csupán a koronázási palást kapcsolódik közvetlenül is első keresztény uralkodónkhoz. Kevésbé ismert viszont, hogy a prágai Szent Vitus-székesegyházban őriznek egy felbecsülhetetlen értékű magyar vonatkozású tárgyat, amit ugyancsak a legek közt említhetünk, és valóban első királyunkhoz köthetünk: Szent István király kardját.
A cseh fővárosba látogató közjogi méltóságaink protokollprogramjának gyakran része a fegyver megtekintése, de a hazai közvélemény nemigen tartja számon. Ha pedig az internet végtelen lexikonát böngésszük, leginkább egymásnak ellentmondó állításokat, misztikus handabandát, hihetetlen történeteket találunk tényként tálalva.
Ezért hát Zsoldos Attila történész professzorhoz, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének osztályvezetőjéhez fordultunk autentikus válaszért: valóban Szent István kardját láthatjuk-e Prágában, és ha igen, hogyan került a cseh királyi kincstárba?
Harci kard
Egyenes pengéje 75 centiméter hosszú és 6,2 centiméter széles, a kézvédő és a markolatot lezáró gomb elefánt- vagy rozmáragyarból készült. Valódi mestermű, északi, minden bizonnyal normann mester alkotása a X. század végéről, a XI. század legelejéről: kiváló harci penge, nem dísznek szánták.
A prágai Szent Vitus-székesegyház 1355. évi leltárában olvasható először, hogy Szent István magyar király elefántcsont markolatú kardját ott őrzik, és a tárgy vizsgálata is azt támasztja alá, tényleg Szent István személyes használatában álló kardjáról lehet szó
– mondja a 24.hu-nak a történész.
A Képes krónika szerint a Gizella királynéval érkező Hont és Pázmány lovag a Garam folyó mellett Istvánt német szokás szerint karddal övezte fel, ám az természetesen nem igazolható, hogy a krónikában a prágai kardról esik szó. A király reprezentációjában a kardnak ekkor még nem jutott szerep, ám István kincstárában nyilvánvalóan számos darab feküdt – a cifrábbak megjelenésének fényét emelték, míg a funkcionálisabb változatok a harcban segítették.
A magyar királyi udvarból egyébként ismert egy díszszablya is a XI. század első feléből, amit feltehetően Anasztázia, Salamon király édesanyja ajándékozott 1063-ban Nordheimi Ottó bajor hercegnek hálából azért, hogy fiát trónra segítette. Ma „Attila kardja”-ként tekinthetjük meg Bécsben, azonban bizonyosan nincs köze a Kr. u. 453-ban elhunyt hun uralkodóhoz, mivel a X. század második felében készült. A szablya esetleg már István idején is a királyi kincstárban feküdt, ám semmi nem utal első királyunkkal való közvetlen kapcsolatára. A Prágában őrzött királyi kard viszont megjelenhetett ugyan ceremóniákon is, de alapvetően harci fegyver volt, és István így is forgatta.
A magyar király harcban is az első
A középkori magyar királyok felé alapvető elvárás, szilárd hagyomány volt, hogy személyesen uralkodjanak, aminek természetes részét alkotta a hadak vezetése is. Magának a királynak a csata forgatagába vetni magát, életveszélyes összecsapásokba bocsátkozni hatalmas kockázatot jelentett, az Árpád-ház tagjai mégis gyakran megtették. István is:
Szent Istvánról tudjuk, hogy fiatalon, Koppány ellen maga is harcba szállt, idősebb korában viszont seregvezérei már önállóan jártak el. Az általános az lehetett, hogy a király az összecsapástól távolabb, modern szóval harcálláspontnak nevezett helyszínről irányította a csatákat
– fogalmaz Zsoldos Attila.
A Szent Vitus-székesegyházban őrzött kard tehát a tudomány mai állása szerint valóban Szent Istváné volt. De akkor hogy került Csehországba?
