A levélszivacsozás, azaz a levelek vízgyűjtésre történő felhasználása minden csimpánzközösségben megfigyelhető, igaz, az efféle eszközhasználatnak megvannak a maga helyi jellegzetességei.
2011-ben azonban egy szakértői csapat észrevette, hogy az ugandai Budongo-erdő egyik folyójánál, a Sonsonál élő csimpánzközösség egyes tagjai mohával is kísérleteznek. Ez az eszköz sokkal jobban magába szívja az agyagos gödrökben található ásványi anyagokban gazdag vizet, így néhány majom igen gyorsan elsajátította az új módszert.
Mivel efféle viselkedést korábban egyetlen csimpánzközösségnél fedeztek csak fel, úgy tűnt, az eszköz teljesen új a Sonso csimpánzainál. Egy 2014-es tanulmányban a szakértők már bemutatták, hogy miként tanulta el nyolc egyed a szivacs használatát.
Bár a csapat tagjai nem lehetnek teljesen biztosak benne, elég valószínű, hogy még a mohaszivacs feltalálását is sikerült megfigyelniük. A kutatók ugyanis végignézhették, ahogy egy 29 éves hím elkészítette az eszközt, majd vizet gyűjtött vele.
A kutatók szerencséjére egy kifejlett nőstény is jelen volt az új módszer feltalálásakor, az élőlény ráadásul hamar le is másolta az elkészítést. Hat napon belül hét újabb csimpánz tanulta el a technikát, majd az innováció terjedése kissé lelassult – feltehetőleg azért, mert az idősebb majmokat nehéz megtanítani az újdonságokra.
Néhány évvel azután, hogy a mohahasználat feltűnt a csimpánzok közt, a Neuchâteli Egyetem PhD-hallgatója, Noemie Lamon új kísérletet vezetett az ugandai helyszínen. A kutató kollégáival a környéken is előforduló leveleket és mohákat helyezett el az agyagos vermek közelében. A vizsgált időszak alatt összesen 40 majom kereste fel a gödröket, az élőlények 55 százaléka a mohát hasznosította, igaz, alkalmanként a levelekkel is gyűjtöttek vizet.
Az új vizsgálat azt bizonyítja, hogy a mohahasználók szubkultúrájának tagjai később továbbadták a mohaszivacsozás képességét leszármazottaiknak. A szakértők úgy gondolják, hogy az új eszközzel kapcsolatos tudást az anyák ismertették meg az újabb generációkkal.