November 2., halottak napja mára teljesen maga alá gyűrte, saját vigíliájává tette Mindenszenteket, pedig ha úgy vesszük belőle született. Elsőre talán bonyolultnak hangzik, de valójában nem ördöngösség. A lényeg, hogy az egyház tanítása szerint az élő és holt lelkek titokzatos közösséget alkotnak, könyörögnek és kiállnak egymásért. Hármas szövetségről van szó, ahogy tegnapi cikkünkben is írtuk:
- A küzdő egyház az élők közössége, ide tartozunk mi, a jelenleg földünkön élő lelkek.
- A szenvedő egyházba tartoznak a már elhunyt, de valamely bűnükért, hibájukért a tisztítótűzben szenvedő lelkek.
- A diadalmas egyház azok társasága, akik életszentségben haltak meg, illetve a purgatóriumban megtisztulva már a mennyekbe jutottak, üdvözültek.
A szenvedők ünnepe
A diadalmas egyház, vagyis a már mennybe jutott lelkek ünnepe Mindenszentek, a IX. századtól november 1. a napja. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy amint az Egyház megemlékezik a mennyország mérhetetlen sokaságú szentjéről, úgy másnap szenteljen egy napot a szenvedők közösségének is, vagyis azon elhunyt lelkeknek, akik még a purgatóriumban vannak.
Ez lett halottak napja 998-tól, a bencések hatására gyorsan és széles körben terjedt. Róma a XIV. században fogadta be, XV. Benedek pápa 1915-ben engedélyezte, hogy ezen a napon minden pap három misét mondhat: egyet egy konkrét elhunytért, egyet a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, egyet pedig a pápa szándékára.
Ha a kereszténységben nézzük, Mindenszenteknek sokkal mélyebbek a gyökerei, mégis teljesen háttérbe szorul halottak napja mögött. Ennek oka talán az, hogy az egyetemes emberi kultúrában a halottakról való megemlékezés jóval ősibb.
Lölkök napja
A halottakról való gondoskodás ugyanis az ősidőktől fogva mindenhol fellelhető jelenség, az elhunytaknak áldozott ünnep már az ókori Rómában is létezett.
A magyar népnyelvben ez a nap a lölkök napja vagy lelkeknek emlékezete, sőt azt a hetet, amelyre halottak napja esett halottak hetének nevezték. Lassan elhomályosította a korábbi ünnepet, idővel mindenszentek halottak napja vigíliája, vagyis előestéje lett. A sírok megtisztítása, virággal díszítése és a gyertyagyújtás mindkét napra jellemző, és hasonlóak a népi hiedelmek is, amelyek középpontjában természetesen a halál állt.
Megpihenhennek egy kicsit
A hiedelmek és népszokások a halál körül forognak, köztudott volt, hogy halottak napján a holtak hazajárnak, ezért éjszakára szépen megterítettek neki a családi asztalnál. Az archaikus felfogás szerint a nap alkonyattól a következő nap alkonyáig tartott, halottak napja tehát már Mindenszentek estéjén elkezdődött, országszerte elterjedt szokás volt, hogy egy-két óráig egyfolytában szóltak a harangok a halottak emlékezetére. Tápé népe úgy vélte,
Elterjedt szokás volt ilyenkor a temető előtt várakozó koldusoknak ételt adni azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottjáról. Ne feledjük, ez az ünnep a földön küzdők megemlékezése, „segítségnyújtása” a tisztítótűzben szenvedőkről, márpedig az Úr előtt a legelesettebbek imája többet nyom a latba – vélték őseink.
Nehogy hazajárjon
Minden gondoskodás ellenére azonban ott volt a rettegés a hazajáró holt lelkektől, ezért igyekeztek nyugalmukat vagy nem megzavarni, vagy valamilyen praktikával megtéveszteni őket.
- Tilos volt például földmunkát végezni, aki mégis ezzel nyugtalanította a holtakat, azon hóttetöm, azaz atheroma vagy kásadaganat, a bőr alatt jelentkező jóindulatú, tömött, tokos daganat jelent meg.
- Mosni sem volt szabad, nehogy a halott ruhája vizes legyen.
- Volt, ahol viszont épp ellenkezőleg, nagy sütés-főzés, hangos muzsikaszó jellemezte az egész napot, ezzel akarták megtéveszteni a hazatérő lelket.
Budaörs német népe szerint aki a sírról virágot szakít, azért eljön a halott és elviszi. Tápén úgy tartották, ha a halott sírján égő gyertyát máséra teszik át, akkor az illető minden bűne és bűnadóssága is átszáll a gyertyával együtt a másik elhunytra.
Illusztráció: Jakub Schikaneder/Wikipedia
