Tudomány

Cigány mentette a magyar szellemet

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2018. 06. 14. 20:05

Dankó Pista a német műdalok ellenében emelte fel a magyar nótát, dalai ma nagyanyáink húslevesét idézik fel, akkoriban a nemzet túlélését biztosították. Ma 160 éve született.
Korábban a témában:

Dankó Pista neve ismerősen cseng minden magyar fülének még akkor is, ha többségünk legfeljebb annyit tud felidézni vele kapcsolatban: „valami cigány prímás volt”. Az volt, és annál sokkal több. Születésének 160. évfordulóján ha csak vázlatosan is, de igyekszünk bemutatni ki volt ő, és mit köszönhet tehetségének ez a nemzet.

Dankó István hivatalosan 1868. június 14-én látta meg a napvilágot „Szeged-Felsőtanyán”, a ma Szatymaz településként ismert akkori tanyavilágban. Vagy nem pontosan ott és akkor, keresztlevele alapján a Szeged felsővárosi cigányfertály Hangász nevű született idősebb Dankó István fiaként. A kevésbé fontos kérdést ő sem vette túl komolyan, így fogalmazott:

Születtem ott, ahol a szív nem terem. Mindenki tudni fogja, hol születtem

– idézi Takács István a szineszkonyvtar.hu-n megjelent életrajzban.

Jó mestere volt

Tényleg nem az a lényeg, hol és mikor. Családja a környéken híres muzsikus volt, édesapja megbecsült prímás Szegeden. A fiú még csak kilenc éves volt, mikor a családfő elhunyt, de már ekkor megmutatkozó tehetsége okán (is) azonnal pártfogásába vette Erdélyi Náci, a nagyhírű prímás. Szeged, de inkább az ország  „cigánykirálya” volt ő, Gárdonyi és Mikszáth barátja, New Yorkban is elismert művész, akinek zenéjét Ferenc József is szívesen hallgatta, sőt még el is beszélgetett vele egy vacsora alkalmával.

Pista tehát „jó kezekbe” került, és soha nem is hozott szégyent mesterére. Tizenöt évesen már prímásként vezette saját zenekarát Szatymazon, de – mai szóval élve – karrierje 24 évesen, a Pósa Lajos költővel, publicistával kötött barátsága révén indult be. Dankó Pista egy Pósa szövegére írt népies dallal vált ismertté:

A borsó és a héja

Akkoriban még nem tudott kottát írni, ezt más tette meg játéka alapján. A két művész 1883-ban ismerkedett meg egymással, nagyon hamar mély lelki kapcsolat alakult ki közöttük, Móra Ferenc írta:

Ettől fogva nem is vált el a két név egymástól […] míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket. A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet.

A poéta és a hegedűk mestere is inspirációt lelt a másikban, Dankó Pista így emlékezett vissza tíz évvel megismerkedésük után:

[…] egy furcsa köpenyeges embernek az ékesszólásain úgy elgyönyörködtem, hogy a szívem majd kiugrott, hegedűm nyakát pedig fojtogatni kezdtem, s keservesebbnél keservesebb dallamokat iparkodtam belőle kicsalni, hogy némileg visszaadhassam zenében annak a remek beszédnek igazi szépségét. […] Szárnyam nőtt, s repültem, de csak a bal szárnnyal, mert a jobb szárnyat a költőnek a köpenyegje vezérelte.

Pósa Lajost Szeged újonnan nyíló színházának igazgatója titkárnak szegődtette 1883-ban, ettől kezdve Dankó Pista is tagja lett a költő-újságíró kávéházi asztaltársaságának, mondjuk úgy: a kor művészi és szellemi elitjének. Teljes joggal.

Jó nóták kellenek

A páros hosszú évek során csaknem 500 műdalt és több színművet alkotott, Dankó tehetsége zenei téren mutatkozott meg leginkább: legjobb műveit Pósával vagy más színműírókkal együttműködésben alkotta meg.

A magyar nép lelkéből játszott a német műdalok korában, nótáival az egyetemes magyar kultúra számára teremtett maradandó értéket, amire kortársai is felfigyeltek. Többek között  Gárdonyi Gézával, Jókai Mórral, Mikszáth Kálmánnal, a későbbi kultuszminiszter Wlasics Gyulával és a nemzet csalogányával, Blaha Lujzával is jó barátságot ápolt.

