Itthonról nézve 1956. október 30-án úgy tűnt, az egy hete kirobbant forradalom győzelmet aratott. A kompromittálódott kommunista vezetők elmenekültek vagy bujkáltak, újjáalakultak a politikai pártok, a kormány bejelentette az egypártrendszer felszámolását, és távozásra szólította fel a szovjet csapatokat.
Ezen a napon az SZKP elnökségi ülésén, Moszkvában Nyikita Hruscsov elutasította az azonnali beavatkozást, a szovjet pártvezetés úgy döntött, a Vörös Hadsereg alakulatait visszavonja Budapest utcáiról. A feszültség azonban nem enyhült. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet csapatkivonás követelését kifejezetten ellenséges lépésnek tekinti, és a Budapesten tárgyaló szovjet delegáció is egyre inkább úgy vélte, a helyzet felszámolása békés úton lehetetlen.
A kormány előre menekült
Hazánk sorsa végérvényesen másnap, október 31-én dőlt el Moszkvában. A külföldi testvérpártok vezetőinek egyetértését bírva ekkor már az SZKP első titkára is áldását adta az intervencióra, a Vörös Hadseregnek három napra volt szüksége a hadműveletek megkezdéséhez. A magyar kormányt erről természetesen nem értesítették, ám a csapatmozgásokat látva – hiába hivatkoztak a szovjetek a kivonulás előkészítésére – világos volt, mi következik.
Logikus lépés volt, hiszen innentől kezdve ha a szovjetek megindulnak, már nem egy szövetségesüknek “nyújtanak segítséget”, hanem egy független, semlegességét deklarált államot támadnának meg. Emellett a világ demokratikus államainak is tálcán kínálta a lehetőséget, hogy a jog útján nyújtsanak segítséget hazánknak.
Lefejezték a honvédséget
A nemzetőrség és a honvédség a védelem megszervezésén dolgozott, miközben a lakosság a forradalom győzelmét ünnepelte. A Parlamentben tárgyaló szovjet küldöttség még november 3-án is a kivonulásról egyeztetett, ami ha nem is altatta el a kormány gyanakvását, de mindenképp bizakodásra sarkallta. Ezalatt a Vörös Hadsereg egységei a repülőterek után körülvették a nagyobb városokat, lezárták a főbb útvonalakat és a nyugati határt.
Mondhatni indokolatlanul nagy erőket mozgattak meg, ami tovább növelte a reményt: nem is ellenünk készülnek, hanem egy esetleges nyugati beavatkozást akarnak megakadályozni.
Késő este Maléter Pál honvédelmi miniszter és Erdei Ferenc vezetésével magyar küldöttség érkezett a tököli szovjet katonai bázisra, hogy folytassák a tárgyalásokat. Egyeztetés helyett azonban a KGB elnöke, Ivan Alekszandrovics Szerov lépett a terembe géppisztolyos szovjet állambiztonsági tisztek kíséretében, és letartóztatta a magyar küldöttséget – ezzel valójában „lefejezték”, lefegyverezték a magyar haderőt.
Kádár János a rádióban
Másnap, november 4-én hajnali 4:15-kor megkezdődött a szovjet támadás Budapest és a magyar nagyvárosok ellen, a rádióban egy órával később Kádár János szólalt meg:
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban.
Ígéretet tett több követelés teljesítésére, a forradalmárok egy részének büntetlenségére, sőt kilátásba helyezte, hogy miután helyreállt a rend, tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásáról.
Nagy Imre a rádióban
Nem sokkal később, fél hat előtt Nagy Imre beszélt az egész világhoz a Parlamentben berendezett Szabad Kossuth Rádión keresztül:
Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt.
Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.
A szovjetek által Tökölön elfogott Kovács István vezérőrnagytól írásbeli utasítás érkezett a Honvédelmi Minisztériumba, amely megtiltotta az ellenállást: A honvédséget – körülzárt laktanyáikban, az ellenállást tiltó parancs kihirdetése után – a szovjetek viszonylag hamar lefegyverezték.
Nem adták fel
Az utca népe azonban nem adta meg magát, a forradalmárokból szabadságharcosokká vált felkelők a győzelem legkisebb esélye nélkül mentek neki a tankoknak, az utcákon valóságos ütközetek zajlottak. Budapesten és több nagyvárosban, településen megpróbáltak addig kitartani, míg reményeik szerint végre lép az ENSZ, a nemzetközi nyomás megállásra kényszeríti a tankokat.
A szovjet haderő a nap folyamán elfoglalta a főváros jelentős pontjait, és gyakorlatilag felszámolta az ellenállást.
Mégsem sikerült egyetlen rohammal: sok helyen napokig folytak a harcok, a Vörös Hadsereg iszonyatos túlereje mellet is sok helyen csak tüzérségi előkészítés után, koncentrált támadással sikerült győzni. A fővárosban a legtovább Csepel tartott ki, itt november 9-én hallgattak el a fegyverek. Vidéken pedig még tovább folyt a reménytelen harc. Kádár János és Moszkvában összeállított kormánya szovjet páncélosok védelmében november 7-én érkezett Budapestre, és letette az esküt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke előtt.
Kiemelt kép: Fortepan/Pesti srác
