A keresztény Magyar Királyság akkor már hét és fél évszázados történetében Mária Terézia volt a második nő, aki saját jogon uralkodhatott. Huszonhárom évesen lépett trónra 1740-ben.
Bár a Habsburg családban papíron lehetőség volt a nőági öröklésre, Mária Teréziát nem nevelték uralkodónak: jó egészségnek örvendő édesapja haláláig bízott benne, fia születik. A hercegnő így felhőtlen gyermekkort élhetett át, tánccal, vadászattal, célbalövéssel, és persze az elme pallérozásával: matematika, történelem, latin, olasz, spanyol, francia volt a fő tantárgy. Ifjúkora is boldogan telt, hiszen a legfelsőbb körökben szokatlan módon szerelmi házasságot kötött: 1736-ban ment hozzá Lotharingiai Ferenc Istvánhoz. Házasságukból született a Habsburg-Lotharingiai-ház.
Hűség és áldozatkészség
Európa pedig ellene fordult. A porosz király háborút robbantott ki Szilézia megszerzéséért, a bajorok és a spanyolok bejelentették igényüket a Habsburg örökségre. Kitört a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háború, ahol Ausztria egy francia-porosz szövetséggel állt szemben, és várható volt Bajorország, Spanyolország és Szászország csatlakozása is.
A királynőt egyedül Anglia támogatta, így szó szerint létkérdés volt számára – és birodalma számára is -, miként cselekszenek a magyar rendek. Az országgyűlés 1741-ben ült össze Pozsonyban, Mária Terézia fejére júniusban helyezték a Szent Koronát. Szeptember 11-én az uralkodó magához kérette a diétát a pozsonyi várba, és lejátszódott a dinasztia történetének egyik legmeghatározóbb, ha nem a legmeghatározóbb jelenete.
A kezdetben húzódozó, ellenálló urak előtt a királynő fekete ruhában jelent meg, karján újszülött kisfiával, a későbbi II. Józseffel. Először Batthyány Lajos főkancellár beszélt a birodalom nehéz helyzetéről, majd a királynő szólt.Ékes beszédben kért segítséget Magyarország rendjeitől, mint anya, mint esendő nő. A rossz nyelvek szerint adott pillanatban még meg is csipkedte a kis Józsefet, hogy az sírásával növelje a hatást.
Magyarországról, a mi személyünkről, gyermekeinkről és a koronáról van szó. Mindenkitől elhagyatva, egyedül a magyarok hűségéhez és régóta ismert áldozatkészségéhez folyamodunk. Személyünk, gyermekeink, koronánk és a birodalom végső veszedelmében kérjük a rendek haladéktalan segítségét.
-mondta.
“Neki köszönhetem helyemet”
A magyarok által kiállított 11 huszárezred – egy körülbelül 35 ezer fős hadsereg – segítségével Mária Teréziának sikerült megőriznie birodalma egységét, csak Sziléziáról kellett lemondania. Nagyra értékelte a segítséget, 33 év múlva, amikor már korántsem volt olyan bensőséges viszonya a magyar nemzettel, így írt:
Neki köszönhetem helyemet elődeim trónján; harmincéves uralkodásom alatt a legnagyobb odaadást tanúsította irányomban és hatékonyan támogatott céljaim megvalósításában.
Negyvenévnyi uralkodása alatt békére törekedett, bár Szilézia visszaszerzéséért vállalta az összeütközést Poroszországgal. Ebből lett a hétéves háború, amelynek érdekes epizódjaként Hadik András egy huszárcsapat élén elfoglalta és megsarcolta Berlin városát.
Vízkórság…
Csalódniuk kellett azoknak, akik féltették a birodalmat a tapasztalatlan asszonykéztől. Mária Terézia sikerét nem átlagon felüli képességei, hanem bölcsessége, kitűnő gyakorlati érzéke, és – nem utolsósorban – nőisége magyarázza.
Tisztában volt képességeivel, nem állt elő nagyszabású tervezetekkel, nem akarta saját kezében tartani az államirányítás kulcspozícióit. Következetesen és tudatosan szakmai szempontok alapján kereste tanácsadóit és vezető politikusait, akiket kiváló érzékkel meg is talált – írja Poór János történész.
Bár negyven évig ült a trónon, nem adatott számára hosszú élet: 64 éves korában hunyt el. Élete utolsó éveiben a szíve egyre többet rendetlenkedett, fulladásos rohamok kínozták, egyre jobban vizesedett, halálának közvetlen okaként is az ödémát – vízkórság, vízi betegség – jelölik meg.
November 24-én döntötte le a lábáról egy megfázás, ám állapota gyorsan romlott. november 28-án feladatta magának az utolsó kenetet, majd 1780. november 29-én, este 9 óra körül elhunyt.