Dalai, szerzeményei országos slágerekké váltak, számos nagy színházi népszínművet az ő zenéje vitt sikerre. Egyetlen teljesen saját alkotása, a Cigányszerelem viszont elbukott. A korabeli kritika szerint Dankó Pista „mennél több szép nótát szerezzen, és mennél kevesebb népszínművet írjon”, mert népszínművet sokan tudnak írni, de jó nótákat annál kevesebben.

Ettől függetlenül 30 évesen Dankó Pista már 313 dalt komponált, rendre a korban divatos dalpályázatok nyertese volt, a Monarchiának nem volt olyan pontja, ahol nevét ne ismerték volna. Az általa képviselt műfajjal mondhatni nemzeti hőssé vált. Ádám Jenő zenetudós írta a „nótáról”:

Mosolyra rezdül az ajak, amikor a szót kimondja: nóta! […] Néha tán fanyarkás, hisz a nóta csak afféle zenei semmiség. Kinek, hogy! De bizony kedves semmiség. Így érzi ezt minden magyar. […] A kiegyezés világában a ’48-as szellem ébren tartója: a nóta!…

Dankó Pista sztár volt a mai fogalmaink szerint, de mégsem úgy, ahogy ezt ma képzeljük. Sőt. Hiába a hírnév, a siker, a zseniális tehetség, akkoriban ez még nem vonzotta az anyagiakat, főleg ha az illető lelkében poéta volt: szegénységben élte életét, sokszor nyomor volt a jussa.

„Húzd rá, cigány, te örök áldott”

1890-ben daltársulatot szervezett, bejárta vele nemcsak az országot, külföldre is eljutott, a pénzszerzésen túl nyílt célja volt a magyar népdal terjesztése, az akkoriban számtalan német vándor daltársulat tevékenységének kompenzálása „magyar oldalról”. És ez nem az utókor valamiféle rózsaszín ködén keresztül tűnik így, Ady Endre Dankó című verséből:

Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,

Akinek a lelke elvágyódik innen,

Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,

Akinek a lelke magyar földön árva,

Megmenti, megtartja a te magyar lelked,

A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,

A te duhajságod, a te kacagásod…

Visszaadtál nekem egy vesztett világot!…

Juhász Gyula (Dankó Pistának):

Húzd rá, cigány, te örök áldott

Virulj mindig, dicső nótafa

Halhatatlan lelked ragyogását,

Be ne födje feledés hava.

Hősként temették

A „sztárság” a századfordulón arra volt elég, hogy Dankó Pista vendéglőkben zenélve egy kisebb alföldi szőlőre való pénzt tudott összegyűjteni. Nem pénzért húzta a nótát, rendelni nála nem lehetett. Mégis imádták, tűzték hegedűjébe a koronát, és talán tőkéi termése is haszonnal kecsegtették, de késő volt.

Dankó Pista amúgy is gyenge szervezete a sok nélkülözéssel tetézve felmondta a szolgálatot, tüdőbajjal diagnosztizálták. Befolyásos barátai kijártak neki egy gyógykezelést Sanremóban, de hiába. Hazatérve a budapesti Szent Rókus Kórházban várta a halált, betegágyánál a kor olyan kiválóságai látogatták, mint Jókai, Gárdonyi, Blaha Lujza, Feszty Árpád vagy Wlasics Gyula kultuszminiszter.

Bár jóakarói szerint „melódiával teli szívének minden hitével csügg az életen”, 1903. március 29-én távozott az élők sorából. Temetése két nappal később kezdődött Budán,a Pauler utcai gyászház udvarára állított érckoporsó körül.

A színészkönyvtár.hu „tudósítása” szerint:

a  tömeg a környék utcáit már órákkal korábban sűrűn ellepi. A szertartás alatt a Népszínház kara énekel. Aschenbrenner József segédlelkész, Dankó régi híve szenteli be a koporsót, amely után Herczeg Ferenc, az írófejedelem mond gyászbeszédet. Majd a koporsót gyászhintóra teszik, és megindul a rengeteg ember Pest irányába, az alagúton keresztül. A tömegben a fővárosi és a szegedi cigányok ötszáz fős serege is a kísérők között van, Rácz Pali vezetése alatt. Ötszáz cigány Dankó ötszáz nótájának egy-egy emléke, és jelképe. Hátborzongató – mesélik a szemtanúk -, ahogy rázendítenek egyszerre a “Most van a nap lemenőben” kezdetű Dankó-dalra a menetben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Megint lezárták a körutat

A Margit híd felé mennek a tüntetők.

Élő videó: Megint lezárták a körutat