Tudomány

Fellőtték a rakéták rakétáját, a Falcon Heavy-t

Korábban a témában:

A SpaceX megint kitett magáért: az úttörő űrkutatási vállalat magyar idő szerint kedden este sikeresen útnak indította a Falcon Heavy névre keresztelt gigarakétáját a floridai Kennedy Űrközpontból.

A helyszínen több ezren követték figyelemmel az űreszköz kilövését, a vállalat élő közvetítését pedig legkevesebb hárommillióan figyelték izgatottan.

A kilövés 29:36-tól

A művelet eredményességére semmilyen garancia nem volt, még maga Elon Musk, a Tesla és a SpaceX milliárdos tulajdonosa is azt nyilatkozta, hogy 50-50 százalék az esély a sikerre és a kudarcra egyaránt, a kilövés után pedig egy darabig ő sem tért magához.

Még mindig próbálom feldolgozni, hogy mi történt, az egész olyan szürreális. Ez talán a legizgalmasabb dolog, amit valaha láttam

– fogalmazott.

Muskról köztudott, hogy nem kispályás figura, ha a fejlesztésekről van szó, ezért az egyébként sem hétköznapi rakétakilövésbe is vitt egy csavart. Az űreszköz egy Tesla típusú autót is magával vitt a kísérleti repülésre, a járművet „vezető” babát pedig stílszerűen űrhajós ruhába öltöztették. A vállalkozó korábban azt nyilatkozta, hogy a kocsiban David Bowie Space Oddity című slágere szól majd végtelenítve, amíg az űrben van.

A gépkocsi fedélzeti kameráin is lehetett követni, ahogy elhagyja a Föld légkörét, a bolygónk pedig egy idő után csak egy kék gombként látszik a felvételeken. Musk tervei szerint az autót Nap körüli pályára állítják majd, és mivel nem a bukott projektjeiről vált világhírűvé, valószínűleg véghez is viszik majd.

Europress/AFP PHOTO/SPACEX/

Amikor tavaly arról kérdezték, hogy miért dob a kukába egy 100 ezer dollár értékű autót, Musk azt felelte,

szeretem az elképzelést, hogy egy jármű végtelenül sodródik az űrben és talán felfedezi egy idegen faj.

A Falcon Heavy három gyorsító rakéta összesen 27 hajtóművének segítségével emelkedett a magasba. A majdnem 70 méter magas űreszköz, ha beválik, a jövőben képes lesz majd 70 tonna hasznos terhet Föld körüli pályára állítani. Csak összehasonlításként, ennyi a súlya például öt londoni emeletes busznak. A teljesítmény közel a duplája a második legerősebb rakétának, a Delta IV Heavy típusnak, ráadásul harmadannyiba is került.

A két kisegítő rakéta levált két és fél perccel az indulás után, és visszaereszkedett a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpont közelében lévő légitámaszpontra. A fő rakéta feljebb emelkedik, de – miután teherkapszulájával pályára állítja a meggyszínű Tesla Roadster sportkocsit – szintén visszatér majd, az óceánon lévő egyik platformra.

Fotó: Europress/AFP

A Falcon Heavy jelen pillanatban a legerősebb használatban lévő űreszköz, a múltban is csak a Holdra szálláshoz használt Saturn V típus múlt felül, amit az 1970-es években vonultattak vissza.

Egy ilyen erős rakéta lenyűgöző lehetőséget kínál a SpaceX és Musk számára.

  • Minden korábbinál nagyobb műholdakat bocsáthatnak fel az amerikai hírszerzés és a katonaság számára.
  • Fejlettebb robotokat küldhetnek a Mars felszínére, vagy a távolabb eső bolygókra, mint a Jupiter vagy a Szaturnusz.
  • Gigantikus teleszkópokat telepíthetnek az űrbe.

Fordulópont az emberiség életében?

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.