Nem adhatták ajándékba
Első királyunk kultusza rögtön halála után megindult, az 1046-ban trónra lépő I. András egyik első intézkedéseként – a belpolitikai helyzet konszolidálása után – nyomozást indított ereklyéinek, tárgyainak felkutatására és összegyűjtésére. István személye már ekkor is kultikus lehetett, máskülönben kétes legitimizációjú utódja nem próbálta volna hatalmát tőle eredeztetni.
Mai laikus gondolkodással ezek után még elképzelhetetlenebb, hogy a szent király egyik legnagyobb megbecsülés övezte tárgyát bárki, bármikor is kiadja a kezéből. A középkor felfogása ellenben más volt, szentek ereklyéi gyakran szerepeltek drága ajándékként uralkodók között.
Ebbe belefér az elmélet, miszerint Nagy Lajos 1353 táján így „kedveskedett” IV. Károly cseh királynak (a későbbi német-római császárnak), ám jogos az ellenvetés is: első szent királyunk harci kardja azért már akkor is ennél magasabb kategóriát képviselhetett.
Anna és az összekaszabolt herceg
A történet fonalát IV. Béla uralkodása idején kell felvennünk, akinek fiával, a későbbi V. Istvánnal való kapcsolata a professzor szerint „messze állt a családi béke fogalmától” – a gyakorlatban ez az 1260-as évektől belháborúkat, szüntelen viszályt jelentett a hatalomért.
Az öreg király azonban sok területen és stabilan számíthatott Anna nevű lánya támogatására, aki hercegnőtől szokatlan módon itthon maradt – mivel Mihail Vszevolodovics kijevi nagyfejedelem fiához, Rosztyiszlavhoz adták férjhez, aki magyar segítséggel is hiába próbálkozott a halicsi fejedelemség megszerzésével.
Mellékszál, de fiuk, Béla macsói herceg maradványait megtalálták, arcrekonstrukcióját nemrégiben mutatták be, és csontjai vizsgálata alapján brutális meggyilkolásáról is részletes képet kaptunk – itt írtunk erről részletesen.
A kard Csehországban maradt
A második honalapító 1270-es halálát követően Annának menekülnie kellett öccse haragja elől, és miután Kunigunda nevű lánya II. Ottokár feleségeként a cseh trónon ült, úti célja sem lehetett más, mint Prága. Nem távozott üres kézzel:
Koronákat, kelyheket, kupákat, számos drágaságot vitt magával, mondjuk ki nyíltan: kirabolta a királyi kincstárat. A Prágába vitt értékek között lehetett nagy valószínűséggel Szent István kardja is
– emeli ki Zsoldos Attila.
A tárgyakat képtelenség a korabeli leírások alapján azonosítani, a lényeg, hogy a kincsek magyar-cseh viszony rendezése után sem kerültek haza. Talán az északi szomszéddal létrejött béke és nyugalom V. István szemében megért annyit, hogy ne feszegesse ezt a kérdést.
Ha a kard mégis eleve Magyarországon maradt, nemsokára újabb alkalom adódott, hogy cseh kézre kerüljön: az Árpád-ház kihalása után II. Vencel cseh király fia, a későbbi III. Vencel (Cseh László néven) a magyar uralkodóként is szerepelt 1301-1304 között. Amikor „mennie kellett”, a Szent Koronát, a koronázási ékszereket és jelentős kincseket vitt magával, midőn pedig lemondott a trónról, előbbi tárgyakat átadta Károly Róbert másik ellenfelének, a bajor Wittelsbach Ottónak.
Egy német forrásunk szerint az Ottónak átadott kincsek között egy kard is volt, ami viszont nem lehet azonos ma Prágában őrzött fegyverrel. Ugyanígy a ma a Parlamentben a Szent Korona mellett kiállított koronázási karddal sem, az a a XV. század második felében készült.
Kiemelt kép: Képes krónika
