Tudomány

Elképesztő, meddig jutott az űrben száguldó Tesla

Idén februárban hatalmas csinnadrattával bocsátotta fel a SpaceX első Falcon Heavy rakétáját. A rakétán különleges szállítmány utazott: egy Tesla Roadster, illetve egy Starman névre keresztelt szkafanderes bábu.

A SpaceX szerint az autó és utasa immár a Mars pályáján is túlra jutott – számol be a Live Science. A vállalat egy tweetben azt írta, a következő megálló a világ végén található vendéglő lesz, ezzel utalva Douglas Adams világhírű művére, a Galaxis útikalauz stopposoknak sorozat második részére, a Vendéglő a világ végén című kötetre.

Elon Musk köztudottan a regénysorozat nagy rajongója. A kilőtt Roadster műszerfalán is „Ne ess pánikba!” felirat olvasható, ami a történet szerint az útikalauz borítóján is látható. Starman neve is egy popkulturális utalás: David Bowie-nak 1972-ben jelent meg egy dala ugyanezzel a címmel. A Teslában ráadásul maximum hangerőn szól Bowie 1969-es száma, a Space Oddity.

A Falcon Heavy próbaindítását idén februárban tartották meg. Az efféle teszteken a rakéták általában valamilyen felesleges terhet visznek magukkal, Muskék azonban úgy döntöttek, a reklám kedvéért érdemes izgalmasabb terhet telepíteni az eszközre.

A Tesla és Starman nem fog sokáig a Marson túl maradni. A jármű és utasa idővel nagyjából olyan közel kerül majd a Naphoz, mint a Föld, 2091-ben pedig pár ezer kilométerre közelíthetik meg bolygónkat. A becslések alapján az autó néhány tízmillió év múlva a Vénuszba vagy a Földbe is becsapódhatna, igaz, sokkal valószínűbb, hogy a Roadster az űrbéli körülményeket nem fogja bírni, és idővel szétporlad.

Kiemelt kép: SpaceX

Ajánlott videó

Olvasói sztorik